Belgium büszke lakói - kiknek piciny, ám jelentőségteljes országa kitűnő sörükről s a hasonlóan nagyszerű csokoládéról híres - mintha ismét nem bírnának magukkal. Legalábbis ezt gondolhatjuk, ha az évszázadokon keresztül berögzült, rendkívül... hmm... egyedülálló szomszédsági viszonyokkal megáldott magyar szemmel nézzük a belga kormány válságáról érkező híreket.
Egy szerencsétlen haverom úgy próbálta annak idején felszedni az egyébként rendkívül csinos belga cserediáklányt, hogy nekiszegezte a kérdést: - És te flamand vagy vagy vallon? A hölgy zokon vette, hogy a balga ifjúnak nem volt egyértelmű az ő és a többi belga számára nyilvánvaló tény, hogy a lány márpedig úgy néz ki, úgy öltözködik, úgy beszél, olyan arckifejezést vág, mint egy vallon. (Vagy egy flamand. Ki emlékszik már a sztorira ennyi év távlatából.)
Belgiumban azonban a nemzetiségi konfliktusok – bár maguk is poénkodnak ezzel, főleg a nagy belga olvasztótégelyként számon tartott Brüsszelben – igenis komolyak. Ugyan az integrációpárti király visszautasította a kereszténydemokrata Yves Leterme miniszterelnök lemondását júliusban, most újra az előrehozott választások lehetőségével kell számolnia az országnak, miután a liberális flamand párt vasárnap bejelentette, ki fog lépni a koalícióból.
Könnyű látszatproblémaként tekinteni a flamand-vallon ellentétre, de azt javaslom, mégse tegyük. Az egyik legintegráltabb (Belgium első körben csatlakozott az Európai Unió elődszervezeteihez, illetve már az ESZAK megalapítása előtt szorgalmazta a nemzeteken átívelő együttműködést) országban feszülő problémák egyvalamire mindig figyelmeztetnek bennünket: messze van az Unió az Egyesült Államok társadalmi integrációjának szintjétől, és a felszín alatt bőven akad – elsősorban a fejekben – rendezetlen probléma. A gazdasági válság, amely elé néz a nyugati világ, ezen csak erősíteni fog.
