Csütörtökön 2009 mellett az EU Tanácsának svéd elnöksége is véget ért. Hogy milyen eredménnyel, azt jól jelzi, hogy míg a kettővel ezelőtti francia elnökségre az „egó”, a 2009 első félévében működő csehekre a „káosz” kulcsszavakat ragasztotta az utókor, a svédeket már el is kezdték a „hatékonyság” elnökségeként emlegetni. És ezt meg is érdemlik.

Az elmúlt félév legjelentősebb eseménye a hányattatott sorsú Lisszaboni Szerződés életbe lépése volt. A 11 hónapos késés miatt a svéd elnökségre hárult a feladat, hogy a két új vezetői posztra kiszemelt személyek számára összeszedje a tagállamok többségének egyöntetű támogatását. A két kiválasztottól senki sem volt elragadtatva, de azt el kell ismerni, hogy a svédek nagyon ügyesen keverték a kártyákat: miután megtalálták az alkalmasnak tűnő jelölteket állítólag addig híresztelték, hogy nagyon nehéz lesz döntést hozni a kinevezésekről, hogy a másnap hajnalig tartó alkudozások rémképétől megrémült állam- és kormányfők azon a bizonyos csúcstalálkozón inkább már gyorsan vacsora előtt áldásukat adták a haikuszerző belgára és a brit bárónőre. Állítólag. Majd néhány év múlva egy jó riportkönyvből kiderülnek a részletek is.

Felemás eredményt hozott a félév másik kulcsfontosságú eseménye, a decemberi koppenhágai klímacsúcs: egyfelől a svéd elnökségnek sikerült egy egységes (és a fejlődő országok számára nagyvonalú) álláspont mögé felsorakoztatni a tagországokat, viszont a konferencia eredménye eredménytelensége kudarc volt az Európai Unió számára. Amikor az Egyesült Államok, Kína, Brazília és Dél-Afrika Európát kihagyva tárgyaltak, legalább a saját szemétdombjukhoz foggal-körömmel ragaszkodó EU-tagállamok vezetői is láthatták: egyedül már semmit sem érnek (el) a „nagyokkal” szemben. Talán ez az esemény is jó volt valamire...

Sikerült tető alá hozni az új uniós pénzügyi felügyeleti-rendszert, ami a britek aggályai miatt ígérkezett korábban nehéz feladatnak, elfogadták az egységes uniós szabadalmi rendszert és a következő 5 év bel- és igazságügyi vonatkozású jogszabály-alkotási programját, a Stockholmi Programot. Nem sikerült viszont megegyezni arról a jogszabály-tervezetről, amely egyszerűbbé tette volna, hogy az EU polgárai más tagállamban vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Ezzel már a cseheknek is meggyűlt a baja, és gyanítom, hogy a következő, spanyol elnökséget is meg fogja izzasztani a téma. 

A svédek féléve alatt az Unió fő döntéshozó szervének működése is átláthatóbbá vált. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta a tanácsüléseket élőben közvetítik az interneten, ami persze nem kimondottan a svéd elnökség érdeme. De a blogoló svéd miniszterek, a folyamatosan csiripelő svéd tisztviselők, vagy az egyes miniszteri megbeszélések előtt rendszeresen videóinterjúkat (és olykor a vacsoramenüt is) közzétevő honlapszerkesztők is kitettek magukért. És ha már honlapról van szó, arról is érdemes megemlékeznünk, hogy a svéd elnökség oldala hihetetlenül profi volt – a formáját és tartalmát tekintve egyaránt.

A hatékony északiak tehát gyorsan feledtették az előző, csehül sikerült félévet, és egyúttal magasra tették a mércét az őket követő spanyoloknak. Az már most is látszik, hogy a honlap terén túl magasra is: az eutrio.es címen működő portál egyelőre visszalépésnek tűnik a svédeké után. A többi pedig a jövő héttől kiderül. ¡Arriba España!

A következő, várhatóan jövő februárban hivatalba lépő Európai Bizottságban a Franciaország által delegált Michel Barnier kapta meg a belső piaci „tárcát”. Mivel ehhez a portfólióhoz tartozik a pénzpiacok szabályozása is, a szabad verseny felszámolásán és a vadkapitalizmus letörésén fáradozó Sarkozy foggal körömmel küzdött a poszt megszerzéséért. Állítólag hosszú, késő esti telefonhívásokkal bombázta Barroso bizottsági elnököt, aki végül megtört. (Lehet, hogy minden este, amíg a portugál be nem adta a derekát, Sarkozy „Most letesszük, de aztán majd megint hívlak?” felkiáltással csapta le a telefont?)

Habár a zsákmánynak Sarko nagyon örült (kicsit jobban is, mint illett volna), az angolok meg igencsak kétségbeestek, azért nem szabad túlbecsülni a biztos személyének és nemzetiségének szerepét. Egyrészt, nekik nem a saját országuk, hanem a közösségi érdekek képviselete a feladata, ahogyan azt Kovács László anekdotáiból is – nagyon – jól ismerhetjük. Másfelől Barnier a javaslatait természetesen nem egyedül fogja megírni, hanem az alá tartozó Belső Piaci Főigazgatóság szakembereivel, amit történetesen éppen egy brit fog vezetni. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntésre a tagállamoknak is rá kell bólintani, és akár módosíthatják is az eredeti javaslatokat. (Az Európai Bizottság feladata a javaslatok benyújtása, melyekről az Európai Parlament és a tagállamok kormányaiból álló Tanács együtt dönt.) Szóval Sarkozy nem mondhatja tollba a City halálos ítéletét.

Barnier számára már nem ismeretlen az Unió „kormánya”, hiszen 1999 és 2004 között már tagja volt az Európai Bizottságnak. Aztán hazatért miniszterkedni, idén júliusban pedig beválasztották az Európai Parlamentbe, hogy aztán néhány hónap után otthagyja azt a biztosok kollégiumáért.

Az új Európai Bizottság akkor léphet hivatalba, ha az Európai Parlament is áldását adja a testületre. A szavazást a biztosjelöltek meghallgatása előzi meg, melyen EP-képviselőként Barnier is részt vehet.

Ráadásul Barnier EP-képviselőként éppen a Parlament belső piaci szakbizottságának a póttagja. Így – ahogyan a European Voice megjegyezte – az is előfordulhat, hogy a saját biztosi meghallgatásán saját magának tegyen fel kérdéseket, amiket aztán meg is válaszolhat. Akár még ez a párbeszéd is elhangozhatna: „Igaz, hogy része vagyok Franciaország ördögi tervének, melynek célja a londoni City térdre kényszerítése?” „Én?! Ugyanmár.” Aztán pedig akár még szavazhat is, hogy alkalmas jelöltnek tartja-e saját magát.

Ilyen fordulatok után meri valaki még azt állítani, hogy az EU-s döntéshozatal szürke és unalmas? :)

Tegnap éjfélkor életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, melyet nemcsak az Európai Unió vezetői ünnepeltek meg, de a Twitteren is sikerült szilveszteri hangulatot teremteniük pár percre az eurofil csiripelőknek.

A hosszú utat bejárt Lisszaboni Szerződés mellett felhozott leggyakoribb érv, hogy letette egy európai föderális állam alapjait intézményi és döntéshozatali újításaival jelentősen megnöveli az Európai Unió működésének hatékonyságát. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a Szerződés életbe lépése korántsem ad akkor lökést az európai együttműködés fejlődésének, mint azt korábban remélték. Ahogyan valaki megjegyezte, nem érti a Lisszaboni Szerződést ünneplőket: a tagállamok eddig mindent megtettek, hogy visszacsinálják a Reformszerződés reformjait... Az egyesek által Herman Who? és Catherine What?-nak aposztrofált új vezetők megválasztása által okozott csalódottságomról már írtam itt, viszont attól tartok, hogy egy másik fontos újítás sem azt a hatást fogja kiváltani, mint kellene.

Lényeges újítása a Lisszaboni Szerződésnek az Európai Parlament jogköreinek kibővülése: tegnap óta szinte minden uniós ügyben csak az EP egyetértésével lehet döntést hozni. (Eddig sok esetben a tagállamok minisztereiből álló Tanács a Parlament nélkül dönthetett, pl. a mezőgazdasági, bevándorlási, igazságügyi vagy regionális politikával kapcsolatos kérdésekben.)

Ezzel tulajdonképpen megkétszereződik az EP hatalma. A szándék jó: a polgárok közvetlen képviseletét megvalósító intézményt minél inkább bevonni a döntéshozatalba. Kérdés, hogy tényleg olyan jó-e, hogy Strasbougban/Brüsszelben ülő választottjaink ezentúl még több dologba szólhatnak bele. Nem fog-e ez azzal járni, hogy az eddig sem túl gyors EU-s jogalkotás még jobban lelassul, ráadásul éppen akkor, amikor minél gyorsabb és dinamikusabb döntéshozatalt igényelne a felgyorsult világ és a kiélezett gazdasági verseny? Egy nemrég megjelent cikk szerint az EU-ban jelenleg öt évig vitatkoznak olyasmin, amiről az Egyesült Államokban egy, Kínában pedig fél év alatt döntést hoznak. Az öt évvel vitatkoznék, de tény, hogy a legtöbb esetben egy-két év eltelik, mire döntés születik, és még a tavalyi gazdaságélénkítő csomaghoz is kellett jó pár hónap, pedig ott hangsúlyozottan a gyors reakció volt a cél.

Persze az éremnek két oldala van: a nemrég elfogadott távközlési csomag esetében jó volt, hogy ott volt a Parlament, amely így visszafoghatta a Franciaország által feltüzelt tagállami kormányokat (tehát a másik uniós jogalkotó szervet, a Tanácsot) abban, hogy olyan szöveget fogadjanak el, amely lehetővé tette volna a torrentezők „helyszíni agyonlövését”. (Az internet-hozzáférés jogellenes korlátozásának elkerülésére sem az Európai Bizottság eredeti javaslata, sem a tagállamok által elfogadott tervezet nem tartalmazott biztosítékot. Az EP kétszer is „beszavazott” viszont egy olyan módosítást, mely szerint az igazságszolgáltatási szervek előzetes döntése nélkül nem lehet korlátozni a felhasználók alapvető jogait. A tagállamok azonban mindkétszer visszadobták a javaslatot, így csak a harmadik olvasatban sikerült elfogadni a jogszabályt, benne az internetezők jogait védő kitétellel. Ehhez egyébként két évre volt szükség...)

Egy londoni think-tank szakértője szerint a Lisszaboni Szerződést kidolgozó EU-tagállamok könnyelműek voltak, amikor ilyen nagyvonalúan adtak új hatásköröket az EP-nek, és tíz éven belül eljön az a pillanat, amikor a kormányok vezetői döbbenten fogják maguktól (vagy elődeiktől) kérdezni: "Mit tettünk?! Hogyan mehettünk ebbe bele?"

Az EP tehát olykor keresztülhúzhatja a tagállamok számításait, és ha ezt a polgárok érdekében teszi, akkor rendben is van. De vajon ezért teszik-e? Az Economist neves blogjának névtelen (Tévedtem. Részletek raddi lenti kommentjében.) írója szerint az EP-képviselők jó részének a szeme előtt csak az lebeg, hogy győzelmet arathassanak a kormányok felett. Szerinte az Európai Parlament fő mozgatórugója az, hogy minél több hatalmat és pénzt harcoljon ki magának, és ehhez eddig sem átallottak keresztbe tenni a tagállamoknak. Most pedig, hogy újabb területekben kap (társ)döntéshozói jogköröket az EP, a zsarolási potenciáljuk tovább nő. Persze mindez csak egy, az EP-t igencsak megvető újságíró véleménye...

Az európai integráció fejlődése szempontjából a Lisszaboni Szerződésben nagy lehetőségek vannak, de minden attól függ, hogyan használják ki ezeket. Hiába növekszik a közösség politikai ideáihoz leghűségesebbnek tartott intézmény hatalma, ha ez nem párosul kellő bölcsességgel a benne ülők részéről. (Sajnos szerződésekkel csak az előbbieket lehet osztogatni...) Az új tisztségekre való kinevezésekkel kárba veszett egy, az említett ígéretes lehetőségek közül. Nagyon remélem, hogy ez nem ismétlődik meg.

EU Tanácsának brüsszeli épületéből, azonban a Szent Péter Schuman téren várakozó tömeg nem tört ki üdvrivalgásba. (Igaz, a pokol sem szabadult el.)

A közelgő (2010. január 1-jén induló) spanyol elnökség képviseletében José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök ma ismertette a spanyol-belga-magyar elnökség hivatalos logóját, melyet a három ország az elkövetkező 3 évben – kis nemzeti változtatással – használ majd.

A győztes nemzeti-szalagos pályamű alkotója Antoine Durieux belga hallgató, aki az elismerés mellett 10 000 euróval is gazdagabb lett ezáltal.

Az Európai Unió Tanácsát fél évig vezető országok hármasával „elnökségi trióban” szorosabban együttműködnek, támogatják egymást az elnökségi feladatok ellátásában, nagyobb folyamatosságot adva ezzel a félévenként rotálódó EU-elnökségnek.

Magyarország a következő, 2010. január elsején kezdődő elnökségi trió harmadik tagja, így Belgiummal és Spanyolországgal készülünk közösen a 18 hónapos elnöklésre. A három kormány – először az EU történetében – pályázatot írt ki  egy közös, illetve közös arculati elemeket viselő elnökségi logóra. A pályázat során a három tagállam képzőművészeti iskoláinak hallgatóitól várták a pályaműveket, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki az egyet, aki mindent visz.

Ímhol:

Lendületes? Túl egyszerű? Fiatalos? Gagyi? Letisztult? Mit gondoltok? Egy biztos: lesz rá másfél évünk, hogy megszeressük...

(Mellékdal: Úgy tűnik, hogy szakítani fognak azzal a gyakorlattal, hogy az elnökség honlapja az elnökséget adó ország és az EU rövidítéséből és az évszámból épüljön fel (eu2009.cz, se2009.eu). Ehelyett a trio.es/be/hu domaint fogják használni. Szép gesztus, hogy a szoros együttműködést a közös logón túl még ezzel is hangsúlyozni szeretnék. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a trio.hu oldal már foglalt, és egy vámügynökség honlapja működik rajta. De a szándék a fontos...)

UPDATE: hivatalos forrásból most kaptam az információt, hogy az elnökségi honlapcím nem a trio.es/be/hu lesz, hanem EUTRIO.ES/BE/HU – tehát a logóban szereplő „eu”-val együtt értelmezendő, így már tiszta. (Mentségemre szóljon, hogy az aktuális svéd elnökség honlapján is rosszul szerepel, ők is félreértették.)

„Az ír nép az Európai projekt iránti őszinte elkötelezettségét tanúsította. Azt, hogy Európa szívébe akarnak tartozni” - értékelte az Európai Parlament elnöke az írországi népszavazás eredményét tegnap. 

A hivatalos bejelentés még várat ugyan magára, de a szavazatok jelenlegi állása szerint kijelenthetjük, hogy az ír választók elfogadták a Lisszaboni Szerződést. Így a huszonhét ország közül utolsóként az ír parlament is ratifikálhatja az Európai Unió alapszerződéseit módosító dokumentumot. (Ezen kívül Lengyelországban és Csehországban hiányzik még az utolsó lépcsőfokot jelentő államfői aláírás.)

Több minden is véget ért ezzel. Egyrészt befejeződött az a kampány, amelyben a semlegesség elvesztésétől kezdve a gyerekek elrablásig hétről hétre egyre hajmeresztőbb dolgok bukkantak fel. Okulva a tavaly történtekből, az "igen"-pártiak sokkal intenzívebb kampányt folytattak, aminek meg is lett az eredménye. Egy tavaly nemmel, idén viszont igennel voksoló ír szavazó például úgy látta, hogy a szerződés tartalmát idén sokkal jobban elmagyarázták. Így a "nem" tábor érvei kevésbé tűntek legitimnek.  

De a tegnapi "igen" nemcsak a többhónapos kampánynak vet véget, hanem egy többéves folyamatnak is. A Lisszaboni Szerződés ugyanis már 2001 óta készül: ekkor hívták össze azt a Koventet, amely kidolgozta a most elfogadott szerződés elődjének, az Európai Alkotmánynak a szövegét. Ezt aztán még néhányszor átgyúrták a tagállamok, ahogyan az elmúlt évek elutasító eredményt hozó népszavazásai is. Mert bármennyire is szeretik néhányan ezt állítani, de az írek által most megszavazott szerződés nem teljesen azonos a korábban leszavazottakkal. Igaz, hogy nem került sor nagy változtatásokra, de gondoljunk csak bele: a nemmel szavazóknak éppen a kérdésre bocsátott szerződéssel volt a legkevesebb bajuk. Inkább az éppen regnáló kormányra vagy a globalizációra haragudtak. 

De érdemes még jobban visszatekintünk: több mint húsz éve ez az első olyan uniós alapszerződés, amelyet tartósnak szántak. Az Egyeséges Európai Okmányt (1986), valamint a Maastrichti (1992), az Amszterdami (1997) és Nizzai Szerződést (2001) mind úgy írták alá, hogy tudták, néhány éven belül megint új szerződést kell kidolgozni. (Nem sikerült minden kérdésben megállapodni, és abban a tudatban jutottak valami ideiglenes megállapodásra, hogy tudták, néhány év múlva majd visszatérhetnek a kérdésre. Erre utal az „amszterdami maradékok” elnevezés, és a Nizzai Szerződés aláírásakor is már az Alkotmányszerződést kidolgozó Konvent összehívásán munkálkodtak.) A Lisszaboni Szerződés ennek a folyamatnak is a pontot tesz a végére. Végre. 

És egyúttal valami új is kezdődik. A jelenlegi Európai Unió elérte fejlődésének határait: ez a huszonhét ország a Lisszaboni Szerződésnél sokkal tovább már nem akar menni. Jól jelzi ezt, hogy a ezzel a szerződéssel újabb hatásköröket már nem is adtak "Brüsszel kezébe", inkább a meglévő kereteket (döntéshozatal, intézményrendszer) tökéletesítették. A Lisszaboni Szerződés így megfelelő keretet fog biztosítani az EU alapját jelentő egységes piac hatékony működtetéséhez. De ami legalább ilyen fontos, hogy a Lisszaboni Szerződésről szóló viták helyett a következő években körvonalazódhat, milyen további területeken szeretnének egyes tagországok még szorosabban, a vonakodók kihagyásával - az EU-n belül vagy azon kívül - együttműködni. (Több olyan terv is lapul a fiókokban, amelyekben csak egyes országok vennének részt - erre az EU szabályai lehetőséget biztosítanak -, de eddig inkább hallgattak róluk, nehogy negatívan befolyásolják a népszavazások kiemenetelét. És ezzel a várakozással telt el szinte az elmúlt öt év...) 

A három sikertelen népszavazást látva persze nem lehet felhőtlenül örülni a tegnapi eredménynek. Az EU-nak ezért most mindenek előtt bizonyítania kell, hogy megérte keresztülerőltetni ezeket a reformokat. Úgyhogy hétfőtől ideje lesz rákapcsolni. De a mai nap az ünneplésé :) 

Alig egy hét van már csak hátra a Lisszaboni Szerződésről szóló írországi népszavazásig. A kampány utolsó hónapjában felgyorsultak az események, és úgy tűnik Írországban majdnem mindenki azon van, hogy meggyőzze a maga igazáról a bizonytalan szavazókat. Legutóbb például az ír katolikus egyház adta az áldását a szerződésre. Ideje is volt, hogy megszólaljanak az ügyben, mert egy szélsőségesen konzervatív csoportjuk a kampány hevében már olyan hatalmas hazugságokat is megengedett magának, hogy a Lisszaboni Szerződés győzelme esetén az EU elveheti a gyerekeket a szüleiktől. 

De a Lisszaboni Szerződés megmozgatta a chipgyártók, szakadár farmerek vagy a szakszervezetek fantáziáját is, csakúgy mint az ír humoristákat. Ez utóbbiaknak éppen száz érvet sikerült összegyűjteni a Lisszaboni Szerződés mellett, amelyek felüldülést jelenthetnek a húsbavágóbb kérdésekkel zsúfolt kampány közepette.

A száz közül néhány a legnagyobb jóindulattal is csak a mérsékelten vicces jelzőt érdemli meg - egyesek szerint olyanok, hogy akár az Európai Bizottság honlapján is szerepelhetnének, vagy mintha Valéry Giscard d'Estaing maga írta volna őket :) - de azért találhatunk egy-két jól sikerült "érvet" is

Ilyen például azért érdemes igennel szavazni, mert az felbosszantja a brit konzervatívokat, vagy mert Carla Bruni (Mme Sarkozy) azt szeretné. És "amit Carla meg akar kapni, azt meg is kapja" :) De persze a pénzügyek is előkerülnek, emlékeztetvén az íreket, hogy az Európai Központi Bank "a személyes ATM-ünk, az egyetlen, amely még akkor is köpködi ki a pénzt, ha a 'nincs fedezet a bankszámláján' felirat villog a képernyőn" - köszönhetően a németországi adófizetőknek.

Végezetül egy hazafias érv az EU mellett: elősegíti a génkészlet frissítését, amelynek eredményeképpen a jövőben szebb gyerekek születhetnek a smaragd szigeten. Ezt a kelet-európai tagállamok polgárainak az unalmas, szürke ír városokba csalogatásával lehetne elérni (Éljen a munkaerő szabad áramlása...), hiszen - más lehetőség nem lévén egy esős vasárnapon - az ír-lett, ír-lengyen, ír-litván, ír-magyar vagy ír-cseh szexuális tevékenység eredményeképpen előbb-utóbb gyönyörő Euro-bébikkel népesülne be az ország.

Még néhány hasonlóan meggyőző érvet itt olvashattok.

A könyvet már néhány hete lehet kapni Írországban, és talán ennek is köszönhető, hogy a legutolsó felmérések szerint kétszer annyian támogatják a szerződést, mint ahányan ellenzik.

A múltkori bejegyzésben a legtöbb szó az EU hatásköreiről esett, azaz azokról a területekről, amelyek esetében a tagállamok megegyeztek, hogy ezeket közösen intézik, és beleszólást engednek egy nemzetekfeletti szervezetnek.

Az EU ugyanakkor lényegesen több a közösen gyakorolt hatásköröknél, jogszabályok tömkelegén és személytelen uniós intézményeknél. A klubba csak olyan országok kerülhetnek be, amely osztozik a közös „európai” értékekben. Ezeket persze a jól körülhatárolt hatásköröknél jóval nehezebb megfogni. Így az értékközösség emlegetése egyszerű blablának is tűnhet a felületes szemlélő számára. Pedig csak arról van szó, hogy ezek olyan dolgok, amelyeket nem nagyon lehet, de – jó esetben – nem is kell számonkérni a tagállamokon. 

Számon lehet, és számon is kell kérni viszont az EU-ba igyekvőktől: a törököket addig „boldogíthatja” az EU az emberi jogi kérdésekkel, a szerbeket a nemzetközi bírósággal való együttműködés kikényszerítésével (csupa olyan dologgal, amelyek egyébként nem szerepelnek az EU-s hatáskörök között), amíg meg nem unja (bármelyik fél), ha viszont ezek az ország már taggá váltak, akkor ez véget ér, és csak a szerződésekben rögzített előírásokat kérhetik számon az országokon. Ha egy ország az Európai Unió teljes jogú tagja lett, a tagsággá válás feltételeit, azaz az értékek betartását követelni tőlük – meglehetősen furcsa dolog. Ha ezt valamelyik tagállamon számon is kell kérni, felveti a kérdést, hogy van-e keresnivalója az Unióban. Az EU tagjává válni kicsit olyan, mint felnőni: egy gyerekre rászólunk, hogy ne piszkája az orrát, egy felnőttre már nem, csak magunkban botránkoznánk meg.

Már ha beszélhetünk a közösen vallott értékek megsértéséről. Az orrpiszkálás terén talán egyértelműbb a helyzet, de vegyük a most igencsak aktuális szlovák nyelvtörvény esetét: kisebbségi jogok esetében korántsem ilyen egységes a sokféleségében egyesült Európa. Franciaország nyilván  a szlovákoknak ad igazat, míg Finnország, ahol az 5 százalékos svéd lakosság miatt második hivatalos államnyelvvé tették a svédet, biztosan jobban osztja a mi nézeteinket. Nagy eredménynek tartom, hogy az Alkotmányszerződés, majd a Lisszaboni Szerződés tárgyalása során Magyarország el tudta érni, hogy a kisebbségben élők jogai – ha csak egy fél mondat erejéig is –  de bekerültek az uniós szerződés szövegébe.

És habár a meglévő feszültségeket szerződésekkel eltüntetni biztosan nem lehet, a magyar-szlovák vita rendezésére még mindig az Európai Unión belül van a legtöbb esély.

Tegnap megkeresett bennünket egy telefonáló, aki azért kért tőlünk segítséget, mert nem kapta meg Szlovéniában a fizetését. Egy magyar újságban lévő álláshirdetésre jelentkezett, szlovén cégnél dolgozott, megszereztek neki minden szükséges papírt, de több havi fizetésével adósak maradtak. Közöltük vele, hogy ebben a kérdésben nincsenek európai uniós előírások, így csak a szlovén szervekhez fordulhat, csak az ottani munkaügyi hatóság, bíróság kötelezheti a munkáltatóját a tartozása rendezésére és a magyar rendőrségnél nem tud feljentést tenni a csalók ellen. Csalódottan vette tudomásul, hogy az Európai Unió nem segíthet rajta, a munkajog vagy a rendőrségi eljárások* terén olyan, mintha az EU nem is létezne. „Az EU nem jó semmire” - mondta, és lecsapta a telefont. És hasonlóan érezhettek azok, akik a szlovákiai nyelvtörvény ügyében várták az Európai Unió fellépését.

De mi kell ahhoz, hogy az Európai Unió valamilyen ügyben felléphessen?

Először is tisztázzuk: az EU nem egy, a tagállamok feje fölé nőtt ellenőrző hatóság, ami azt csinál, amit akar, hiszen az EU (vagyis az EU-t megtestesítő közösségi intézmények)  tagállamokkal szembeni mozgásterét a szerződések szigorúan meghatározzák. Csak annyi hatalommal és eszközzel rendelkezik, amennyit a tagországok ráruháztak. Ezek alapján a hatáskörök alapján uniós jogszabályokat fogadnak el, amely minden tagállam számára kötelező, így a közösségi jog elsődlegessége miatt ezzel ellentétes nemzeti törvényt a tagállamok nem fogadhatnak el és nem tarthatnak hatályban. Ellenkező esetben az Európai Bíróság - szintén részletesen meghatározott eljárásban - vághat rendet a renitensek között. Akkor, ha egy tagállam a közösségi jogba ütköző törvényt fogad el, vagy akár akkor is, ha egy állami hatóság packázik egy derék uniós polgárral.

A többi területen a tagállamok nem akartak hatásköröket adni az EU-nak, mert ezeket nem akarták közösen, közösségi szinten szabályozni. Itt tehát nem számíthatunk uniós fellépésre sem, mert az EU-nak nincs beleszólása. Olyan lenne, mintha a FIFÁ-tól azt várnánk, hogy megbüntesse az RTL Klubot, mert már megint verekedtek a Maunika sóban.

A mostani szabályozás szerintem sincs jól így. Mi lehet a megoldás? Újabb hatásköröket kellene átadni az EU-nak, melyekről le kellene lemondania az országoknak, hogy lehessen közösségi szinten intézkedni például a munkaügy vagy a nyelvhasználat terén is. (Ez egyáltalán nem jelentené a brüsszeli központosítás elszabadulását, hiszen az EU csak akkor és annyiban hozhat szabályokat, ha egy tervezett intézkedést nemzeti szinten nem lehetne hatékonyan megvalósítani. Ez a legtöbbször azt jelenti, hogy az EU csak irányelveket fogad el, amelyek csak a főbb célokat jelölik ki a tagállamok számára.) Sok országban, főleg itt, Közép-Kelet-Európában az emberek jobban bíznak az EU-s intézményekben, mint a hazaiakban. Azt hiszem, nem ok nélkül. 

Több uniós hatáskörre, ehhez kapcsolódóan nagyobb költségvetésre, összességében tehát szorosabb államszövetségre lenne szükség, ami nem lehetséges az európai polgárok támogatása nélkül. Úgy tűnhet a Lisszaboni Szerződés körüli kötélhúzást látva vagy akár e blog kommentelőit olvasva, hogy ez utóbbi hiányzik, mégis: akik a-már-megint-tehetetlen-EU fellépését sürgetik akár a munkaügyi, akár a rendőrségi, akár a nyelvhasználattal kapcsolatos kérdésekben tudtukkal vagy tudtuk nélkül a szorosabb európai integráció mellett teszik le a voksot. 

*Igaz, ez utóbbiban a Prümi Szerződés hozott némi előrelépést.

Barroso újraválasztása nem okozott túl nagy meglepetést, talán csak az igenek vártnál nagyobb aránya a meglepő. A tagállamok után tehát az Európai Parlament képviselői is felsorakoztak az Európai Bizottság eddigi és jövendő elnöke mögé

Ami viszont érdekes volt, hogy az újraválasztásról hírportálok helyett a Facebookról lehetett a leggyorsabban értesülni: az EP üzenőfalán már dél után pár perccel kikerült a hír, a külföldi híroldalakra csak fél egy után. Még az (általam követett) twitterezők sem voltak elég gyorsak. (Leszámítva az EuroparlTV közvetítését – de olyan fanatikus még én sem vagyok, hogy élőben nézzem a szavazást.)

Az első jelek szerint az európai netes démosz elégedetlen a hírrel, többen a „dislike” gombot keresték a Facebookon. Szerintük egy olyan bizottsági elnökre lenne szükség, aki mer konfrontálódni a tagállamok vezetőivel, az újraválasztásában talán már évek óta reménykedő Barroso viszont ettől eddig óvakodott. De ki tudja, most, hogy már nem a huszonhét állam/kormányfő bizalmáért kell küzdeni, akár még változtathat is ezen a politikáján. Hogy valóban méltó legyen Jacques Delors és Walter Hallstein társaságához, a kétszeres bizottsági elnökök között.

Az új korszakát kezdhetné azzal, hogy kicsit újít a ruhatárán…
 

Idén novemberben lejár a 2004-ben megválasztott Európai Bizottság megbízatása, a testületet vezető José Manuel Barroso azonban láthatólag minden követ igyekszik megmozgatni újraválasztása érdekében. A tagállamok vezetőit már sikerült megnyernie, az Európai Parlament azonban nem adja ilyen könnyen a támogatását: az EP-képviselők júniusban most őszre halasztották a döntést. 

1. New (új): 76
2. Market(s) (piac/ok): 73
3. Economic/Economy/Economies (gazdaság/i): 73
4. People/Citizens (emberek/polgárok): 68
5. Change/Changes (változás/ok): 49
6. Social (szociális, társadalmi): 45
7. World (világ): 38
8. Crisis (válság): 35
9. Rights (jogok): 33
10. Climate (éghajlat): 30

 

A magyar változat a Wordle szerint kicsit máshogy néz ki, mivel a ragozott alakokat külön szavaknak vette, de talán a „prioritások” itt is jól látszanak:

 

 

(Az angol/magyar nyelvben leggyakrabban előforduló, továbbá az „Európa”, „Európai”, „EU” és „Bizottság” szavakat kivettem az ábrákból.)

 

Érdekes, hogy a lista élén az „új” szó áll. Ezzel általában ellenzékből szoktak kampányolni azok, akik szerint változásra lenne szükség. Lehet, hogy Barrosónak a nyári házi dolgozatával is csak azt sikerült bebizonyítani, hogy bizottsági elnökből kéne egy ÚJ...

 

Mindenesetre parlamenti erőviszonyokat ismerve nem lesz könnyű dolga az egykori portugál miniszterelnöknek, mert saját pártján kívül nem örvend túl nagy népszerűségnek. Ezen Barroso a héten próbál javítani, amikor is végigturnézza az EP-frakciókat: ma este például a zöldekhez megy. Mivel az egyéni stílusú frakcióvezetőjük közismerten ellenzője Barroso újraválasztásának (még mozgalmat is indított ellene), a meghallgatás érdekesnek ígérkezik. 

 

Ezt a Cohn-Bendit - Barroso „meccset”, azaz a meghallgatást – mely másfajta izgalmakat rejteget, mint a mai magyar-portugál - egyébként élőben nyomon lehet majd követni 16.30 és 18.30 között a zöldpárti frakció honlapján.

Tony Blair pedig megvette az EU elnöki poszját

Az Európai Unió néhány hónappal ezelőtt betiltotta a fókából készült termékek forgalmazását és importtilalmat vezetett be az ilyen árucikkekre. A lépés ellen a fókanagyhatalom Kanada hangosan tiltakozott, ám ez az uniós döntéshozók hajthatatlannak bizonyultak. Ugyan hivatalosan a fókák kíméletlen lemészárlását (agyonverését, fejbelövését) jelölték meg az intézkedés okaként, de nyilván a fókák nagy befolyása húzódik meg a háttérben.

Néhány napja pedig Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke beszélt egy új biztosi poszt létrehozásának szükségességéről. A kirakó darabjai tehát összeálltak: ez az új biztos nyilvánvalóan egy fóka lesz. A fókák lassan átveszik az irányítást, amelynek első lépése, hogy bekerüljenek az Európai Bizottságba.

A fentiek nyilvánvaló marhaságnak hangzanak, az Egyesült Királyságban azonban simán újságcímlapra kerülhetne egy ilyen állítás. Egy ellenzéki brit képviselőnek is hasonló módon sikerült magára vonni a figyelmet: világgá kürtölte ugyanis, hogy a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair a brit adófizetők pénzén vette meg az EU elnöki posztját.

Az illető az alábbi két hír bravúros kombinálásával jutott el idáig:

1. Az EU 2007-2013-as költségvetésének kemény tárgyalásai után a brit kormány belement, hogy a szegényebb kelet-európai tagországok miatt - növekedjen az Egyesült Királyság befizetése a közös költségvetésbe a 2007 és 2013 közötti időszakban. Ennek eredményeképpen a britek jövőre 60 százalékkal többet fognak befizetni, mint idén. (Blairnak cserébe megígérték, hogy a megreformálják az uniós agrártámogatások rendszerét, úgy tűnik azonban, erre azidén nem kerül sor.)
2. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése esetén az Európai Tanácsot az eddigi félévenkénti soros elnökség helyett egy két és fél évre megválasztottállandó elnök fogja vezetni. A posztra többek között felmerült Tony Blair neve is, aki néhány hónapja a brit kormány hivatalos jelöltje a tisztségre. 

A skót dudák betiltása, a vibrátorok kötelező beszolgáltatása és társaik után sikerült tehát egy újabb mítoszt gyártani a ködös Albion EU-fikázásra igencsak fogékony közönségének. Nem tudom, hogy ezt a megmosolyogtató vagy a bosszantó kategóriába soroljam-e, mert lehet, hogy tényleg lesznek olyanok, akik elhiszik, hogy a "távoli" EU-ba' így megy a posztok betöltése. 

Főleg, ha végül tényleg Tony Blairt választanák meg az Európai Tanács elnökének - bár ennek szerintem nagyon kicsi az esélye. Mindenesetre ha néhány hónap múlva mégis ő lenne a befutó, kezdhetünk aggódni, nehogy a leggazdagabb és legnárcisztikusabb európai miniszterelnök, Silvio Berlusconi is vérszemet kapjon, és Blair megbizatásának lejárta után a tévécsatornái mellé az uniós csúcstisztséget is megvásárolja magának...

Nagyjából egy hónap múlva (október 2-án) az írek népszavazáson döntenek a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról. A kampány már javában dúl, és úgy látom, hogy az IGEN-tábor komolyabban veszi a kampányolást mint tavaly júniusban.

Tanulhattak a tavalyi hibából, amikor is a felgőzzel folytatott kampány miatt az ellenoldalnak sikerült meggyőznie a szavazók – csekély – többségét. A jópofa plakátok helyett azonban most komoly gazdasági kérdésekre helyezte a hangsúlyt mindkét oldal. 

Az igenek mellett érvelők tábora érdekes szereplőkkel is gazdagodott: az elmúlt hetekben ugyanis az Intel és a Ryanair is a szerződés támogatására buzdította az íreket. A chipgyártó cég és a fapados légitársaság is hasonlóan vélekedett: a szerződés elutasítása olyan bizonytalanságot okozna, ami nem tenne jót az befektetők bizalmának - különösen a mostani gazdasági helyzetben. (Az Intelnek ezen felül lehet még egy jó oka erre: az Európai Bizottság által kiszabott rekordnagyságú büntetés ellen fellebbezést nyújtottak be, amelyről még nem született döntés. Talán így szeretnék elnyerni az EU jóindulatát?) 

Jók ezek az érvek, főleg, ha arra gondolunk, hogy az írek a "szomszédos" Izland összeomlását látva átérezhették, hogy a gazdaságuk számára mit is jelent az EU-tagság.

A nem-oldal hangadóinak stratégiája nem változott tavaly óta: akkor sem, és most sem vették a fáradságot, hogy olyan érveket találjanak, amelyek ne lennének tele csúsztatásokkal.

Akkor azt hangoztatták, hogy a Lisszaboni Szerződés elveszi Írország semlegességét, kötelezővé teszi az abortusz engedélyezését stb., holott ezekről egy árva szó sem volt a szerződésben. Az írek megnyugtatására mindenesetre most külön dokumentumban, amolyan garanciaként le is írták mindezt. (Szerencse, hogy más országok nem kértek hasonlóan légből kapott félelmekre garanciákat, például hogy kockásfülű nyulak sosem kerülhetnek Máltán a Nemzeti Bank élére, a britek továbbra is vezethetnek a baloldalon, vagy a lett feketebalzsam évszázados receptjét sosem fogja módosítani az Európai Bizottság...) 

Ezúttal az ellenzők tábora lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy a Lisszaboni Szerződés veszélyt jelent a munkavállalók jogaira. Nos, ezzel ha lehet, még jobban mellélőttek. Furcsa, de az előbb említett garanciák ellenére egy konzervatív katolikus szervezet továbbra is ragaszkodik az abortuszos gumicsonthoz, és ennek propagalására ("a szerződés egy új birodalmat hoz létre, ahol a megszületett gyermekeknek nincsenek jogai”) 100 000 eurót terveznek költeni. Hát, jobb helyre is mehetne a hívek pénze...

Egy hónap múlva remélhetőleg véget ér az a négy éves egy helyben toporgás, ami az Alkotmányszerződés leszavazásával kezdődött. A Lisszaboni Szerződés által megteremtett keretek között hatékonyabban működhet az EU, és mindenféle kampányok, plakátok, érvek és féligazságok helyett ezzel lehetne igazán az integráció mellé állítani az embereket. Bár az is igaz, hogy a határozott uniós fellépést sokszor nem az intézményi keretek, hanem a politikai akarat hiánya akadályozza meg...
 

Az EU nemrégiben fogadta el a (már régóta tervezett) jogszabályt, melynek értelmében fokozatosan betiltják az európai piacokon a hagyományos (wolfram-szálas) izzók gyártását és forgalmazását. Mától nem lehet gyártani 100 Wattos izzókat, jövőre a 75, 2012-től a 40 és 25 wattos égőktől búcsúzhatunk, a tervek szerint 2016-ra pedig teljesen eltűnnek a régi villanykörték.

Az intézkedést elsősorban a jelenleg uralkodó izzók pazarlása indokolja: ezen izzóknál az energia mindössze 5 %-a fordítódik a világításra, a maradék a környezetet „fűti”. Egyes kutatások szerint az EU-ban évente 25 millió tonnával lehetne csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, ha a háztartásokban és a szolgáltatási szektorban is energiatakarékos égőket használnának. Az új típusú, kompakt fénycsövek ugyanakkor a régi villanykörtéknél akár 80%-kal takarékosabbak, és 8-15-ször hosszabb élettartamú fénycsövek használatával évente Románia teljes éves áramfogyasztásának megfelelő energia spórolható meg, háztartásonként pedig évente akár 40 000 forintot költhetünk másra.

Valami ugyanakkor mégsem stimmel: a tapasztalat azt mutatja, hogy a jogszabály elfogadásának hírére az emberek elkezdtek spájzolni a régi, jól bevált izzókból, a hagyományos izzók gyártói – jelentős (akár 120%-os!) forgalomnövekedést könyvelhettek el. (A tilalom csak új izzók gyártására és importálására vonatkozik, a meglévő készletek kiárusítására nem.)
 

Fanyalgók szerint a jogszabály ismét ékes példa a brüsszeli bürokrácia „túlkapásaira”, melyet előkészítetlenül, a fogyasztói igények figyelembevétele nélkül alkottak meg. Nem számoltak kellően azzal, hogy bár esetleg hosszú távon drágább, és tudjuk, hogy nem túl „zöld” a korábbi világítás, mégis olyan, amit megszoktunk, szeretünk. Egyesek szerint sokkal megfelelőbb lett volna, hogy ha az EU nem lép fel ennyire keményen, és egyszerűen csak pár euróval (vagy forinttal) „bünteti” a régi izzók szerelmeseit – a büntetőforintokat pedig lehetett volna a környezet védelmére fordítani.

Gyakran hallom az ellenzőktől hogy az új fénycsövek gyengébben, és „hidegebben” világítanak. Nos, már tavaly lecseréltem a lakásomban az összes égőt energiatakarékosra (tényleg!), és nem tapasztaltam ilyet. De talán nemcsak én váltam hidegfény-függővé :) , mivel itt is azt írják, hogy a mai fénycsövek már képesek szinte természetes világítást biztosítani az emberi szem számára, ráadásul a „hagyományos izzólámpák nemcsak kompakt fénycsövekkel, de halogéntechnológiával készült izzólámpákkal, és fénykibocsátó diódákkal (LED lámpák) is helyettesíthetők. A fényüket szintén izzás útján előállító, tökéletesített izzólámpák a hagyományos izzólámpáéval teljesen megegyező fényminőséget biztosítanak.”

Mindenesetre az energia- és pénzmegtakarításról szóló érvek engem meggyőztek, és remélem, nem sokan jártak el úgy, mint az úriember, aki a Spiegel cikke szerint húsz évre elég villanykörtét vásárolt fel egy német áruházban…

Végezetül figyelmetekbe ajánlanám Barroso mesterék jótanácsait, ha a nem a spájzolás mellett döntötök:

Kompakt fénycső vásárlása előtt érdemes a csomagoláson az alábbiakat ellenőrizni:

• A kibocsátott fény mennyisége: 1300-1400 lumen 100 wattos izzólámpának, 920-970 lumen 75 wattos izzólámpának, 700-750 lumen 60 wattos izzólámpának, 410-430 lumen 40 wattos izzólámpának, 220-230 lumen pedig 25 wattos izzólámpának felel meg
• A színhőmérséklet (2700K vagy „meleg fehér” pihenéshez, és 4000K fölötti érték vagy „hideg fehér” munkához)
• Szabályozható-e a lámpa fényereje (amennyiben erre szüksége van)
• Bírja-e a lámpa a nagyon gyakori kapcsolást (amennyiben erre szüksége van) 
• Megfelelően működik-e a lámpa nagyon alacsony hőmérsékleten (külső használatra szánt lámpák esetén)

Rendszeresen érkeznek hozzánk olyan kérdések, amelyeknek az a visszatérő gondolata, hogy szerintük Magyarország másodrendű tagja az Európai Uniónak. De vajon mire alapozzák ezt?

Talán a magyar munkavállalókkal szembeni korlátozásokra. Csakhogy ezek átmenetiek: legfeljebb 2011-ig maradhatnak érvényben, és ma már csak két ország alkalmazza őket. Arról nem is beszélve, hogy az átmeneti mentességek fordítva is működnek: mi is kaptunk szép számmal ideiglenes felmentéseket a közös szabályok átvétele alól, például egyes környezetvédelmi rendelkezések esetében, vagy a magyar termőföld védelme érdekében, amit 7 évig biztosan, de nagy valószínűséggel egészen 2014-ig fenntartunk a Csatlakozási Szerződésben foglaltak szerint. (Egy részletesebb listáért klikk ide vagy ide.) Átmeneti rendelkezések alapján azért ne nevezzük már magunkat másodrendű tagnak. (Főleg most, hogy lassan már az összes korlátozás lejár/t.) Ezen analógia alapján pl. a nyolcvanas években csatlakozott országok is azok lennének, hiszen az ő csatlakozási szerződéseikben is voltak hasonló korlátozások...

Az is lehet, hogy egyesek szerint azért vagyunk másodrendűek az EU-ban, mert Magyarország a szegényebb tagországok közé tartozik. Ezzel sajnos nem lehet vitatkozni, viszont éppen az EU-tagságunk az, ami segíthet javítani a helyzeten. Az Európai Unió egyik célkitűzése a tagállamok közötti kohézió erősítése, amelynek legfőbb eszközét a regionális támogatások jelentik. Magyarországnak 2007 és 2013 között 8000 milliárd forintnyi támogatás áll a rendelkezésére, melynek lehívásában mi állunk a legjobban. Ebből a pénzből újul meg a városligeti jégpálya, a Szabadság híd után a Margit híd, ebből építik át nagyvárosaink városközpontjait, és szintén ebből építenek utakat, vasút- vagy villamos vonalakat. Ezek a támogatások teszik ki az EU kiadásainak közel felét, amelynek kb. 80 százalékát a hozzánk hasonló, vagy ha úgy tetszik „szegény” tagországok (pontosabban azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP nem haladja meg az EU-átlag 75 százalékát) kapják meg. Tudjátok, a másodrendű országok…

Néhány éve nagy vitát váltott ki, hogy szerepeljen-e utalás az Európai Alkotmányban a kereszténységre vagy sem. Érvek hangzottak el mellette és ellene is, végül - a változatosság kedvéért - kompromisszumos megoldás született, és az "Ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak(...)" mondat került be az Alkotmány, majd a helyébe lépő Lisszaboni Szerződés preambulumába. A Vatikán által preferált "különösen a kereszténység" kitétel kimaradt ugyan, az eredménnyel mégis elégedettek voltak.

De lehetne-e ékesebb bizonyítékát találni állam az EU és az egyház megbékélésének, mint azt, hogy az Ír Egyház imát mondat az Európai Unióért?

O Lord our heavenly Father, we pray you to guide and direct the member states of the European Union. Draw us closer to one another, and help us to attain justice and freedom, and to use our resources for the good of people everywhere; through Jesus Christ our Lord.

Magyarul valahogy így hangzik - elnézést a hevényeszett fordításért, nem vagyok otthon a keresztény terminológiában:

Ó Urunk, mennyei Atyánk, vezesd és irányítsd az Európai Unió tagállamait. Hozz minket közelebb egymáshoz, és segíts minket az igazsághoz és a szabadsághoz, és hogy erőforrásainkat az emberiség javára használjuk; Jézus Krisztus, a mi Urunk által kérünk.

Úgy legyen.

Hiába, válságos időket élünk, bármilyen segítség elkél mostanság az Európai Unió háza táján...

Az imát az Ír Egyház 2004-es Közimakönyvében találta egy ír blogger.

Ismét sikerült leporolni azt az örökzöld témát, hogy az Európai Unió eurómilliókat költ propagandára, saját maga fényezésére. Hiába, a nyár már csak ilyen, az eurokraták nyaralnak, az uborkák újra görbülhetnek, kell valami hír... Az uniós kommunikációt kiveséző svéd kutatóintézet friss elemzésének időzítése nem csak ezért tökéletes: az EU Tanácsának soros elnöki posztját Svédország tölti be, így a svédországi események most sokkal nagyobb publicitást kapnak, mint máskor. Másfelől a jelenlegi kommunikációért propagandáért felelős európai biztost is – a mindig kiegyensúlyozott politikai kommunikációra törekvő – Svédország delegálhatta az Európai Bizottságba, Margot Wallström személyében. 

Az írás leginkább azt veti Brüsszel szemére, hogy százmilliós nagyságrendű összegekkel támogatja az Európa-párti televízióműsorokat és kutatóintézeteket, amelyek szerintük Brüsszelnek tetsző propaganda-célokat szolgálnak.

Az EU-s kommunikáció sokkal több egyfajta propagandánál. Én úgy látom, óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megpróbálják bevonni a polgárokat a különféle döntések előkészítésébe, illetve próbálják tájékoztatni a lakosságot mindenféle EU-s dologgal kapcsolatban. 

Talán pont ez a baj: egy néhány hete megjelent másik írás szerint az EU olyan kétségbeesetten igyekszik párbeszédet kialakítani a polgárokkal, hogy a gyakorlatban túl sok téma és kezdeményezés verseng egymással a reflektorfényért. 

A jelentés készítői szerintem tévesen értelmezik a propaganda fogalmát. Az EU ugyanis rendszerint olyan projekteket indít, ahol a kommunikáció kétirányú. Itt van például a D-terv keretében elindult Debate Europe nevű kezdeményezés, melynek célja az volt, hogy bárki elmondhassa a véleményét az EU jövőjéről. És az újabban hadrendbe állított Facebookot vagy Twittert sem tekinthetjük éppen az egyirányú kommunikáció eszközének.

Az EP tegnapi, alakuló ülésén nagy többséggel megválasztotta új elnökét, Jerzy Buzek néppárti képviselő személyében.

A dolog nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen a júniusi európai parlamenti választásokon a Néppárt szerepelt a legjobban, innentől kezdve biztos volt, hogy ők jelölhetnek. A Bizottsági elnök személye körüli vitákkal ellentétben az EP elnökét kisebb vita előzte csak meg – de végül komolyabb sérülések nélkül ezt is hamar megoldották, a másik néppárti aspiráns, Mario Mauro rövidebb cicózás után félreállt.

(Az már mondjuk egy kicsit más kérdés, hogy az unió legdemokratikusabbnak mondott intézményének élére a tagállamok most már menetrendszerűen a színfalak mögötti mutyizás után jelölnek elnököt... A „bevett módszer” szerint az újonnan megválasztott EP két legerősebb pártja, a Néppárt és a Szocialisták (bármilyen új néven is nevezzék most őket) a színfalak mögött megegyeznek arról, hogy két és fél – két és fél éves időszakra felosztják maguk között az elnökséget és megszavazzák egymás jelöltjeit – legalábbis nem akadályozzák megválasztásukat. Ezen alku keretében kerülhetett most a volt lengyel miniszterelnök, Jerzy Buzek az EP élére. A demokrácia kisebb szépséghibája, na.)

Buzek egy látszólag ugyanolyan, ősz hajú, szemüveges ember, mint elődje, Hans-Gert Pöttering volt (ezen a képen balra - az úr egyébként az EP egyik doyenjeként már rengeteget letett az asztalra, '79 óta az EP tagja) – de ez ne tévesszen meg senkit.

Ami jelentős, és számunkra is nagyon fontos, az az, hogy személyében először került „új tagállam” politikusa valamilyen jelentős uniós tisztségbe. És itt megint lehet vitázni a parlament fajsúlyosságáról, vagy éppen bénaságáról - lehet, hogy az „utazó cirkusz” vezetőjeként nem feltétlenül az övé a legnagyobb szerep az uniós döntéshozatalában – ugyanakkor ez vitathatatlanul az unió egyik legjelentősebb intézményének dirigálását jelenti, amit eleddig kizárólag a régi tagállamok politikusai töltöttek be.

És ez jó.

Az alábbi képet lelkes olvasónktól, Bálinttól kaptuk, címe: „A svéd elnökség első napja”.

No comment :-)

Az Európai Uniót gyakran szokták - alaptalanul és jogosan egyaránt - kritizálni amiatt, hogy feleslegesen "túlszabályoz" bizonyos dolgokat, míg más területeken sokan az egységes uniós fellépést hiányolják. A héten mindkét téren előrelépésről lehet beszámolni: az uniós nyomásra egységesített mobiltöltőkről elég sokan hírt adtak, a görbe uborkák rehabilitásáról viszont nem sok beszámolót lehetett olvasni. Pedig a tavaly ősszel felmerült ötlet valósággá vált, így idén nyáron felkerülhetnek a boltok polcaira a görbe uborkák és göcsörtös répák. (A részletekről itt írt a Gazdi.) 

Persze én továbbra is inkább a szebb gyümölcsöt/zöldséget fogom megvenni, de annak mindenképpen örülök, hogy "a zeu az uborka görbületét is meghatározza" érvek alól kihúzták a talajt. 

És ha már úgyis közeledik a vakáció-szezon, akkor még néhány szimpatikus/hasznos EU-s kezdeményezés a nyárra: 

• Július 1 óta a külföldi sms-ezés és mobilnetezés lényegesen olcsóbbá vált, mivel az uniós roaming-rendelkezések már nemcsak a hanghívásokra, hanem az üzenetküldésre és az adatforgalomra is kiterjednek. És persze az is kedvező hatással lesz a telefonszámla végösszegére, hogy az első fél perc után kötelezővé tették a másodpercalapú számolást. 
• Az Európai Bizottság rendet tett a napvédő krémek terén is. Így ma már tilos például az olyan félrevezető kifejezések használata, mint a "teljes védelem", továbbá a gyártóknak fel kell tüntetniük, hogy a termékük milyen fokú védelmet nyújt az UVA-sugárzás ellen (a fényvédő faktor csak a leégés felelős UVB-sugárzás elleni védelem mértékére vonatkozik, a bőr idő előtti elöregedéséért felelős UVA-sugárzás elleni védelemre viszont nem). 
• Strandoljuk akár a Balatonnál, akár Szardínián, akár a görög szigeteken, a szigorú uniós előírások garantálják, hogy a strandok fürdővíze ne jelentsen veszélyt az egészségre. A fürdővíz-minőségi irányelv követelményeinek a tavaly megvizsgált 256 magyarországi strand közül csak hét nem felelt meg. A többi tagállam fürdőhelyeiről erre tudtok tájékozódni. 

És most demagóg leszek: azt hiszem, ezek tényleg hasznos és értelmes kezdeményezések, melyeknek most nyáron mindannyian hasznát vehetjük. Szóval kedves uborkagörbületemlegető-ellenoldal, mik a további "érveitek"? :)

A múlt vasárnapi választás eredményeképpen egész színes társaság jön majd össze az EP plenárisaira a következő öt évben. A legtöbb figyelmet az utóbbi hetekben a számomra rendkívül rokonszenves svéd kalózok kapták, akik a Pirate Bay perét szépen meglovagolva kormányozták be magukat a Parlamentbe. A kevésbe szimpatikus Nagy Románia Párt egyik bejutott képviselőjéről is többen megemlékeztek, kiemelve, hogy az úriember a bíróság végzése szerint egyelőre nem ingázhat kedvére Bukarest, Brüsszel és Strasbourg között.

Szintén a román delegációt erősíti az a hölgy, akit a Kárpátok Paris Hiltonjaként emlegetnek az újságok. Az eddig modellkedéssel foglalkozó Elena Basescura nagyon büszke lehet az édesapja, aki történetesen keleti szomszédunk köztársasági elnöke. Hasonlóan magas rangú támogatót tudhat maga mögött egy másik, újonnan megválasztott képviselő is: Barbara Matera egykori szépségkirálynő adottságaira képességeire Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök figyelt fel... 

A legfurább figuráról azonban méltatlanul kevés szó  esik. Észtországból független jelöltként indult a választáson Indrek Tarand, aki politikus, múzeumigazgató és sztárműsorvezető egy személyben (és ha már híres felmenőkről volt szó, akkor meg kell említeni, hogy egy korábbi észt miniszterelnök fia). Televíziós munkásságát olyan műsorok fémjelezik, mint az észt Szombat esti láz vagy újabban az általa vezetett Okosabb vagy, mint egy 5.-es? című produkció.

Előtte miniszterelnöki főtanácsadó is volt, dolgozott az észt kormányszerveknél, és arról vált ismertté, hogy egy focimeccsen „Kemencébe a komcsikkal!” feliratú pólóban jelent meg, amibe végül a főnöke, a honvédelmi miniszter bele is bukott. Tarand népszerűségének úgy tűnik, ez nem ártott, mert független jelöltként egy százalék híján „megnyerte” a választást, ha a hatalmas lakosságú Észtországból még kb. néhány tucatnyian rá szavaznak, akkor egyéni jelöltként rögtön két mandátumot is szerezhetett volna az új EP-ben. :) 

Miközben az Európai Parlament utolsó csodafegyvereit állítja hadrendbe (Luis Figo, Kate Ryan és egy űrhajós formájában) a hétvégi EP-választáson való részvételre buzdítás érdekében, az Erről Ugatok olvasói már a végeredményt is megismerhetik:

Magyarország 22 helyéből 16-ot a Fidesz, 5-öt az MSZP, egyet pedig a Jobbik szerzett meg. Az MDF és az SZDSZ a következő öt évben képviselő nélkül marad Strasbourgban, mivel az előbbi csak 3; utóbbi pedig 2 százalékot szerzett. 

Uniós szinten a legtöbb mandátumot a jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt szerezte: 262 helyet kaptak a 736-ból. Őket az Európai Szocialisták (194), a liberálisok (85) és vörös Dan zöldjei (50) követik. Az új Parlamentben - a függetlenek (29) mellett - mandátumhoz jutottak az euroszkeptikus jobboldaliak (53) és még EU-ellenesebb mégjobboldalibbak (23) is.

Mivel a választás hazánkban még el sem kezdődött, ezek természetesen csak előrejelzések, melyeket a Predict09.eu oldalon tettek ma közzé. A felmérés készítőinek az előző, 2004-es választás eredményét hajszálpontosan sikerült megjósolniuk. Érdemes tehát odafigyelni rájuk.

A választási eredmények mellett ugyanakkor majdnem ilyen fontos, hogy az újonnan megválasztott Európai Parlament az európai polgároknak mekkora támogatását tudhatja maga mögött.

A Parlament esetében ugyanis nem a különféle frakciókat tekintik egymás legnagyobb ellenfeleinek: a polgárok érdekeit képviselő EP-nek ehelyett a tagállamok kormányaiból álló Tanáccsal kell megküzdeni. Hogy egy kézzel fogható - nagy kedvenc :) - példát említsek: a roaming-díj csökkentésénél a tagállamok magasabb maximális díjat szerettek volna, mint a Parlament. Végül a tagállamok kénytelenek voltak belemenni a csökkentésbe. 

Az EP és a Tanács közötti erőpróbákra a következő ciklusban is sok példa lesz. Rögtön itt van az a távközlési csomag, amelynek legutóbbi változatát a Parlament azért szavazta le, mert a felhasználók jogait sértették volna a tagállamok - főként Franciaország - által beleerőltetett, a letöltőkkel szemben keményen fellépő szabályok. 

(Gondolom, mindehhez a néhány hete megismert, időközben Svédország harmadik legnépszerűbb pártjává vált Kalózpártnak is lesz egy-két szava, hiszen ők 8 százalékos eredményükkel (!) két helyre számíthatnak.)

De a hétvégén megválasztandó képviselők fognak dönteni arról a jogszabályról is, amely lehetővé teheti, hogy más tagállamban kezeltessük magunkat a magyar társadalombiztosítás terhére, és szintén a következő öt évben kell dűlőre jutni az EU következő, 2014 és 2020 közötti költségvetéséről. Ezekben az esetekben egy magas részvétellel megválasztott Parlament sokkal eredményesebben viheti keresztül fel a polgárok érdekeit szolgáló módosító javaslatait a jogalkotás során. Ezért gondolom, hogy az eredmények mellett a részvételi arány legalább annyira fontos. 

Szóval úgy néz ki, hogy ezekben (és még rengeteg más) kérdésekben 16 fideszes, 5 emeszpés és egy jobbikos képviselő fog bennünket képviselni. Persze, akinek nem tetszenek a fenti előrejelzések, vasárnap még megpróbálhat rajta változtatni. De azok se maradjanak otthon, akik kiegyeznének egy ilyen végeredménnyel.

Szóval, tessék választani! :) Főleg, mert szavazni mindig van idő:

Ha esetleg egy kis segítség kellene a döntéshez, érdemes elolvasni a jelenlegi EP-képviselőkkel folytatott beszélgetések összefoglalóit. További infó a választásokról itt, itt vagy itt.

Az egyik blogger-kolléga a minap azon kesergett, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit csinál az Európai Parlament. Példaként egy olyan esetet hozott fel, amelyben egy reménybeli választóival ismerkedő ír képviselő-jelölthöz azt a kérdést szegezte a közönség egy tagja, hogy tudna-e segíteni abban, hogy lakáshoz jusson.

Hát ebben – legalábbis Strasbourgból – biztosan nem. Nyilván a hiányos tudás is az egyik fő oka annak, hogy az EP-választásra – újabb – rekord alacsony részvételt jósolnak. Pedig az Európai Parlament jóval fontosabb szerepet játszik az életünkben, mint amit a részvételi arányok tükröznek.

Az Európai Parlament az Európai Unió egyik jogalkotó szerve: az Európai Bizottság által elkészített jogszabály-tervezeteket (legalábbis a döntő többségüket) a tagállamok minisztereiből álló Tanács mellett az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagyni. Habár a plenáris ülés szavazásain általában már nagy többséggel szoktak döntéseket hozni, ugyanakkor a szakbizottsági viták során az EP-képviselők igencsak átpofozhatnak – és át is szoktak – egy-egy tervezet. A leggyakrabban az új országok csatlakozásának vagy az Unió költségvetésének jóváhagyását szokták a Parlament és így az általunk megválasztott képviselők legfontosabb jogosítványai között megemlíteni. Ugyanakkor a mindennapi életünkre ezeknél sokkal nagyobb hatást gyakorló jogszabályokról is dönteniük kellett az elmúlt öt évben:

1. A szolgáltatási irányelv

Az Európai Unió legfontosabb vívmánya az egységes belső piac, ahol a személyek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabadon áramlanak. Az áruk szabad mozgásával nincs is semmi baj, a tőke útját kikövező szabályok is sorra születtek meg, a személyek szabad mozgásának lehetősége pedig – főleg az utóbbi időkben, a schengeni övezethez való csatlakozásunkkal, és a munkavállalási korlátozások szinte teljes megszűnésével – látványosan fejlődött.

A más tagállamban szolgáltatást nyújtani kívánó vállalkozások előtt azonban nem működik ilyen gördülékenyen az alapelv: az adminisztrációs kötelezettségek óriási terhet jelentenek a vállalkozóknak. Ha például egy csapat magyar kőműves szeretne nyugaton szerencsét próbálni, kint kérhetik tőlük a képesítésük igazolását, az adóhatóságnál való regisztrációt vagy az önkormányzatnál való bejelentkezést. A 2006-ban elfogadott, és 2009 decemberében hatályba lépő irányelv lényegese leegyszerűsíti az ügyintézést: kötelezővé teszi például a tagállamok számára, hogy „egyablakos” ügyintézési pontokat alakítsanak ki, ahol minden kötelezettségének eleget tehet a szolgáltatásnyújtó. És ha már az EP-szerepéről van szó: a Bizottság eredeti javaslatát a Parlament szinte teljesen átírta. További részletek az irányelvről itt vagy itt.

2. A REACH-irányelv

Hétéves vitát követően 2006 végén fogadták el azt az irányelvet, amely ezer oldalával joggal pályázik a leghosszabb uniós jogszabály címre. A vegyipari cégeket bizonyára a 30 000 vegyi anyag kötelező regisztrációja tette a legboldogabbá, a mi szempontunkból azonban sokkal fontosabb, hogy jogszabály garanciát jelent arra, hogy az irányelv csak olyan kozmetikai termékek forgalmazását engedi az EU-ban, amelyek nem veszélyeztetik az egészséget. Míg korábban a nemzeti hatóságoknak kellett bebizonyítani, ha egy anyagot veszélyesnek tartottak, most már a gyártóknak kell alátámasztani – még az évek óta forgalomban lévő termékek esetében is – hogy a samponokhoz, parfümökhöz, mosószerekhez vagy éppen festékekhez felhasznált anyagok nem veszélyeztetik az egészséget.

Az irányelv tárgyalása során az EP ismét aktívnak mutatkozott, mivel a Parlament szigorúbb, míg a tagállamok minisztereiből álló Tanács a vegyipari cégeknek kedvezőbb, enyhébb szabályozást szeretett volna kiharcolni.

3. Mobiltarifák csökkentése

2007-ben fogadták el és még abban azon a nyáron hatályba is lépett az a rendelet, amely 60 százalékkal csökkentette a más tagállamból kezdeményezett vagy ott fogadott hívások költségeit. Ezzel egy újabb kis lépéssel kerültünk közelebb a valóban egységes piachoz és a határok nélküli Európához. Mivel a rendelet három lépcsőben határozta meg a díjcsökkentés menetét, idén augusztus 3-tól újabb 3-3 centtel csökkeni fognak a maximális percdíjak. Az EP fényezése céljából megjegyezném, hogy ebben az esetben is a Parlament elkötelezettebbnek tűnt a Tanácsnál.

Jelenleg a más tagállamban elküldött SMS-ek árának lefaragásán dolgoznak az uniós intézmények. Erről, már a választás után összeülő, új összetételű Parlament fog szavazni…

4. Leszámolás az „egyforintos” repülőjegyekkel

Tavaly született az a rendelet, amely előírta az olcsó repjegyeket kínáló társaságoknak, hogy a hirdetéseikben szereplő árakban az utast terhelő valamennyi, nem elkerülhető költséget feltüntessék. A rendelet hatályba lépését követően a légitársaságok már csak olyan extraszolgáltatásokért számolhatnak fel külön díjat, amelyet az utas kifejezetten kért. Ezeket az opciókat világosan, a vásárlási folyamat elején fel kell tüntetni.

A sort még lehetne folytatni a félrevezető élelmiszer-címkék betiltásával vagy a postai szolgáltatások liberalizálásával, ráadásul sok fontos jogszabály még csak ezután fognak megvitatni. Ilyen például a munkaidő-irányelv, a szülési szabadságok minimális hosszának uniós szabályozása, vagy a tavaly elfogadott „klímacsomag” jogszabályokba öntése. Ezekről már az az Európai Parlament fog szavazni, amelyet 23 nap múlva mi választunk meg.

A fentiekről vagy bármilyen más EP-s témáról kérdezhetitek az EUvonal chatvendégét, Olajos Pétert jövő hétfőn (19-én) 14 és 15 óra között.