A föderalizmust és a nemzetállamok Európája megszűnésének elősegítését tűzte zászlajára az az európai parlamenti képviselők által a múlt héten létrehozott csoport, amelynek húzónevei között liberális (Guy Verhofstadt, Sylvie Goulard) valamint zöldpárti EP-képviselők (Daniel Cohn-Bendit, Isabelle Durant) találhatóak - adta hírül a Bruxinfo.
Az európai integráció egyik legelkötelezettebb föderalistájáról, Altiero Spinelliről elnevezett csoport létrehozói saját bevallásuk szerint aggodalommal figyelik, hogy az EU-ban egyre inkább a kormányközi irányzat nyer teret a közösségi megoldásokkal szemben, mivel ez szerintük végső soron egy szoros, nemzetek feletti unió helyett egy lazább, államközi együttműködés felé sodorja az EU-t.
Habár végső soron a nemzetekfeletti vs. kormányközi vitában én is az előbbi pártján állok, szerintem a csoportosuló EP-képviselők rossz nyomon járnak. A föderális fejlődéssel ugyanis jelenleg nem a kormányköziség áll szemben, hanem az, hogy az európai integráció egyáltalán nem fejlődik tovább.
Olyan kényes területeken kell most szorosabbá tenni az együttműködést, ahol a tagállamok csak óvatosan hajlandóak másnak beleszólást engedni. Gondoljunk csak a gazdaságpolitikára, ahol most éppen annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a tagállamok beleszólást engednek költségvetésük alakításába. Vagy akár a védelempolitikára, ahol egyre több szó esik a közös képességfejlesztésről. Ezeknek a tagállamok szuverenitását alapvetően érintő hatásköröknek a közös, uniós keretek között történő gyakorlásába csak akkor fognak belemenni a tagállamok, ha az irányítás továbbra is az ő kezükben marad, és garantálva látnák, hogy a jövőben sem a Janusz Lewandowski-Olli Rehn páros fogja megírni a költségvetéseiket. (A két európai biztos közül az előbbi az európai adóra vonatkozó ötleteivel, utóbbi pedig a szigorú költségvetés-ellenőrzési terveivel vívta ki egyes tagállamok nemtetszését.) Ennek megfelelő színtere pedig a két kormányközi elven működő uniós döntéshozó szerv: a Tanács és az Európai Tanács.
Ráadásul az uniós hatáskörök bővítése során igen gyakori, hogy először csak kormányközi szinten hajlandóak a tagállamok lemondani a szuverenitásuk egy részéről, ahogy történt ez pl. a bel- és igazságügyi együttműködéssel. Idővel azonban, amennyiben tényleg hatékonyabb az uniós fellépés valamely területen, a tagállamok miniszterei is hajlandóak beleszólást engedni a Bizottságnak és a Parlamentnek, ezáltal gyakorlatilag közösségivé téve az adott politikát.
Rossz nyomon járnak a Spinelli-csoport tagjai: az európai integráció továbbfejlődése jelenleg csak a intergovernmentális elemek térnyerésével képzelhető el. Az évtizedes nemzetekfelettiség vs. kormányköziség szembenálláson túl kellene lépni, vagy legalább félre kellene tenni, mert az utóbbinak most nincsen reális alternatívája.
Az európai integráció egyik legelkötelezettebb föderalistájáról, Altiero Spinelliről elnevezett csoport létrehozói saját bevallásuk szerint aggodalommal figyelik, hogy az EU-ban egyre inkább a kormányközi irányzat nyer teret a közösségi megoldásokkal szemben, mivel ez szerintük végső soron egy szoros, nemzetek feletti unió helyett egy lazább, államközi együttműködés felé sodorja az EU-t.
Habár végső soron a nemzetekfeletti vs. kormányközi vitában én is az előbbi pártján állok, szerintem a csoportosuló EP-képviselők rossz nyomon járnak. A föderális fejlődéssel ugyanis jelenleg nem a kormányköziség áll szemben, hanem az, hogy az európai integráció egyáltalán nem fejlődik tovább.
Olyan kényes területeken kell most szorosabbá tenni az együttműködést, ahol a tagállamok csak óvatosan hajlandóak másnak beleszólást engedni. Gondoljunk csak a gazdaságpolitikára, ahol most éppen annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a tagállamok beleszólást engednek költségvetésük alakításába. Vagy akár a védelempolitikára, ahol egyre több szó esik a közös képességfejlesztésről. Ezeknek a tagállamok szuverenitását alapvetően érintő hatásköröknek a közös, uniós keretek között történő gyakorlásába csak akkor fognak belemenni a tagállamok, ha az irányítás továbbra is az ő kezükben marad, és garantálva látnák, hogy a jövőben sem a Janusz Lewandowski-Olli Rehn páros fogja megírni a költségvetéseiket. (A két európai biztos közül az előbbi az európai adóra vonatkozó ötleteivel, utóbbi pedig a szigorú költségvetés-ellenőrzési terveivel vívta ki egyes tagállamok nemtetszését.) Ennek megfelelő színtere pedig a két kormányközi elven működő uniós döntéshozó szerv: a Tanács és az Európai Tanács.
Ráadásul az uniós hatáskörök bővítése során igen gyakori, hogy először csak kormányközi szinten hajlandóak a tagállamok lemondani a szuverenitásuk egy részéről, ahogy történt ez pl. a bel- és igazságügyi együttműködéssel. Idővel azonban, amennyiben tényleg hatékonyabb az uniós fellépés valamely területen, a tagállamok miniszterei is hajlandóak beleszólást engedni a Bizottságnak és a Parlamentnek, ezáltal gyakorlatilag közösségivé téve az adott politikát.
Rossz nyomon járnak a Spinelli-csoport tagjai: az európai integráció továbbfejlődése jelenleg csak a intergovernmentális elemek térnyerésével képzelhető el. Az évtizedes nemzetekfelettiség vs. kormányköziség szembenálláson túl kellene lépni, vagy legalább félre kellene tenni, mert az utóbbinak most nincsen reális alternatívája.
(Bár nem tudom, érdemes-e számon kérni a realitásokat azon a Guy Verhofstadton, aki az Európai Külügyi Szolgálatról szóló parlamenti vitában azzal az indoklással próbált visszautasítani egy, a tagállamoktól érkező törekvést, hogy “a tagállamok külügyminisztereivel tudomásul kell vetetnünk, hogy ők csak a tagállamok külpolitikájáért felelősek, az EU külpolitikájáért nem.”)
