A következő, várhatóan jövő februárban hivatalba lépő Európai Bizottságban a Franciaország által delegált Michel Barnier kapta meg a belső piaci „tárcát”. Mivel ehhez a portfólióhoz tartozik a pénzpiacok szabályozása is, a szabad verseny felszámolásán és a vadkapitalizmus letörésén fáradozó Sarkozy foggal körömmel küzdött a poszt megszerzéséért. Állítólag hosszú, késő esti telefonhívásokkal bombázta Barroso bizottsági elnököt, aki végül megtört. (Lehet, hogy minden este, amíg a portugál be nem adta a derekát, Sarkozy „Most letesszük, de aztán majd megint hívlak?” felkiáltással csapta le a telefont?)

Habár a zsákmánynak Sarko nagyon örült (kicsit jobban is, mint illett volna), az angolok meg igencsak kétségbeestek, azért nem szabad túlbecsülni a biztos személyének és nemzetiségének szerepét. Egyrészt, nekik nem a saját országuk, hanem a közösségi érdekek képviselete a feladata, ahogyan azt Kovács László anekdotáiból is – nagyon – jól ismerhetjük. Másfelől Barnier a javaslatait természetesen nem egyedül fogja megírni, hanem az alá tartozó Belső Piaci Főigazgatóság szakembereivel, amit történetesen éppen egy brit fog vezetni. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntésre a tagállamoknak is rá kell bólintani, és akár módosíthatják is az eredeti javaslatokat. (Az Európai Bizottság feladata a javaslatok benyújtása, melyekről az Európai Parlament és a tagállamok kormányaiból álló Tanács együtt dönt.) Szóval Sarkozy nem mondhatja tollba a City halálos ítéletét.

Barnier számára már nem ismeretlen az Unió „kormánya”, hiszen 1999 és 2004 között már tagja volt az Európai Bizottságnak. Aztán hazatért miniszterkedni, idén júliusban pedig beválasztották az Európai Parlamentbe, hogy aztán néhány hónap után otthagyja azt a biztosok kollégiumáért.

Az új Európai Bizottság akkor léphet hivatalba, ha az Európai Parlament is áldását adja a testületre. A szavazást a biztosjelöltek meghallgatása előzi meg, melyen EP-képviselőként Barnier is részt vehet.

Ráadásul Barnier EP-képviselőként éppen a Parlament belső piaci szakbizottságának a póttagja. Így – ahogyan a European Voice megjegyezte – az is előfordulhat, hogy a saját biztosi meghallgatásán saját magának tegyen fel kérdéseket, amiket aztán meg is válaszolhat. Akár még ez a párbeszéd is elhangozhatna: „Igaz, hogy része vagyok Franciaország ördögi tervének, melynek célja a londoni City térdre kényszerítése?” „Én?! Ugyanmár.” Aztán pedig akár még szavazhat is, hogy alkalmas jelöltnek tartja-e saját magát.

Ilyen fordulatok után meri valaki még azt állítani, hogy az EU-s döntéshozatal szürke és unalmas? :)