Kedves blogkövetők!
Mától újra ugatunk! Kövessetek, olvassatok, kommenteljetek! Az új bejegyzés lejjebb már olvasható.
Kedves blogkövetők!
Mától újra ugatunk! Kövessetek, olvassatok, kommenteljetek! Az új bejegyzés lejjebb már olvasható.
Az előző év végén Viviane Reding újra megpiszkálta a Facebook megkérdőjelezhető adatkezelési szabályozását. Ez nem is csoda, hiszen hetente hallhatunk olyan híreket, amelyek bizony arról szólnak, hogy a legnagyobb közösségi oldal nem kíméli profilunkat, már-már orwelli módszerekkel gyűjt adatokat a felhasználókról - még akkor is követi tevékenységünket, amikor profilunkból már rég kijelentkeztünk. Az internetes közösség öntudatosabb felénél pedig már régen kicsapta a biztosítékot a tény, hogy amit egyszer a Facebookra posztoltunk azt még a jó Isten sem pusztítja el, ugyanis a cég szervere minden valaha feltöltött adatunkat gondosan eltárolja. (Egyébként ilyen és ehhez hasonló esetekről olvashat az, aki ellátogat a Europe vs. facebook oldalra.)
A Facebook ügy természetesen nem új keletű az EU berkein belül. Az EU adatvédelmi kérdésekkel foglalkozó tanácsadó testülete 2010. elején felhívást intézett a portál üzem eltetői felé annak érdekében, hogy szabályozzák szigorúbban felhasználóik adatainak kezelését, különös tekintettel azokra az egyéb internetes oldalakra, amelyekre a felhasználók ellátogattak. A téma már csak azért sem mellőzhető, mert évről-évre nő az aktív felhasználók száma, a Facebook World Map tanulsága szerint több mint 213 millióan gondozzák lelkiismeretesen profiljukat Európában.
Az egyes tagországok adatvédelmi szabályozásaira hagyni a felhasználók védelmét aggályos, mivel a legtöbb szabályozás jóval az internet boom előtt született. Reading ezen megfontolásból a tagállamok helyi adatvédelmi törvényeit is felülíró, közös szabályozást szeretne bevezetni. Persze ne kezdjük el temetni a Facebookot.
Az uniós vezetők sem gondolják azt, hogy a közösségi oldal ördögtől való és egyenesen ki kellene tiltani a tagországokból. Az ilyen portálok véleményformáló ereje már régóta napirenden van, a hivatásos kommunikátorok elszántan kutatják azt, vajon létrehozható-e egyfajta európai közvélemény a hálózati közösségek segítségével. Pont az ilyen törekvések startja előtt nem árt tisztázni a játékszabályokat.
Vajon Viviane Reding bejelölte már Mark Zuckerberget?
Néhány nappal az új, 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetési keret bemutatása előtt az Európai Bizottság összeállítást készített az EU finanszírozásával kapcsolatos legfontosabb tényekről, és az elterjedt mítoszok megcáfolására. Az új honlap egyfajta megelőző csapásként is felfogható: az EU-val kapcsolatos rémhírterjesztésre mindig fogékony brit sajtó várhatóan az új hétéves költségvetés tárgyalása során is ki fog tenni magáért.
Kis mértékben romlott az európai tengerek, folyók és tavak fürdővizeinek minősége egy most nyilvánosságra hozott európai uniós jelentés szerint, amely Ciprus, Horvátország, Málta és Görögország vizeit minősítette a legjobbnak. A lista végén Románia, Lengyelország és Belgium állnak.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség éves jelentéséből kiderül, hogy 2009 óta az eredmények folyamatosan romlanak.
A jelentés, amely az Európai Unió, Horvátország, Montenegró és Svájc 21 000 tengerparti vagy belvízi fürdőhelyét vizsgálta, 18 országban talált legalább egy olyan strandot, amelynek vize nem felel meg a követelményeknek. A legtöbb ilyen strandot Lengyelországban (19 százalék), Hollandiában (11,8 százalék) és Belgiumban (8,9 százalék) találták. Az egykori jugoszláv tagköztársaság, Montenegró esetében valamennyi fürdőhely megfelelt a minimális követelményeknek, azonban egyetlen sem kapott kiváló minősítést. Románia fekete-tengeri partvidékén hasonló a helyzet: a strandok döntő többsége csak a minimális követelményeknek felel meg, és csak kevesebb minden huszadikat minősítették kiválónak.
A legjobb teljesítményt nyújtó Cipruson valamennyi fürdőhely megfelelt a szigorúbb előírásoknak, míg az élvonalba tartozó Horvátországban 97,3 százalék, Máltán 95,4 százalék, Görögországban pedig 94,2 százalék volt ez az arány.
Ha Magyarország eredményeire vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy a Balaton partján találhatóak a legjobb vízű strandjaink, míg a Tiszán egyetlen ilyen fürdőhelyet nem találunk. A képen a sötétkék a kiváló, a világoskék a jó, a zöld a megfelelő, a piros a nem megfelelő minőségű vizeket jelöli, míg a narancssárga piktogrammal jelölt helyeken nem volt megfelelő a mintavétel.
A fürdővizek osztályozására és a lakosság tájékoztatására Európai Bizottság idén új jelzéseket és piktogramokat is elfogadott:
(A strandok megszokott “kék zászló” jelzései továbbra is megmaradnak, azonban ezek odaítélésénél a fürdővizek minőségén kívül más szempontokat is figyelembe vesznek.)
A számlapénzként már 1999 óta létező euró tényleges fizetőeszközként 2002. január 1-jén került forgalomba az EU 13 tagországában. Azóta az eurót használó országok száma 17-re nőtt, akik 2012-ben egy közös hátlapú kéteurós érme kibocsátásval ünneplik az évtizedes jubileumot.
Durva támadást indítottak a tengerentúlról kontinensünk ellen, amelyben szemtelenül kétségbe vonták Európa kultúráját, történelmét, tudományos és sporteredményeit:
A rendes éves roamingdíj-csökkentések után az Európai Unió más tekintetben is a távközlési termékek fogyasztóinak kedvező változtatásokat vezet be a napokban. Vagyis vezettetett, mivel az általános célokat kijelölő uniós irányelvet - a szubszidiaritás elvének megfelelően - a tagállamokban nemzeti jogszabályaikkal kellett átültetni a saját jogrendszerükbe.
A múlt hét végén tűnt fel – mikor a Bizottság elnöke levelet írt dán kollégájának a tervezett dán schengeni szigorítások miatt – hogy José Manuel Barroso hivatalos aláírása hmmm… meglehetősen egyszerű.
A mai, homofóbia-ellenes világnap alkalmából késztett felmérés tanúsága szerint Európa jelentősen megosztott a melegekkel szemben tanúsított általános magatartás, jogi szabályozás alapján. A Nemzetközi Meleg és Leszbikus Szövetség európai regionális szervezete, az ILGA-Europe felmérése alapján az EU-n belül Cipruson a legkevésbé kedvező a szabályozás a melegek számára, de hasonlóan alacsony a tolerancia-szint a katolikus Olaszországban, Lettországban és Máltán is. A felmérés alapján Ciprus ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az EU-n kívüli Örményország, Azerbajdzsán, Macedónia, Oroszország vagy Törökország. A homoszexualitás elfogadottsága, jogi védelme jóval alacsonyabb az erősebben vallásos keleti és dél-keleti országokban, mint a skandináv, illetve a nyugat-európai országokban. A kutatás eredményei alapján a melegeknek a legkevesebb „félnivalójuk” Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban van, a lakosság és a jogi környezet ezekben az országokban mutatkozott a legelfogadóbbnak a mássággal szemben. Magyarország a toleránsabb országok közé tartozik, a vizsgált 50 ország közül a 11. (az EU-n belül a 9.) legtoleránsabb országként végzett, amellyel megelőztük többek között Franciaországot, Finnországot és Írországot is. A kutatás ugyanakkor megjegyzi, hogy Magyarország rontott az előző évi felmérés adataihoz képest, míg például Németország és Portugália javított pozícióján. A felmérés 24 szempont alapján vizsgálta a homoszexualitás elfogadottságát az egyes országokban – első sorban a jogi környezet és adminisztratív előírások alapján (például az azonos neműek kapcsolatának jogi szabályozása, az antidiszkriminációs jogszabályok melegek jogaira vonatkozó kitételei, meleg fesztiválok megszervezésének lehetősége, stb. alapján). Jelenleg az európai országok közül Belgiumban, Hollandiában, Svédországban, Spanyolországban, Portugáliában, valamint a nem EU-tag Norvégiában ismerik el a melegek bejegyzett párkapcsolatát a házassággal egyenértékűnek.
A többi pályamunka itt tekinthető meg.
Nyolcéves megbizatása lejártával idén januárban távozott kaliforniai kormányzói posztjáról Arnold Schwarzenegger. Akkoriban arról lehetett hallani, hogy a “Governator” a mozivászonra szeretne visszatérni, azonban egy minap felröppent hír szerint lehet, hogy továbbra is a politikai pályán marad. Amerikai elnöki ambíciói ismertek voltak eddig is, azonban alkotmányos korlátok miatt ez nem elérhető számára. Szülőföldjén azonban valóra válhat az álma.
Tanácsadói ugyanis arra próbálják Schwarzeneggert rávenni, hogy térjen vissza Európába, és az Európai Tanács elnöki pozícióját vegye célba. “Néhány év múlva az EU-nak egy sokkal karizmatikusabb elnökre lesz szüksége. Valakire, aki képes egyesíteni Európát. A franciák nem akarnak egy németet, a németek viszont egy olaszt nem választanának meg. De mi lenne, ha egy európai születésű, majd Amerikába kivándorolt személy térne vissza, hogy az egyesített Európa Washingtonja vagy Jeffersonja legyen?” - tette fel a kérdést a Newsweekben Schwarzenegger tanácsadói testületének vezetője.
A poszt jelenlegi birtokosának, Herman Van Rompuynek a megbizatása 2012 közepén lejár. Munkájával alapvetően elégedettek, ezért jó esélyei vannak arra, hogy újra bizalmat szavazzanak neki. Ha viszont mégis Schwarzenegger lesz a befutó, kíváncsian várom, hogy eredményesebb lesz-e, ha az eddig jellemző kompromisszumkeresést a Terminátor-filmekbe illő vezetési stílus váltja fel. Akkor majd - több halasztás után - eljöhet az Ítélet napja az önös nemzetállami érdekeikhez ragaszkodó, nem kellően együttműködő tagállami vezetők számára.
Egy frissen közzétett kutatás (a Medián és a Policy Solutions közös tanulmánya) alapján a magyarok többsége nem tud arról, hogy alig egy hónap múlva Magyarország tölti be az EU soros elnökség pozícióját, pontosabban Magyarország adja majd egy fél évig a tagállamokat képviselő intézmény, a Tanács, és ennek formációinak elnökeit. (A felmérés alapján a megkérdezettek mindössze 45 százaléka tudta „fejből” megmondani, hogy a következő fél évben Magyarország lesz az EU élén.) Első olvasatra megdöbbentő adat, hiszen azt gondolnánk, hogy ez egy nagyon fontos dolog, tele van vele minden híradó, szinte nincs olyan hírblokk, amibe az elnökség ürügyén ne vegyülne egy kis uniós információ, mégis a felmérés szerint az emberek fele nem hallott erről... ugyanakkor más szempontból talán nem (ezen) kell meglepődnünk.
Az EU soros elnöksége kétségkívül az egyik legjelentősebb feladat, amit egy tagország az Európai Unióban kaphat (a következő ilyen lehetőségre úgy 13 évet kell várni), sok múlik az elnöklő ország képességein - még ha sokszor nem is annyi, mint amennyit gondolnak róla. Egy jól működő elnökség jól és hatékonyan tudja irányítani, és kompromisszumokra vezetni a tagállamokat bizonyos fontos, napirenden lévő kérdésekben. Bár ez sok szempontból inkább egy menedzselési feladat, mégis egy sikeresen levezényelt félév jelentősen javíthatja egy tagország tekintélyét, tagállamok közötti elismertségét, ez hosszú távon akár konkrét előnyökben, megnövekedett befolyásolási képességben is testet ölthet – ebben is bízik a magyar külügyminisztérium, ezért nagyon fontos az elnökség.
Ugyanakkor más szempontból nézve ez – úgy, ahogy számos egyéb diplomáciai történés, Magyarország nemzetközi kapcsolatainak ilyen vagy olyan alakulása – hidegen hagyja az átlag magyart. Neki a gyakorlatban ez nem jelent semmit, Brüsszel továbbra is Belgiumban marad, ami messze van és „nincs rá befolyásunk”, ott „nem hallgatnak meg” minket, az EU továbbra is „ők”, amit nem értünk, és nem is különösebben szeretünk. A felmérés alapján a válaszadók jelentős része úgy véli, hazánk nem tudja megfelelően érvényesíteni érdekeit, nincs érdemi befolyása az Európai Unióban hozott döntésekre, 64 százalék gondolja úgy, hogy az Európai Unió rákényszeríti nézeteit Magyarországra). Az elnökség az átlagember számára nem jelenít meg semmi konkrét dolgot, hasznot, az egyetlen konkrét dolog, amit a magyar vizionál ehhez kapcsolódóan, az a nemzetközi delegációk fogadásakor kialakuló hatalmas dugók, amelyek megbénítják a főváros közlekedését (ilyen nagy esemény azonban várhatóan csak egy lesz a félév alatt).
Egy magyar polgárnak tehát nem jelent sok konkrétumot az elnökség, nem lát bele az EU-ban igen fontos, de színfalak mögött játszódó adok-kapokba, ezért talán nem is kell annyira elkeserednünk emiatt. Ami szomorúbb, az inkább ez utóbbi jelenség, ami több mint hat év tagság után sem akar változni: egy átlagos magyar ember továbbra is távolinak és idegennek érzi az EU-t, még mindig nem látjuk feltétlenül, hogy az Európai Unió egy olyan lehetőség, amely valóban csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk kihasználni.
És épp itt harap a kígyó a farkába: az elnökség remek alkalom arra, hogy így, hogy Magyarország az EU fókuszába kerül, az EU is Magyarország fókuszába kerüljön, itt az alkalom, hogy az elnökség „ürügyén” igyekezzünk elmondani újra és újra, hogy hogyan is működik az EU, milyen előnyöket is jelenthet nekünk, ha mi is úgy akarjuk. Erre vonatkozóan számos elképzelés és ötlet létezik, melyek ezt szeretnék elősegíteni, a későbbiekben igyekszem bemutatni ezeket.
Nagyon jó lenne, hogy ha hét hónap múlva lenne egy újabb felmérés, arról, hogy milyen uniós lehetőségeket ismernek az emberek, akkor a jelenleginél jóval pozitívabb képet kapnánk.
Addig meg drukkoljunk, hogy a magyar közigazgatás állja a sarat, ne essen be még több váratlan feladat, és büszkén adjuk majd át a stafétát a lengyeleknek.
(Bár nem tudom, érdemes-e számon kérni a realitásokat azon a Guy Verhofstadton, aki az Európai Külügyi Szolgálatról szóló parlamenti vitában azzal az indoklással próbált visszautasítani egy, a tagállamoktól érkező törekvést, hogy “a tagállamok külügyminisztereivel tudomásul kell vetetnünk, hogy ők csak a tagállamok külpolitikájáért felelősek, az EU külpolitikájáért nem.”)
Hivatalosan július 1-jén, a valóságban azonban inkább a hétvégi brüsszeli táncos-koncertes-tűzijátékos rendezvénnyel új elnökség kezdődött: Belgium tizenkettedik alkalommal vette át az Európai Unió Tanácsának irányítását. Ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a távozó spanyol elnökség munkáját, valamint, hogy számba vegyünk, mit várhatunk Belgiumtól a következő hat hónapban.
Az Eurostat tegnap ismertette legfrissebb, 2007-es adatokat tartalmazó felmérését az uniós régiók jövedelmi helyzetéről.
A gyorsjelentésnek több érdekes pontja is van: az egyik szembeötlő az, hogy a 20 leggazdagabb régió között ott találjuk Prágát (ötödikként!) és Pozsonyt is (tizenkettedik helyen). Prága olyan hagyományosan jómódúnak tartott európai csodavárosokat utasított maga mögé, mint a Párizs (pontosabban a francia fővárost is magába foglaló Île-de-France), Stockholm, Dublin vagy München (Felső-Bajorország). Ugyanakkor, ha megnézzük a lista másik végét, akkor a 20 legszegényebb régió között kizárólag bolgár, román, lengyel és magyar régiókat találunk, ami számunkra külön szomorú (Magyarország 7 NUTS 2-es régiója közül négy ebbe a kategóriába került). Összehasonlításként: Magyarország leggazdagabb régiója (Közép-Magyarország) nagyjából az uniós átlagnak megfelelő jövedelemmel rendelkezett 2007-ben, míg Prága környéke 171,8, Pozsony környéke 160,3 százalékon állt.
Hogyan lehet az, ugyanakkor, hogy Prágában vagy Pozsonyban ilyen jól élnek az emberek? Nagyrészt úgy, hogy a felmérés 2007-es (!) adatokat tükröz, amely évben Prága például 1989 óta a legnagyobb mértékű gazdasági növekedést könyvelhette el, nagyon alacsony infláció és munkanélküliség mellett az import – elsősorban a gyáriparnak, elektronikai cikkeknek és autóeladásoknak köszönhetően – hosszú idő után először múlta felül az exportot abban az évben. No igen, de ez három éve volt, azóta sok víz lefolyt már a Moldván, egy „kisebb gazdasági válság” is mintha megtépázta volna ezeket a szép mutatókat...
Természetesen a felmérés egy időpontban mutatja az országok aktuális teljesítményét, így az egyes országok, régiók összehasonlításnak van relevanciája, de felmerül a kérdés, hogy mi értelme van három évvel később publikálni ezeket az adatokat, főleg egy gazdaságilag ilyen turbulens időszakban? Az aktuális adatok valószínűleg köszönőviszonyban sincsenek a „frissen publikált” számokkal, szegény Prága meg nem győzi hangsúlyozni, hogy azért nincs náluk kolbászból a kerítés... Az Eurostat meg az országokra mutogat, miszerint ezekhez a tájékoztatókhoz egyrészt be kell gyűjteniük a tagállamok adatait, másrészt ennek feldolgozása is jelentős időt vesz igénybe... na de három évet? Még ha az egyes országok különböző módszert is alkalmaznak a mutatók kiszámításánál, amire az Eurostat is hivatkozik (adott esetben akár trükköznek is), azért volt már rá idejük, hogy ezt megpróbálják valahogy kezelni...
Több kritikát kapott a felmérés módszertana is, a jelenleg nyolcadik leggazdagabbként rangsorolt holland Groningen tartomány lakói például „értelmetlennek” nevezték az egész összehasonlítást. Szerintük ugyanis a saját kilátásaikat az uniós támogatási pénzekre meglehetősen rontja, hogy az Eurostat módszertana az egy főre jutó GDP számolásánál az ingázókat is figyelembe veszi, mely eredmények így nem tükrözik a valóban helyi lakosság teljesítményét.
Hogy most irigyeljük-e a prágaiakat, vagy ne, az jó kérdés... de 2013-ban visszatérünk rá.
Csütörtökön 2009 mellett az EU Tanácsának svéd elnöksége is véget ért. Hogy milyen eredménnyel, azt jól jelzi, hogy míg a kettővel ezelőtti francia elnökségre az „egó”, a 2009 első félévében működő csehekre a „káosz” kulcsszavakat ragasztotta az utókor, a svédeket már el is kezdték a „hatékonyság” elnökségeként emlegetni. És ezt meg is érdemlik.
Az elmúlt félév legjelentősebb eseménye a hányattatott sorsú Lisszaboni Szerződés életbe lépése volt. A 11 hónapos késés miatt a svéd elnökségre hárult a feladat, hogy a két új vezetői posztra kiszemelt személyek számára összeszedje a tagállamok többségének egyöntetű támogatását. A két kiválasztottól senki sem volt elragadtatva, de azt el kell ismerni, hogy a svédek nagyon ügyesen keverték a kártyákat: miután megtalálták az alkalmasnak tűnő jelölteket állítólag addig híresztelték, hogy nagyon nehéz lesz döntést hozni a kinevezésekről, hogy a másnap hajnalig tartó alkudozások rémképétől megrémült állam- és kormányfők azon a bizonyos csúcstalálkozón inkább már gyorsan vacsora előtt áldásukat adták a haikuszerző belgára és a brit bárónőre. Állítólag. Majd néhány év múlva egy jó riportkönyvből kiderülnek a részletek is.
Felemás eredményt hozott a félév másik kulcsfontosságú eseménye, a decemberi koppenhágai klímacsúcs: egyfelől a svéd elnökségnek sikerült egy egységes (és a fejlődő országok számára nagyvonalú) álláspont mögé felsorakoztatni a tagországokat, viszont a konferencia eredménye eredménytelensége kudarc volt az Európai Unió számára. Amikor az Egyesült Államok, Kína, Brazília és Dél-Afrika Európát kihagyva tárgyaltak, legalább a saját szemétdombjukhoz foggal-körömmel ragaszkodó EU-tagállamok vezetői is láthatták: egyedül már semmit sem érnek (el) a „nagyokkal” szemben. Talán ez az esemény is jó volt valamire...
Sikerült tető alá hozni az új uniós pénzügyi felügyeleti-rendszert, ami a britek aggályai miatt ígérkezett korábban nehéz feladatnak, elfogadták az egységes uniós szabadalmi rendszert és a következő 5 év bel- és igazságügyi vonatkozású jogszabály-alkotási programját, a Stockholmi Programot. Nem sikerült viszont megegyezni arról a jogszabály-tervezetről, amely egyszerűbbé tette volna, hogy az EU polgárai más tagállamban vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Ezzel már a cseheknek is meggyűlt a baja, és gyanítom, hogy a következő, spanyol elnökséget is meg fogja izzasztani a téma.
A svédek féléve alatt az Unió fő döntéshozó szervének működése is átláthatóbbá vált. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta a tanácsüléseket élőben közvetítik az interneten, ami persze nem kimondottan a svéd elnökség érdeme. De a blogoló svéd miniszterek, a folyamatosan csiripelő svéd tisztviselők, vagy az egyes miniszteri megbeszélések előtt rendszeresen videóinterjúkat (és olykor a vacsoramenüt is) közzétevő honlapszerkesztők is kitettek magukért. És ha már honlapról van szó, arról is érdemes megemlékeznünk, hogy a svéd elnökség oldala hihetetlenül profi volt – a formáját és tartalmát tekintve egyaránt.
A hatékony északiak tehát gyorsan feledtették az előző, csehül sikerült félévet, és egyúttal magasra tették a mércét az őket követő spanyoloknak. Az már most is látszik, hogy a honlap terén túl magasra is: az eutrio.es címen működő portál egyelőre visszalépésnek tűnik a svédeké után. A többi pedig a jövő héttől kiderül. ¡Arriba España!
A következő, várhatóan jövő februárban hivatalba lépő Európai Bizottságban a Franciaország által delegált Michel Barnier kapta meg a belső piaci „tárcát”. Mivel ehhez a portfólióhoz tartozik a pénzpiacok szabályozása is, a szabad verseny felszámolásán és a vadkapitalizmus letörésén fáradozó Sarkozy foggal körömmel küzdött a poszt megszerzéséért. Állítólag hosszú, késő esti telefonhívásokkal bombázta Barroso bizottsági elnököt, aki végül megtört. (Lehet, hogy minden este, amíg a portugál be nem adta a derekát, Sarkozy „Most letesszük, de aztán majd megint hívlak?” felkiáltással csapta le a telefont?)
Habár a zsákmánynak Sarko nagyon örült (kicsit jobban is, mint illett volna), az angolok meg igencsak kétségbeestek, azért nem szabad túlbecsülni a biztos személyének és nemzetiségének szerepét. Egyrészt, nekik nem a saját országuk, hanem a közösségi érdekek képviselete a feladata, ahogyan azt Kovács László anekdotáiból is – nagyon – jól ismerhetjük. Másfelől Barnier a javaslatait természetesen nem egyedül fogja megírni, hanem az alá tartozó Belső Piaci Főigazgatóság szakembereivel, amit történetesen éppen egy brit fog vezetni. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntésre a tagállamoknak is rá kell bólintani, és akár módosíthatják is az eredeti javaslatokat. (Az Európai Bizottság feladata a javaslatok benyújtása, melyekről az Európai Parlament és a tagállamok kormányaiból álló Tanács együtt dönt.) Szóval Sarkozy nem mondhatja tollba a City halálos ítéletét.
Barnier számára már nem ismeretlen az Unió „kormánya”, hiszen 1999 és 2004 között már tagja volt az Európai Bizottságnak. Aztán hazatért miniszterkedni, idén júliusban pedig beválasztották az Európai Parlamentbe, hogy aztán néhány hónap után otthagyja azt a biztosok kollégiumáért.
Az új Európai Bizottság akkor léphet hivatalba, ha az Európai Parlament is áldását adja a testületre. A szavazást a biztosjelöltek meghallgatása előzi meg, melyen EP-képviselőként Barnier is részt vehet.
Ráadásul Barnier EP-képviselőként éppen a Parlament belső piaci szakbizottságának a póttagja. Így – ahogyan a European Voice megjegyezte – az is előfordulhat, hogy a saját biztosi meghallgatásán saját magának tegyen fel kérdéseket, amiket aztán meg is válaszolhat. Akár még ez a párbeszéd is elhangozhatna: „Igaz, hogy része vagyok Franciaország ördögi tervének, melynek célja a londoni City térdre kényszerítése?” „Én?! Ugyanmár.” Aztán pedig akár még szavazhat is, hogy alkalmas jelöltnek tartja-e saját magát.
Ilyen fordulatok után meri valaki még azt állítani, hogy az EU-s döntéshozatal szürke és unalmas? :)
Tegnap éjfélkor életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, melyet nemcsak az Európai Unió vezetői ünnepeltek meg, de a Twitteren is sikerült szilveszteri hangulatot teremteniük pár percre az eurofil csiripelőknek.
A hosszú utat bejárt Lisszaboni Szerződés mellett felhozott leggyakoribb érv, hogy letette egy európai föderális állam alapjait intézményi és döntéshozatali újításaival jelentősen megnöveli az Európai Unió működésének hatékonyságát. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a Szerződés életbe lépése korántsem ad akkor lökést az európai együttműködés fejlődésének, mint azt korábban remélték. Ahogyan valaki megjegyezte, nem érti a Lisszaboni Szerződést ünneplőket: a tagállamok eddig mindent megtettek, hogy visszacsinálják a Reformszerződés reformjait... Az egyesek által Herman Who? és Catherine What?-nak aposztrofált új vezetők megválasztása által okozott csalódottságomról már írtam itt, viszont attól tartok, hogy egy másik fontos újítás sem azt a hatást fogja kiváltani, mint kellene.
Lényeges újítása a Lisszaboni Szerződésnek az Európai Parlament jogköreinek kibővülése: tegnap óta szinte minden uniós ügyben csak az EP egyetértésével lehet döntést hozni. (Eddig sok esetben a tagállamok minisztereiből álló Tanács a Parlament nélkül dönthetett, pl. a mezőgazdasági, bevándorlási, igazságügyi vagy regionális politikával kapcsolatos kérdésekben.)
Ezzel tulajdonképpen megkétszereződik az EP hatalma. A szándék jó: a polgárok közvetlen képviseletét megvalósító intézményt minél inkább bevonni a döntéshozatalba. Kérdés, hogy tényleg olyan jó-e, hogy Strasbougban/Brüsszelben ülő választottjaink ezentúl még több dologba szólhatnak bele. Nem fog-e ez azzal járni, hogy az eddig sem túl gyors EU-s jogalkotás még jobban lelassul, ráadásul éppen akkor, amikor minél gyorsabb és dinamikusabb döntéshozatalt igényelne a felgyorsult világ és a kiélezett gazdasági verseny? Egy nemrég megjelent cikk szerint az EU-ban jelenleg öt évig vitatkoznak olyasmin, amiről az Egyesült Államokban egy, Kínában pedig fél év alatt döntést hoznak. Az öt évvel vitatkoznék, de tény, hogy a legtöbb esetben egy-két év eltelik, mire döntés születik, és még a tavalyi gazdaságélénkítő csomaghoz is kellett jó pár hónap, pedig ott hangsúlyozottan a gyors reakció volt a cél.
Persze az éremnek két oldala van: a nemrég elfogadott távközlési csomag esetében jó volt, hogy ott volt a Parlament, amely így visszafoghatta a Franciaország által feltüzelt tagállami kormányokat (tehát a másik uniós jogalkotó szervet, a Tanácsot) abban, hogy olyan szöveget fogadjanak el, amely lehetővé tette volna a torrentezők „helyszíni agyonlövését”. (Az internet-hozzáférés jogellenes korlátozásának elkerülésére sem az Európai Bizottság eredeti javaslata, sem a tagállamok által elfogadott tervezet nem tartalmazott biztosítékot. Az EP kétszer is „beszavazott” viszont egy olyan módosítást, mely szerint az igazságszolgáltatási szervek előzetes döntése nélkül nem lehet korlátozni a felhasználók alapvető jogait. A tagállamok azonban mindkétszer visszadobták a javaslatot, így csak a harmadik olvasatban sikerült elfogadni a jogszabályt, benne az internetezők jogait védő kitétellel. Ehhez egyébként két évre volt szükség...)
Egy londoni think-tank szakértője szerint a Lisszaboni Szerződést kidolgozó EU-tagállamok könnyelműek voltak, amikor ilyen nagyvonalúan adtak új hatásköröket az EP-nek, és tíz éven belül eljön az a pillanat, amikor a kormányok vezetői döbbenten fogják maguktól (vagy elődeiktől) kérdezni: "Mit tettünk?! Hogyan mehettünk ebbe bele?"
Az EP tehát olykor keresztülhúzhatja a tagállamok számításait, és ha ezt a polgárok érdekében teszi, akkor rendben is van. De vajon ezért teszik-e? Az Economist neves blogjának névtelen (Tévedtem. Részletek raddi lenti kommentjében.) írója szerint az EP-képviselők jó részének a szeme előtt csak az lebeg, hogy győzelmet arathassanak a kormányok felett. Szerinte az Európai Parlament fő mozgatórugója az, hogy minél több hatalmat és pénzt harcoljon ki magának, és ehhez eddig sem átallottak keresztbe tenni a tagállamoknak. Most pedig, hogy újabb területekben kap (társ)döntéshozói jogköröket az EP, a zsarolási potenciáljuk tovább nő. Persze mindez csak egy, az EP-t igencsak megvető újságíró véleménye...
Az európai integráció fejlődése szempontjából a Lisszaboni Szerződésben nagy lehetőségek vannak, de minden attól függ, hogyan használják ki ezeket. Hiába növekszik a közösség politikai ideáihoz leghűségesebbnek tartott intézmény hatalma, ha ez nem párosul kellő bölcsességgel a benne ülők részéről. (Sajnos szerződésekkel csak az előbbieket lehet osztogatni...) Az új tisztségekre való kinevezésekkel kárba veszett egy, az említett ígéretes lehetőségek közül. Nagyon remélem, hogy ez nem ismétlődik meg.
Felszállt a fehér füst az EU Tanácsának brüsszeli épületéből, azonban a Szent Péter Schuman téren várakozó tömeg nem tört ki üdvrivalgásba. (Igaz, a pokol sem szabadult el.)
A közelgő (2010. január 1-jén induló) spanyol elnökség képviseletében José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök ma ismertette a spanyol-belga-magyar elnökség hivatalos logóját, melyet a három ország az elkövetkező 3 évben – kis nemzeti változtatással – használ majd.
A győztes nemzeti-szalagos pályamű alkotója Antoine Durieux belga hallgató, aki az elismerés mellett 10 000 euróval is gazdagabb lett ezáltal.
Az Európai Unió Tanácsát fél évig vezető országok hármasával „elnökségi trióban” szorosabban együttműködnek, támogatják egymást az elnökségi feladatok ellátásában, nagyobb folyamatosságot adva ezzel a félévenként rotálódó EU-elnökségnek.
Magyarország a következő, 2010. január elsején kezdődő elnökségi trió harmadik tagja, így Belgiummal és Spanyolországgal készülünk közösen a 18 hónapos elnöklésre. A három kormány – először az EU történetében – pályázatot írt ki egy közös, illetve közös arculati elemeket viselő elnökségi logóra. A pályázat során a három tagállam képzőművészeti iskoláinak hallgatóitól várták a pályaműveket, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki az egyet, aki mindent visz.
Ímhol:
Lendületes? Túl egyszerű? Fiatalos? Gagyi? Letisztult? Mit gondoltok? Egy biztos: lesz rá másfél évünk, hogy megszeressük...
(Mellékdal: Úgy tűnik, hogy szakítani fognak azzal a gyakorlattal, hogy az elnökség honlapja az elnökséget adó ország és az EU rövidítéséből és az évszámból épüljön fel (eu2009.cz, se2009.eu). Ehelyett a trio.es/be/hu domaint fogják használni. Szép gesztus, hogy a szoros együttműködést a közös logón túl még ezzel is hangsúlyozni szeretnék. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a trio.hu oldal már foglalt, és egy vámügynökség honlapja működik rajta. De a szándék a fontos...)
UPDATE: hivatalos forrásból most kaptam az információt, hogy az elnökségi honlapcím nem a trio.es/be/hu lesz, hanem EUTRIO.ES/BE/HU – tehát a logóban szereplő „eu”-val együtt értelmezendő, így már tiszta. (Mentségemre szóljon, hogy az aktuális svéd elnökség honlapján is rosszul szerepel, ők is félreértették.)
„Az ír nép az Európai projekt iránti őszinte elkötelezettségét tanúsította. Azt, hogy Európa szívébe akarnak tartozni” - értékelte az Európai Parlament elnöke az írországi népszavazás eredményét tegnap.