A blogról

Néha komoly, máskor könnyedebb témájú írások az Európai Unió jelenéről és jövőjéről.

E-mail: euvonalas[kukac]gmail[pont]com

EUvonal

Nincs megjeleníthető elem

Európai Parlament

Egy szűk hónap múlva döntenek az írek Európa jövőjéről

Dátum: 2009.09.04. 07:03 | Szerző: EUvonalas
Visszajelzések: 17 komment
Megosztás: Twitter | Facebook | iWiW
Címkék: kampány politika kommunikáció népszavazás írország lisszaboni szerződés

Nagyjából egy hónap múlva (október 2-án) az írek népszavazáson döntenek a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról. A kampány már javában dúl, és úgy látom, hogy az IGEN-tábor komolyabban veszi a kampányolást mint tavaly júniusban.

Tanulhattak a tavalyi hibából, amikor is a felgőzzel folytatott kampány miatt az ellenoldalnak sikerült meggyőznie a szavazók – csekély – többségét. A jópofa plakátok helyett azonban most komoly gazdasági kérdésekre helyezte a hangsúlyt mindkét oldal. 

Az igenek mellett érvelők tábora érdekes szereplőkkel is gazdagodott: az elmúlt hetekben ugyanis az Intel és a Ryanair is a szerződés támogatására buzdította az íreket. A chipgyártó cég és a fapados légitársaság is hasonlóan vélekedett: a szerződés elutasítása olyan bizonytalanságot okozna, ami nem tenne jót az befektetők bizalmának - különösen a mostani gazdasági helyzetben. (Az Intelnek ezen felül lehet még egy jó oka erre: az Európai Bizottság által kiszabott rekordnagyságú büntetés ellen fellebbezést nyújtottak be, amelyről még nem született döntés. Talán így szeretnék elnyerni az EU jóindulatát?) 

Jók ezek az érvek, főleg, ha arra gondolunk, hogy az írek a "szomszédos" Izland összeomlását látva átérezhették, hogy a gazdaságuk számára mit is jelent az EU-tagság.

A nem-oldal hangadóinak stratégiája nem változott tavaly óta: akkor sem, és most sem vették a fáradságot, hogy olyan érveket találjanak, amelyek ne lennének tele csúsztatásokkal.

Akkor azt hangoztatták, hogy a Lisszaboni Szerződés elveszi Írország semlegességét, kötelezővé teszi az abortusz engedélyezését stb., holott ezekről egy árva szó sem volt a szerződésben. Az írek megnyugtatására mindenesetre most külön dokumentumban, amolyan garanciaként le is írták mindezt. (Szerencse, hogy más országok nem kértek hasonlóan légből kapott félelmekre garanciákat, például hogy kockásfülű nyulak sosem kerülhetnek Máltán a Nemzeti Bank élére, a britek továbbra is vezethetnek a baloldalon, vagy a lett feketebalzsam évszázados receptjét sosem fogja módosítani az Európai Bizottság...) 

Ezúttal az ellenzők tábora lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy a Lisszaboni Szerződés veszélyt jelent a munkavállalók jogaira. Nos, ezzel ha lehet, még jobban mellélőttek. Furcsa, de az előbb említett garanciák ellenére egy konzervatív katolikus szervezet továbbra is ragaszkodik az abortuszos gumicsonthoz, és ennek propagalására ("a szerződés egy új birodalmat hoz létre, ahol a megszületett gyermekeknek nincsenek jogai”) 100 000 eurót terveznek költeni. Hát, jobb helyre is mehetne a hívek pénze...

Egy hónap múlva remélhetőleg véget ér az a négy éves egy helyben toporgás, ami az Alkotmányszerződés leszavazásával kezdődött. A Lisszaboni Szerződés által megteremtett keretek között hatékonyabban működhet az EU, és mindenféle kampányok, plakátok, érvek és féligazságok helyett ezzel lehetne igazán az integráció mellé állítani az embereket. Bár az is igaz, hogy a határozott uniós fellépést sokszor nem az intézményi keretek, hanem a politikai akarat hiánya akadályozza meg...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://errolugatok.blog.hu/api/trackback/id/tr591358079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melimeli 2009.09.04. 11:03:37

Reméljük elküldik a sunyiba az írek a szerződésbőrbe bújt alkotmányt.
Same Treaty, Same Answer
SayNo.ie

END OF NATIONS - EU Takeover & the Lisbon Treaty
www.wiseupjournal.com/?p=173

Aki még mindig tapsikolni akarna:
euro-med.dk/?p=776
The most important is, that it would change the relation of the European states, from an alliance of states into a single federal state, which from that point on, once it's ratified, would be ruled as an oligarchy, without the participation of the national parliaments.

cirrocumulus 2009.09.04. 12:01:09

Tudvalevő, hogy a Lisszaboni Szerződés után egy igazi föderális fordulatot követően központosítják a hatalmat, az EU-t átkeresztelik Egyesült Európai Államok-ra és minden nemzetállami jogszabály életbelépéséhez az Európai Bizottság elnökének szignója kell majd. Ja, és KÖTELEZŐ lesz az abortusz, és uniós adókat fognak kivetni, minden háztartásra.

Van aki komolyan elhiszi ezeket?? Könyörgöm, köze nincs hozzá... Tudom, hogy nehéz olvasmány a szerződés, de aki ilyesmiket állít, ugyan linkelje már be a vonatkozó részt is a szerződésből!

eur-lex.europa.eu/JOHtml.do?uri=OJ:C:2007:306:SOM:HU:HTML
vagy
www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/66ECAE98-E47C-4423-9108-F60DD0D79F08/0/071212EUSZ_EUMSZ_konszolidalt_szoveg.pdf

mr. teufel 2009.09.04. 12:09:34

@melimeli: na, te se vetted a fáradságot, hogy tényleg utánanézz a dolgoknak. de az ellendrukkerek se, hogy igaz érveket találjanak ki.

megnéztem az egyik belinkelt oldalt, ahol ez volt: "For example, the so-called General Clause means that the European Council and the European Commission would have to decide policies in all areas, except foreign policy and security policy. The European Parliament would be heard, but have no say, and the national parliaments have no say whatsoever."

na, hát csak ebben az egy mondatban 3 nagy baromság van.

1. az EU csak olyan területeken hozhat döntéseket, ahol kifejezetten ruháztak rá hatásköröket. (eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2008:115:0047:0199:HU:PDF 2-6. cikkek) más területeken nem, és ez szó szerint benne is van a szerződésben.

2. az európai bizottság nem hoz döntéseket, feladata a jogszabály-tervezetek kidolgozása, melyről a tagállamok (tanács) és az európai parlament dönt aztán.

3. a lisszaboni szerződéssel bővülnek az európai parlament és a nemzeti parlamentek jogkörei is, több beleszólásuk lesz az uniós döntéshozatalba. a nemzeti parlamenteknek eddig ilyen nem volt.

ezek az oldalak és ellenkampányok azoknak szólnak, akiknek fogalmuk sincs az EU-ról, és így hajlamosak elhinni bármilyen baromságot. nagyon bosszantó, hogy az ilyenek miatt akad meg időről időre az európai integráció fejlődése.

mr. teufel 2009.09.04. 12:10:44

@cirrocumulus: jajj, ne írj már ilyeneket. ezeknek nagyon szelektív lehet a látásuk, hallásuk, és csak az első bekezdésed fog bennük megmaradni...

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.09.04. 15:43:14

@melimeli:

Légyszíves fejtsd ki bővebben, hogy a Lisszaboni Szerződés mely intézkedéseit tartod károsnak, hogy megvitathassuk a dolgot.

Pont arról írtam, hogy a legtöbben csak alaptalanul vádaskodnkak, és azt szajkózzák, amit valahol hallottak. Remélem, te nem ilyen vagy...

cos-ta 2009.09.04. 16:02:50

Szerintem igenis szükség van egy egységesebb és több területre kiterjedő uniós vezetésre, mert ha ránéztek a térképre, az olyan nagy országok mellett, mint az USA, Kína vagy India csak az EU szólhat bele a nemzetközi politikai életbe, külön-külön az egyes nemzetállamok nagyon kicsik és ezért szinte tehetetlenek....

Abban pedig cseppet sem vagyok biztos, hogy csak az írek gátolják meg az EU előrehaladását. Ha más tagállamban is tartottak volna népszavazást a kérdésről, lehet, hogy ott sem az igenek győztek volna. Szerintem vannak dolgok, amiket a politikusoknak kell eldönteniük, mert az egyszerű választópolgárok sajnos sokszor azt sem tudják miről szavaznak és ez az eredményen is meglátszik.

M. Péter 2009.09.04. 23:20:00

@mr. teufel: Az EU nagyon ugyes a hataskorok rugalmas ertelmezeseben. Pl. az oktatasban csak "támogató, összehangoló vagy kiegészítő
intézkedésekre" van hataskore, de ehelyett van a tagallamokra raeroltetett bolognai program. Milyen hataskor alapjan dontotte el valaki Brusszelben, hogy az angol piacokon ezentul csak kg-ban szabad arulni a gyumolcsot es nem fontban, vagy milyen alapon bunteti az EU a tagallamokat, he nem csokken a szemetlerakokba vitt szemet mennyisege?

Erdemes az USA tortenetet tanulmanyozni. Az elmult 100 evben a szovetsegi kormany nagyon megnovelte a hataskoret, miutan valaki kitalalta, hogy az allamok kozti kereskedelem szabalyozasa vagy az altalanos jolet elosegitese cimen majdnem mindenbe bele lehet szolni. Europaban meg semmilyen igazi demokratikus kontroll nincs.

Arrol is erdemes lenne irni, hogy az Europai Parlament kepviseloi hogy veszik fel a nem letezo koltsegeik utan a koltsegteritest, hogy evente 200 millio euroba kerul a parlament utaztatasa Strasbourgba, meg hogy 1994 ota a konyvvizsgalok soha nem hagytak jova a koltsegvetse vegrehajtasarol szolo beszamolot, mert milliardokkal nem tudnak elszamolni.

józan' 2009.09.04. 23:37:17

@EUvonalas:

Én egy pár hónappal ezelőtt ugyanezzel a témával kapcsolatban jártam itt, és nem csak alaptalanul vádaskodtam...de érdemi(olyat amire lehetne reflektálni és nem csak sablonszöveg) válaszokat nem kaptam.
A helyzet látom azóta sem változott.

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.09.05. 17:03:07

@józan':

Elolvastam a korábbi hozzászólásaidat (errolugatok.blog.hu/2009/05/08/tessek_ep_valasztani), és akkor is, most is elmondom: Neked a fő problémád a globalizációval van szerintem. Ez a jelenség az Európai Uniótól függetlenül jelen van, EU nélkül is éreztetné hatását. A tagállamoknak az EU keretei közötti együttműködése pont arra (is) szolgál, hogy a globalizált világban együtt erősebbek, mintha mind a ~harminc, többségében apró ország külön utakon járna. (errolugatok.blog.hu/2009/08/12/masodrendu_tagsag) Persze ezt jobban is lehetne csinálni, de ahhoz hatékonyabb intézményrendszer, és több közösségi hatáskör kellene. Az előbbiben lényeges előrelépést jelent a Lisszaboni Szerződés, utóbbiban viszont NEM eredményez változást a szerződés hatályba lépése.

Most a Lisszaboni Szerződésről kell(ene) dönteni, a vita arról folyik (folyna), de ahogyan az ír ellenkampányolóknak, úgy neked sem sikerült semmilyen ellenvetést megfogalmaznod vele szemben (néhány hónapja sem). Persze az „önmaga paródiája az egész [EU]”-színvonalú hozzászólásokat írni (errolugatok.blog.hu/2009/07/03/gorbeuborkaszezon_elott) nagyon könnyű…

A helyzet, látom azóta sem változott.

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.09.06. 15:26:59

@M. Péter: @mr. teufel:

1.) Bolgnai folyamat:

A bolognai folyamat nem az EU-hoz, hanem az attól teljesen független, s csak nevében hasonló Európa Tanácshoz köthető, a Lisszaboni Szerződéshez pedig végképp nincsen semmi köze. 1999-ben 30 európai ország kezdeményezte, ma már közel 50 ország vesz benne részt, a kormányok (a.k.a. a nép által választott vezetők) döntése alapján. Az EU-nak annyi szerep jut ebben, hogy a felsőoktatási rendszerek közelítése megkönnyíti a képesítések elismertetését más tagállamban, ami kiegészítve a valóban EU-hoz köthető intézkedésekkel (pl. szabad munkavállalás) előmozdítja a munkaerő áramlását, és ezáltal is a szorosabb integrációt a tagállamok között.

2.) Mértékegységek:

A brit sajtó szerintem havonta cikkezik arról, hogy az EU éppen melyik mértékegységüket akarja betiltani. Már ezen a blogon is volt róla szó, úgyhogy csak röviden: az uniós előírások nem tiltanak be semmilyen mértékegységet, csak azt követelik meg a britektől, hogy a tagállamok nagy többségében használt metrikus mértékegységeket is feltüntessék. (Sőt, néhány esetben – mint pl. a sör vagy a közlekedési táblák – a britek felmentést kaptak, ott elég csak a régi mértékegységeket feltüntetni.) Ez ellen (tehát, hogy a metrikusakat IS kiírják) küzd az a néhány fanatikus brit kofa, akikről hallani lehet néha. Egyébként pedig ne feledjük, az EU egy egységes belső piac, amely csak úgy működhet zavartalanul, ha mindenféle akadályt felszámolunk az áruk mozgása elől. Ehhez nyilván egységes előírásokra van szükség – például a fogyasztók tájékoztatása terén. (Ja, és a brit parlament 1965-ben, jóval az EU-ba való belépésük előtt (1973) fogadta el az első törvényt a metrikus rendszerre való áttérésre, ami – mint látjuk – elég vontatottan halad...)

3.) Hulladék:

Ezt a 3. példát azért írtad, hogy írhass még valamit, alátámasztandó, hogy már megint brüsszelből parancsolgatnak nekünk? Nem értem, hogy szúrhatja bárki szemét, egy olyan előírás, amit a környezet megóvásáért hoztak?
Amúgy pedig milyen alapon? Olyan alapon, hogy a környezetszennyezés nem ismer határokat (bár te nyilvánvalóan ezt is a szokott uniós blablának tartod), és így hatékonyabb, ha közösen lépnek fel ellene. Nem vagyok benne biztos, hogy a szegényebb tagországok az Unió nélkül, maguktól is ilyen, esetenként ambiciózus célkitűzéseket tartalmazó előírások mellett döntenének… Miközben szennyezni ők is szennyezik a környezetet.

4.) Demokratikus kontroll:

Az EU-s döntéshozatal nagyon leegyszerűsítve:
Az Európai Bizottság kidolgoz egy javaslatot, amelyről a Miniszterek Tanácsa és – a legtöbb esetben - az Európai Parlament dönt.
A Bizottság esetében jól van, fogadjuk el, hogy demokratikus deficit van (bár azért megjegyzem, hogy a nép által megválasztott kormányok delegálják a tagokat…), de a döntéseket – az eredeti bizottsági javaslatokat alaposan átpofozva - az EP (közvetlenül választott képviselők) és a Tanács (a tagállamok megválasztott kormányának tagjai) hozzák. Csak nem Budapesten, Berlinben vagy Dublinban 27-en 27 különböző dolgot, hanem Brüsszelben (Strasbourgban, Luxembourgban) közösen.

5.) Költségtérítések:

Hát igen, ahogy Magyarországon vagy az Egyesült Királyságban, úgy az EP esetében is felháborító módon jártak el a képviselők. remélem, hogy az ezt követően elfogadott új szabályok rendet tesznek – legalábbis az EP-ben:
euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=5996

Viszont az okokat nem hiszem, hogy az EU természetében kellene keresni, inkább arról van szó, hogy az EP-képviselők is ugyanolyan gyarló emberek, mint a brit vagy a magyar képviselők. Most akkor az EU helyét szántsuk fel vagy a magyar, brit, európai stb. képviselőket lőjjük le inkább?

6.) Strasbourgi kiruccanások:

Szerintem is pazarlás. Meg kell szüntetni. Már írtam is róla:
errolugatok.blog.hu/2008/10/31/strasbourgot_pedig_le_kell_rombolni

7.) Költségvetés ellenőrzése:

Ezt a hírt én is hallottam, de ehhez a témához nem értek, és nem is érdekel annyira, hogy most elmélyedjek benne. De ha te ennyire otthon vagy ezen a területen, írnál róla, hogy mi volt a probléma, és hogy a vétkesnek talált EU-s szervek (gondolom a Bizottság vagy talán a Parlament?) mivel reagált a vádakra? (Remélem, nem csak arról van szó, hogy fél füllel hallottál egy, az Uniót negatív színben feltüntető hírt, amit most boldogan vetsz be érvnek a betiljákamérföldet és a társai mellett ;)

Ahogyan minden államé, az EU működése is messze van tökéletestől. Ezek azonban nem olyan problémák, amelyek megkérdőjelezik az egész rendszer létjogosultságát. Az ellenzők többsége azonban pont ezt teszi: felsorolja a kifogásolt apróságokat, és aztán ezzel bizonyítottnak is látják, hogy az EU cakkumpakk rossz dolog.

M. Péter 2009.09.06. 22:03:14

2. Hogy zavarja az aruk szabad mozgasat, ha egy angol kofa fontban meri az almat vagy a sargarepat?

Ezzel szemben az nem zavarja az EU-t, hogy pl. angolul gyengen tudo es a brit gyogyszereket nem ismero kulfoldi orvosok miatt brit betegek halnak meg, a lenyeg a szabad mozgas. Ha valakit a sajat hazajaban el is tiltanak, attol meg kulfoldon nyugodtan praktizalhat.

3. Miert az a jo, hogy kozpontilag irjak elo, hogy mit kell csinalni? Biztos az, hogy a surun lakott Hollandiaban es tized akkora nepsurusegu Latviaban ugyanaz a legmegfelelobb megoldas.

4. Nem tekintem a EU parlamentet elegseges demokratikus kontrollnak. Amiota eltoroltek az egyeni valasztokeruleteket es Nagy-Britanniara is raeroszakoltak a partlistat, a kepviselok a partjukat, es nem a valasztokat kepviselik. A fo erdekuk az, hogy a partvezetok kedveben jarjanak, hogy a kovetkezo alkalommal is felkeruljenek a listara. Ha irsz egy egyeni valasztokeruletben megvalasztott brit kepviselonek vagy tanacstagnak, valaszolni fog. Az allitolag engem kepviselo 8 EU kepviselobol egy sem valaszolt a levelemre.


5. Ez is osszefugg az elozovel. Egyreszt peldaja a pazarlasnak, masreszt miert varsz el jo donteseket olyanoktol, akik tobbsegenek semmi szegyenerzese nincs? A brit parlament kb. 1/6-a mar bejelentette, hogy nem akarja ujjavalasztatni magat. Ha az EU kepviseloknek is a valasztoknak kellene megmagyarazniuk hogy miert vettek fel modjuk 100000 euro koltsegteritest nem letezo kiadasokra, vagy miert a csaladjukat alkalmazzak, akkor lehet, hogy kevesebb visszaeles lenne. Ezzel szemben jelenleg gyakran a partszervezeteket is finanszirozzak a penzbol, ugyhogy minel tobbet lopnak, annal tobb penz jut a partnak is.

7. Nezzel utana, erdemes. Sok milliard euroval nem tudnak elszamolna, kulonosen a mezogazdasagi tamogatasok teren. A csalok mindig elorebb jarnak az ellenoroknel. Ez nem szokott szerepelni a magyar sajtoban. Arrol is irhatnal, hogy az olaszok es a gorogok hogy jutottak be a GMU-ba, meg hogy a nemetek, olaszok, franciak evek ota nem teljesitik a stabilitási paktumban vallaltakat, de megse buntetik meg oket.

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.09.07. 16:13:15

@M. Péter:

Ah, látom már, egy The Sun-előfizetővel van dolgunk :)

Mint ahogyan előzőleg már írtam: az EU működése nem tökéletes. Ha hibákat, kifogásolnivalókat szeretnénk keresni benne, könnyen találhatunk. Mégis, én úgy látom, hogy az európai országok fejlődése, a lakók minél nagyobb jóléte csak úgy biztosítható, ha ezek az államok minél szorosabban együttműködnek. Sokszor ehhez a politikusok akarta hiányzott , ma viszont már a legnagyobb akadály az, hogy a nép, nem ismeri az EU-t, félnek tőle, és – tisztelet a kivételnek – bármilyen Uniót érintő kritikát elhisznek, és még utána ők is terjesztik. Itt van pl. az általad említett orvos esete, ahol rögtön az EU által „kikényszerített” képesítéselismerési szabályok felett törtek pálcát. Holott szerintem inkább arról van szó, hogy az orvos figyelmetlen volt (hiszen bár a gyógyszerek neve különbözhet az országokban, a hatóanyagok latin nevükön rá vannak írva a dobozra), ami akár egy brit orvossal is előfordulhatott volna. Ezt nevezik műhibának, és biztos felétek is sok van belőle. Az EU-s rendelkezéseket szidó brit szervezetek bírálataiban pedig az is ott van szerintem, hogy nyilván nem repesnek az örömtől, hogy külföldiek veszik el előlük a munkát a szabad mozgásra vonatkozó EU-s előírások alapján...

Szerintem a jövő nem a huszon-harminvalahány országé, hanem az egyre egységesebb Európáé. Vagyis van jövője az országoknak külön-külön is, de az elég sötét (vagy sárga :) ) lesz. Ez főleg azért lenne bosszantó, mert egyébként meglenne a kellő potenciálja Európának ahhoz, hogy – az ékesszóló Barroso szavaival élve – ne elszenvedje a globalizációt, hanem alakítsa azt.

De ez nem megy, ha mindenki bigottan ragaszkodik a maga kis (Egyesült Királyság, Magyarország, stb. nevű) szemétdombjához.

Amúgy pedig, ha a briteknek tényleg ennyire elegük van az EU-ból, akkor menjenek: a Lisszaboni Szerződéssel megteremtődik a kilépés lehetősége. Természetesen nem fognak...

Remélem, nem gond, de több ilyen innen-onnan összeszedett ellenérvekre nem reagálnék, mert teljesen felesleges: ha akarsz keresni hibákat, fogsz is találni. (Bár az általad említett mértékegységekre és hulladéklerakókra vonatkozó közösségi előírásokat pont nem sorolnám ide)

De azért EU-s kérdésekben tényleg ne a brit újságokból tájékozódj ;) vagy legalább ellenőrizd le itt:
ec.europa.eu/unitedkingdom/press/euromyths/index_en.htm
ec.europa.eu/unitedkingdom/press/euromyths/archive_euromyths_en.htm
ec.europa.eu/unitedkingdom/press/letters_to_the_editors/index_new_en.htm

M. Péter 2009.09.08. 00:11:11

Szerinted az EU nem tokeletes, szerintem meg annyira velejeig romlott es korrupt, hogy legjobb lenne a helyet felszantani, soval behinteni, es az egeszet ujrakezdeni es nem foltozgatni.

Hogy mert nem tetszik a embereknek, hat azert, mert az emberektol elidegenult burokratikus szervezet, ezen kelleni elgondolkozni, nem ujabb iranyelveket bevezetni.

Nezz utana az Ubani-ugynek, de van tobb ilyen. Tobb oka is van, de a doktor maga arra hivatkozott, hogy nem ismerte az brit gyogyszereket, ezert adta be a halalos adagot. Brit orvosok is kovetnek el muhibat, de ha valaki ismeri a gyogyszereket, akkor nagyobb az eselye, hogy elgondolkozik, hmm, ez soknak tunik, nezzuk meg meg egyszer az adagolast.

Negy EU tagorszag ujsagait olvasom naponta eredetiben, te hanyet? Hol van annak a legendanak a cafolata, hogy az EU kepviselok nem letezo koltsegeik utan is vesznek fel koltsegteritest, meg hogy milliardok elkoltesevel nem tudnak elszamolni?

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.09.09. 03:27:09

@M. Péter:

Akkor a négy EU-tagország újságjaiban a brit mellett a holland vagy a magyar parlament költségtérítési botrányairól is hallhattál. Szerintem ezek is velejéig romlottak és korruptak. Hiába cserélik le a brit parlament 1/6-át (btw, az EP esetében a képviselők fele cserélődött le...), ők is romlottakká és korruptakká fognak válni. Tehát akkor mindegyikre az eke+só lenne a megoldás? Ahogyan a brit, magyar stb. törvényhozás esetében nyilvánvalóan nem, úgy az EP esetében sem az.

A polgárokhoz való közelebb kerülés érdekében rengeteg erőfeszítés történik, bár ezt eléggé akadályozza többek között az a szemléletmód, amely négy ország lapjait olvasva is csak a hibákat keresi az Európai Unió működésében.

Ja, és ha már ennyire a költségvetésen lovagolsz: kicsit utánanéztem a költségvetésről szóló számvevőszéki jelentésnek, és ezt találtam: "A legtöbb kritikát a tagállamok kapták, amelyek az EU költségvetésének 80 százalékát kezelik" Vesszenek a tagállamok, ugye?

M. Péter 2009.09.19. 14:29:11

15 eve igy megy, mikor tesznek ellene valamit. Mikor jelenti be Barroso, hogy az olaszok nem tudnak tisztessegesen elszamolni a penzzel, ezert jovore nem kapnak semmi tamogatast, helyette azt a penzt visszaadjak az europai adofizetoknek?

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.09.19. 16:23:46

Őszintén szólva nem lepődnék meg, ha itt is egy nagy lebőgés jönne ki - mert van, ahol ez is megy. Habár most tényleg próbálják meggyőzni a népet, a függetlenedés valahogy mindenhol előtérbe került - ez van, ezt kell szeretni.
Megjegyzem azért, nálunk az ilyesmi mindig egyszerűbb, csak rá kell írni, hogy magyar vagy éppen piros/narancs (aktuelle), az emberek pedig oda húzzák a strigulát. Mindegy, mi van odapingálva.

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2009.10.01. 21:52:13

@M. Péter:

Például most:
www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=6174

De volt már rá példa korábban is:
www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=5504

A fel nem használt pénzt, pedig visszakapják az "európai adófizetők":
www.euvonal.hu/index.php?op=hirek&id=5806


süti beállítások módosítása