A legnagyobb svéd sajtóorgánumok is kétségbeesetten számoltak be arról, hogy az unió brüsszeli boszorkánykonyhájában a bloggerek nyilvántartásba vételére készülnek. A hír óriási felháborodást váltott ki, boldog-boldogtalan (és blogtalan) kifejezte felháborodását, aztán persze kiderült, hogy az egészben csak annyi igazság van, mint a jereváni rádió híreiben.
Történt ugyanis, hogy egy észt európai parlamenti képviselő – aki egyébként civilben újságíró – egy semmilyen jogi kötőerővel nem bíró jelentésben felvetette, hogy tisztázni kellene a bloggerek jogi helyzetét, és ennek keretében regisztrálni kellene őket.
A jól (félre)értesültek kórusa elég gyorsan a szólásszabadság sárba tiprásáról, a képviselő elmebetegségéről és Brüsszel gonoszságáról harsogott. Az egyik svéd EP-képviselő azon élcelődött: meglátszik, hogy a képviselő asszony a szovjet időkben tanulta az újságírás mesterségét. Mások pedig Ceausescu Romániájával vontak párhuzamot, ahol az írógépek tulajdonosait nyilvántartásba vették, és évente írásmintát kellett szolgáltatniuk, hogy könnyebben felderíthető legyen egy-egy szamizdat kiadvány szerzője.
A hülyeség olyan gyorsan terjedt, hogy az EP-ben dolgozó svéd újságírók kénytelen voltak közleményben felvilágosítani hazai kollégáikat, hogy a parlamenti jelentésnek nincs jogi súlya. (Az uniós jogszabály-tervezetek benyújtása az Európai Bizottság feladata.)
Kár, hogy az emberek Európa-szerte ilyen fogékonynak mutatkoznak az EU-t rossz színben feltüntető hírekre. Egy mostanában készült felmérés szerint az írek jó része például azért utasította el a Lisszaboni Szerződést, mert elhitték, hogy az EU kötelezővé tenné az eutanázia engedélyezését vagy az abortuszra vonatkozó szigorú ír szabályok enyhítését...
Az ötlet szülőanyja szerint egyébként azért lenne minderre szükség, hogy a netezők tudják, mondjuk a világpolitika aktuális kérdéseiről egy egyetemi tanár vagy egy radikális középiskolás ír éppen. A képviselő szerint a blogok írói továbbra is megőrizhetnék névtelenségüket, ahogyan például az Economist szerzői között is vannak névtelenségbe burkolózók.