igen, úgy látszik Magyarország - Szlovákia(autógyárak, euró)

0-2

Euro lopott címerrel .....

krypon: ezért tartunk itt ahol tartunk. Még mindig arról beszélünk, hogy lopott címer, ezer éves magyar területenk, trianon, nem is ország, tótok, kecskepásztorok, szőröstalpúak, és a többi...

Ők közben főleg adórendszerről, gazdasági modellekről, versenyképességről beszéltek, és most érdemes megnézni a különbséget...

kereszt... - most láttam, hogy a kajakos Kucsera Gábornak is volt a nyakában két nagy darab. A dobogósoknak anélkül jobban ment...

hát ebben IS lemaradtunk egy picit

jé.
nem szlovénia teljesítette először a csatlakozási feltételeket?

Paráznabillegető: de Szlovénia teljesítette. A V4-ek közül viszont Szlovákia, bocs, ezt félreérthetően írtam. Javítom.

paráznabillegető 2008.08.25. 16:54:57

Gondolom a bejegyzés írója úgy értette, hogy a visegrádi országok közül – valamiért ebbe Szlovénia és Horvátország sose tartozik bele, csak a másik négy.

Igen.. Kicsit körülményes tagként cikket javítani, de sikerült. :) Köszi az észrevételt és mostantól ON

Euróban/gazdaságban nyertek, de a fejlesztéspolitikában "mi vagyunk az elsők!":) az utolsók közt..
eupalyazat.blog.hu/2008/07/17/szaguldunk_vagy_lemaradunk

"...főleg hosszú távon Szlovákia azonban nagyot nyerhet azzal, hogy elsőként teljesítette a csatlakozáshoz szükséges feltételeket."

Mi meg összességében elsőnek kezdtük bontani a vasfüggönyt, meg kezdtük a gazdaság átalakítását, 'oszt mégis itt tartunk. Nem az elsőségen múlik, hanem a helyes gazdaságpolitika következetes végigvitelén. Hiteles emberekkel. Nem ilyen lámákkal, mint amilyenekkel mi próbálkozunk. Bár a szlovákok is beverték már az első szöget a gazdaságuk koporsójába ezzel a Fico-Slota párossal, csak még megy a szekér. Orbánék se azonnal cseszték el a Bokros-csomaggal sínre tett gazdaságunkat. Adjunk még időt ennek a két derék tótnak....

okádnom kell.
de szó szerint.

Adalékul és okulásul:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=142765

Magyar Hírlap:


Egyre bonyolultabb a közös múlt
Egyelőre nyoma sincs a közös magyar–szlovák történelemkönyvnek. A magyar történészek részmunkáinak egyik legizgalmasabb fejezetét készítő Ábrahám Barna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztika–Közép-Európa Intézetének adjunktusa szerint ne is várjunk történelmi konszenzust: a szlovákok szerint ugyanis sohasem létezett az évezredes Magyarország, de évszázadokra visszamenőleg igényt tartanak az egykori Hungária területére, történelmére.


Ábrahám Barna: a politikai határok módosításának kérdése ma szerencsére nem terheli a viszonyt (Fotó: Hernád Géza)

– Ön szerint már az alapfogalmak értelmezése akadály. Szomszéd népek között miért e nagy felfogásbeli különbség?
– A két etnikum az utóbbi két évszázadban egymással párhuzamosan, sőt egymás ellenében vált modern nemzetté. Nyelvük gyökeresen különbözik, de vele ugyanannak az országnak a viszonyait, ugyanazt a politikai-társadalmi valóságot és ugyanazt a kilencszáz éves múltat kell kifejezniük. Ma már egyértelmű, hogy a két nép konkrét eseményeket, folyamatokat másként nevez, és ennek megfelelően eltérően értékel. A két történeti tudat koordinátarendszere, az alapfogalmak maguk is annyira eltérők, hogy inkább akadályai a mélyebb párbeszédnek.

– Mindkét félre jellemző a prekoncepció?
– Viszonyunk mindenképpen aszimmetrikus. A szlovákok, főleg az iskolázottabb rétegek, viszonylag sokat tudnak rólunk, de nagyrészt tendenciózusan és elferdítve használják ismereteiket, sajnos sok esetben a magyarság ellen. Mi magyarok viszont szégyenletesen keveset tudunk a szlovákokról.

– A nekünk oly sokszor etalonként megjelenő nyugat-európai népeknél sincs minden rendben, a történelem esetükben is relativizálható?
– Mindenhol relativizálható a történelem, és ahogy haladunk visszafelé az időben, egyre inkább.

– Vagyis ha más-más korokat veszünk górcső alá, akkor a stabilnak hitt államhatárok létezése bármikor kétségbe vonható?
– Igen. Gondoljuk meg, mióta beszélhetünk holland népről vagy belgáról, olaszról vagy németről? Fontos lenne, hogy a magunk nemzeti töredezettségét és hányatott államiságát ne tekintsük kivételnek, mert sorsunk beleillik az általános európai folyamatba. A különbség azonban nagy, a nyugati történetírásokat ugyanis kevésbé vagy alig használják fel a mai országhatárok megkérdőjelezésére, a szomszédokkal szembeni gyűlöletkeltésre.


Ártó szándék vagy tudatlanság

– Egy készülő magyar–szlovák történelemkönyv egyik legfontosabb fejezetében ön megállapítja, hogy a szlovákok számára a Magyar Királyság sohasem létezett. Ha valami, az ezeréves állam létezésének tagadása biztosan nem vezet a megbékélés irányába.
– A magyar–szlovák meg nem értésnek nem mélyek a gyökerei, még ha a szlovákok ezeréves magyar elnyomásról beszélnek is. A süketek párbeszéde valójában százötven, legfeljebb kétszáz éve tart. Ez, összevetve ezeréves közös történelmünkkel, nem jelentős időintervallum, de sajnos a nemzetfejlődés szempontjából meghatározó, és napjainkban is tart. Ennek a meg nem értésnek több szintjét különböztethetjük meg, az egyik konkrét események eltérő értelmezése, ártó szándékkal vagy csupán tudatlanságból. Az asszimiláció, a magyarosodás folyamata a 19. században, különösen a dualizmus idején a magyar történetírásban például spontán, természetes folyamatként értelmeződik, míg a szlovák történetírás mindent az erőszakos magyarosítás nyakába varr. A konkrét történelmi események közül az 1938-as első bécsi "döntés", közkeletű, bár nem éppen pontos kifejezéssel "a Felvidék visszatérése, visszacsatolása" a magyar szóhasználat szerint semleges cselekmény, míg a szlovák szóhasználat a nagyhatalmi nyomást, kényszert érezteti, így egyértelműen "Dél-Szlovákia elcsatolásaként" értelmezi.

– Ha megnézzük a nyugat-európai levéltárakban fellelhető okleveleket és a történetírást, azok leginkább a magyar felfogással egybevágón magyarázzák az ezeregyszáz éves magyar államiságot. Ezeket a dokumentumokat most semmisnek kellene tekintenünk, csak mert a szlovákok történelmi fogódzókat keresnek?
– Az egykori közös állam létezésének problematikája valóban bonyolult. Közös államot és nem Magyarországot említek, mindjárt kiderül, miért. A szlovák történetírás szerint Szent István annak idején megalapított egy jó kilencszáz évig fennálló államalakulatot. Ezt az államot nemhogy a mai szlovák történészek és történelemkönyvek, de maga a szlovák nyelv sem nevezi "Magyarországnak". Sőt a szlovák mellett a cseh, a horvát és a szerb nyelv is más-más kifejezést használ az 1918 előtti soknemzetiségű, multietnikus országunkra, mint az az utánira. Magyarország elnevezése tehát a szlovák nyelvben 1918-ig a Hungariából származtatott Uhorsko (a régi szövegekben Uhry vagy Uhersko), mely etnikailag semleges kifejezés, a Trianon utáni országot azonban már Madarskónak nevezik. Nem tagadják a latin elnevezésű Regnum Hungaria létezését, viszont a 18. századig bezárólag, sőt lényegében a következő évszázad vonatkozásában sem tekintik a magyarok országának.

– Ha elfogadom, hogy ez a közép-európai ország nem a Magyar Királyság volt, hanem csupán a magyarok által is lakott terület, akkor kétségbe vonom a honfoglalást, az államalapítást, a királyi közigazgatás létezését. Minden olyat, ami a magyar államiságot jelképezi.
– Nem arról van szó, hogy a szlovákok le akarnák törölni a térképről Hungáriát, a Magyar Királyságot, csupán vitatják, hogy kizárólag magyar jellegű állam lett volna. A szlovákok ugyanis államalapítónak tekintik önmagukat, noha a 18. század végétől a magyar nemzeti ébredés, majd reformmozgalom négy-öt évtized alatt viszonylag sikeresen átalakította a középkori "hungarus" fogalmat etnikai értelemben vett "magyarrá". Ha úgy tetszik, a megelőző 800-900 év történelmét gyorsan piros-fehér-zöldre festettük. Ennek pedig voltak hangos szószólói, akik természetesnek tekintették, hogy a szabadság, a liberalizmus, az alkotmányosság kivívásával a nem magyar ajkú népek is automatikusan magyarrá válnak, azonosulnak a magyar nép tudatával és nyelvével. Ez nem diktatórikus elképzelés, de ettől még születtek sértő megfogalmazások, amelyekre aztán hasonlóan sértő válaszok érkeztek szlovák, horvát vagy szerb részről.

– A királyság északi részén nem is éltek magyarok?
– Az Árpád-korban a magyar nyelvhatár északon magasan kitolódott, Sárosban és Liptóban is magyar települések sorát találjuk, viszont a tatárjárás, a 15. századi huszita jelenlét, majd a török szomszédság a magyar nyelvhatárt erősen meggyengítette.

– Ez lehet a magyarázata, hogy újabban bizonyos történelmi események magyar vonatkozásait is vitatják Szlovákiában, sőt mind több felvidéki magyar történelmi személyiségről derítik ki szlovák gyökereit?
– Vannak bizonyos személyiségek, akiket a szlovák történetírás és a 19. századi szlovák szépirodalom előszeretettel szlovákosít. Ettől a fekete-fehér szemlélettől azonban mi sem vagyunk mentesek. De vajon kijelenthető-e ma egyértelműen, hogy például Csák Máté magyar vagy szlovák ember volt? Családja dunántúli származású, ő maga pedig magyar volt, viszont Trencsénben kizárólag szláv-szlovák környezetben élt, és hatalma elsősorban szlovák nyelvterületre terjedt ki. Tehát nehéz elképzelni, hogy szláv-szlovák ajkú alattvalói ne befolyásolták volna udvartartását, közigazgatását, levelezését. Egyébként ebben az időben az írásbeliség latinul zajlott, a kiterjedt magyar írásbeliség csak a 15. században kezdődött, s akkor sem a közéleti levelezésben, hanem irodalmi munkákban, prédikációkban tűnt fel. A 14. századtól viszont rohamosan terjedt a Felföldön a cseh nyelv használata a mindennapi levelezésben.


A cseh nyelvet hozták haza

– Cseh nyelv az északi magyar végeken?
– Ha elfogadjuk, hogy a Kárpát-medence északi részén nagyobb részben szlávok éltek, tehát a tanulni vágyó fiatalok jelentős része közülük került ki, s tudjuk, hogy a legfontosabb célállomás sokáig a prágai Károly Egyetem volt, akkor megértjük, hogy miért a kiművelt, már akkor is nagyon fejlett cseh nyelvet hozták haza magukkal. Ez közel állt a szlovák nyelvjárásokhoz, miközben önálló szlovák nyelvről még hosszú évszázadokig nem beszélhetünk.

– Míg Szlovákia nem ismeri el az évezredes magyar államiságot, évszázadokra visszamenőleg megrajzolja saját államhatárát, amelyen belül igen nagy számban éltek és élnek ma is magyarok.
– Sajnos általános a mai államhatárok visszavetítése valamennyi szlovák történelemkönyvben és történelmi atlaszban, ami teljességgel elfogadhatatlan. Ez súlyos ellentmondás, nincs is itteni vagy szlovákiai magyar tudós, aki a terület visszavetítésével egyetért. A szlovák gondolkodásban századok óta jelen van valamiféle területi különállás, autonómia fölmutatásának szándéka – lényegében minden korszakra visszavetítve. A szlovák történeti gondolkodás a királyság címerében is az északi régió önállóságának jelét látja: a hármashalom – a Tátra, a Mátra és a Fátra sziluettje – és a kettős kereszt szerintük heraldikailag a szlovák jellegű felső részeket jelöli. Másik zavaró elem a magyar–szlovák diskurzusban, hogy a régió megnevezésére a szlovák nyelv a mai országnevet, a Slovenskót, a Szlovákiát, esetleg a Szlovákföldet vetíti vissza.

– Vagyis a magyar történelem és magyar földrajzi-közigazgatási elnevezés tagadása az alapja a szlovák történelemnek?
– Szinte minden téren meg nem értés uralkodik, ezért nekünk is kutatnunk kell, hogy elfogultság nélkül értelmezzük az adatokat. A magyar kutatóknak kiindulópont lehetne, hogy szláv ajkúak élnek sok évszázada a Kárpát-medence északi részén, ám hogy ez a szláv jelenlét mikor vált tömegessé, még vitatott. A szlovák történetírás szerint az 5. század óta folyamatos a szláv jelenlét a mai Szlovákia területén. A politika is erősíti, hogy a 9. századi Nagymorva Birodalom szlovák állam volt, és Szvatopluk a szlovákok királya.

– Ezeket nevezik misztériumnak a szlovák történészek is.
– Ez a 17–18. század óta létező elmélet, Robert Fico és Ján Slota nem most találta ki. Korábban is voltak jelentős történészek, akik tagadták, hogy a szlovákoknak bármi közük lenne a morvákhoz. Ezelőtt háromszáz éve olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a szlovákoknak a morva elnyomás alatt élő ősei hívták be a magyarokat. Közös erővel lerázták a morva uralmat, majd közösen alapítottak államot.

– Szlovákia tehát jogos örököse a Trianonban elcsatolt magyar területeknek…
– A szlovák "behíváselmélet" természetesen barokk konstrukció, amelynek nincsenek történelmi alapjai, eszmetörténeti hatását viszont vizsgálnunk kell. Szlovák nép tömegesen nem is létezett 1000 körül, hiszen a Felföld a késő középkori tömeges betelepítés során vált szláv többségűvé.

– Akkor magyar szempontból kik a szlovákok?
– A magyar köztudatban a szlovákok elsősorban pásztorként, paraszti népként rögzültek, elfogult nemzettársaink a drótos tótok nemzetének, birkapásztor nemzetnek szeretik aposztrofálni őket, s ez a meg nem értés másik fő oka. Erre a szlovák nemzetfejlődés adott is bizonyos alapot, hiszen az 1830-as, 1840-es évek vízválasztó volt a szlovák nemzeti ideológiában. Addig a szlovákok nagyjából elfogadták, önmagukénak is tekintették a Szent István-i államot, és hangsúlyozták a szlovák arisztokraták részvételét az állam kormányzásában és a honvédő háborúkban. Ezt a magyar reformmozgalom tagjai viszont tagadták, így lassanként kialakult a szlovákságban önnön paraszti, pásztor-plebejusi képe, tehát hogy nekik nem voltak királyaik és hadvezéreik, arisztokratáik és városi polgárságuk. Én az északi régió elitjét, polgárságát és nemeseit sem magyarnak, sem szlováknak nem tekintem, hanem többnyelvűnek.


A megbékélés háromszöge

– Mit tehetünk, hogy elfogadható történelmi távlatok nyíljanak a két nemzet előtt?
– A magyar–szlovák megbékélést egyfajta háromszögnek tekinthetjük: a magyar, a szlovák és a cseh nemzettudat kölcsönös megértését kellene valahogy elérnünk. A szlovákság akkor küzdheti le a maga görcseit, ha ebben a magyarok és a csehek segítenek neki. De nekünk is át kell gondolnunk történelmi önértelmezésünket és hogy mennyire vagyunk képesek befogadni az elmúlt ezeregyszáz év történéseibe a velünk élt népeket.

– A felvidéki magyarság autonómiatörekvése viszont olaj lehet a tűzre.
– A politikai határok módosításának kérdése ma szerencsére nem terheli a viszonyt. De 1848-tól a szlovák nemzeti mozgalom is valamifajta területi autonómiában gondolkodott. Az 1861-ben eltervezett Felső-magyarországi Szláv Kerület a nyelvhatárt követte volna, igaz, semmi nem lett belőle, 1918 után pedig nekünk jóval kedvezőtlenebb határ született. A szlovák történelmi tudatban viszont az rögzült, hogy egy sok évtizedes következetes autonómiatörekvés, a területi önkormányzat létrejötte előbb-utóbb mindenképp elvezet a terület későbbi elszakadásához, elcsatolásához.

– Elképzelhető, hogy Pozsony előbb-utóbb igényt tarthat a Szent Koronára is?
– Ezzel a törekvéssel nyilvánvalóan egyikünk sem azonosul, de egy ilyen lépés azt jelezné, hogy a szlovák történeti tudat teljes mértékben visszaépül az egykori közös államba, és egykori uralkodóinkat magáénak fogadja el, miként ezt például Szent Istvánnal többé-kevésbé mindig is megtette.

Elég fantáziátlanok a szlovákok,ha nyolcféle érmére háromféle minta kerül:)Máshol ahány érme,annyiféle.Persze nehéz egy olyan országnak,amelynek nincs múltja:)Akár mosolyogni is lehetne azon,hogy a címer,meg a pozsonyi vár magyar,de én valahogy nem tudok...

Na,

majd jön a Viktor (feltéve hogy nem veszít harmadjára is, elvégre a magyar igazság)

akkor majd épít 0 km autópályát...cserébe viszont újra milliárdokért minden faluba veretes zászlót meg aranykardot fognak vinni (csak nehogy fehér lovon)

"Elég fantáziátlanok a szlovákok,ha nyolcféle érmére háromféle minta kerül:)Máshol ahány érme,annyiféle."

Kivéve ahol nem, pl. a német és a francia érmék hátlapján is csak három dizájn van. Máshol meg minden érmén ugyanaz van, pl. Belgium.

Hiszia Piszi: van, ahol mindegyik érmén ugyanaz a kép van, pl. Belgiumban vagy Vatikánban. Lásd pl. a belga érméket:

Hiszia Piszi, te sem olvastad el a bekopipesztelt cikket, az tuti.

Gyurcsány lesz még két évig , akkor előbb lesz euró Albániában, mint nálunk ...

Úgy látom, falrahányt borsó, amit a történész mond.Akkor egy újabb elgondolkodtató cikk.

Veszélyeztetett magyarok Szlovákiában
Vészesen megromlott a Magyarország-kép az elcsatolt magyar területek magyarjai körében. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke sötétnek látja a helyzetet: Szlovákiában is rosszabbul mennek a dolgok, már nemzetbiztonsági kérdés magyarnak lenni. A hatalom azt sugallja, hogy a szlovákság úgy viszonyuljon a magyarokhoz, mintha a szlovák állami egységet veszélyeztetnék. A kommunizmus idején ellenzékiként bebörtönzött politikus ellen most megint politikai per van folyamatban. Ha a bíróság a magyarellenes Slotának ad igazat, Durayt minden vagyonából kiforgathatják.


Duray Miklós: a szlovák politika fejlődésképtelen 

– Egy évvel ezelőtt új elnök került a Magyar Koalíció Pártjának élére. Bugár távozásával létrejött-e a nemzeti egység, amelyet a váltáskor hangoztatott a párttagság?
– Szükséges volt a vezetőcsere az MKP-ban, de ez nem Bugár Bélával kapcsolatos bírálatot jelent, hanem csupán annyit, hogy az MKP-nak szüksége volt arculatváltásra. Nem állítom, hogy ez már bekövetkezett, de ha arculatváltásra van szükség, akkor általában személyi változást is végre kell hajtani. Azért volt szükség változtatásra, mert az MKP kikerült a kormányból.

– És milyenek az ellenzékben lévő párt tapasztalatai?
– Az egyik szomorú tapasztalat, hogy korábban sokan érdekből tartották az MKP-t saját pártjuknak. Sajnálatos, de ki kell mondani, hogy ez leginkább a helyi önkormányzatokra vonatkozik.

– Átálltak a szlovák pártokhoz a magyarlakta falvak?
– A Szlovák Nemzeti Pártot kivéve kokettálnak a szlovák pártokkal, elsősorban a kormánypártokkal. Ami önmagában nem vehető rossz néven egy polgármestertől, az első számú helyi vezető nem lehet rossz viszonyban a kormányzattal. Főleg akkor nem, ha a kormány a pénzelosztással és a támogatások ellenőrzésével kézben tudja tartani az önkormányzatokat.

– Ez nem ismeretlen idehaza sem…
– Emlékeztet a jelenlegi magyarországi helyzetre, de abban különbözik, hogy Szlovákiában a rendszerváltozás előtt is így volt, és a zömmel magyarok által lakott községek évtizedeken át gazdasági árnyékban voltak, nem kaptak fejlesztési lehetőséget. Az a viszonylag nagy munkanélküliség, amely ma a Felvidéken a magyarok körében tapasztalható, nem most alakult ki, hanem a kommunista időben, pontosan ilyen okok miatt.

– Egy évvel ezelőtt azt kérdeztem öntől, hogy véget ér-e a nemzeti alapú pártpolitizálás.
– A Magyar Koalíció Pártjának immár regionális politikát kell folytatnia. Meg kell különböztetni egymástól az adott terület általános érdekeit és a magyarság sajátos érdekeit. Gazdasági szempontból magyarnak és szlováknak ugyanaz az érdeke, de az identitásmegőrzés szempontjából az érdekek különbözők.

– Azzal sem sikerül összeterelni a "nyájat", hogy most már nyílt politikai össztűz zúdul az ottani magyarságra?
– Sajátos nyomás alá helyezték a felvidéki magyarokat Szlovákiában. Más jellegű ez a nyomás, mint ami a rendszerváltozás előtt vagy a kilencvenes években volt. Most olyan típusú a magyarellenesség, amely egyszerre kapcsolja össze a Magyarországgal szembeni szlovák politikát és a felvidéki magyarokkal szembeni szlovák elutasítást.

– A felvidéki magyarságra valóban úgy tekintenek, mint a Magyar Köztársaság önkéntes ügynökeire?
– Ezt nem mondják ki ugyan, de érzékeltetik, és ez elsősorban a szlovák választóknak szóló politikai üzenet. Azt sugallják, hogy a szlovákság úgy viszonyuljon a magyarokhoz, mintha azok a szlovák állami egységet veszélyeztetnék, s ezzel szemben a szlovák pártok, illetve a kormány védi az országot.

– Nemzetbiztonsági kérdéssé vált a magyarság vállalása?
– Egyelőre nem tekintik általános értelemben véve veszélyesnek a magyarokat, de 2006-ban, a parlamenti választások évében sajnos annyira kiéleződött a szlovák–magyar viszony, hogy esetenként fizikai veszélyt jelentett a felvidéki magyarok számára a magyarsághoz való tartozás, a magyar beszéd. Ennek legismertebb példája Malina Hedvig esete.

– Sok reményt fűztek az uniós csatlakozáshoz, ettől várva a határok "légiesülését" és az autonómiatörekvések megvalósulását.
– Voltunk annyira józanok, hogy tudtuk: csak a csatlakozás gazdasági vonatkozásai és az államhatárral kapcsolatos változások fognak pozitívan érinteni bennünket. De sajnos előre látható volt, uniós tagként kevesebb érdekérvényesítési lehetőségünk lesz, mint annak előtte. A csatlakozási folyamatban az ország szalonképességét azon mérték le, hogy vannak-e nyílt ellentétek a kisebbségekkel, a csatlakozás után ez már Szlovákia kizárólagos belügye.

– Jobb vagy rosszabb most a magyarok sorsa Szlovákiában, mint az uniós csatlakozás előtt volt?
– Bizonytalanabbá vált a helyzet a csatlakozás után. A csatlakozásig a szlovák politikának szüksége volt a magyarok támogató részvételére, ma már nincs szüksége.

– Ki is mondják, mint nálunk Gyurcsány, hogy "el lehet menni"?
– Ezt nem mondják, hanem lépten-nyomon éreztetik.

– Nem múlik el hét, hogy ne hangozna el fizikai fenyegetés szlovák politikusok szájából Magyarországgal vagy magyarországi politikusokkal szemben is. És gyorsul a magyar nyelv használatának visszaszorítása, az iskolai oktatás ellehetetlenítése. Mit tehetnek ezek ellen?
– Nehéz eldönteni, hogy a kormányzati szereplők részéről megnyilvánuló magyarellenesség minden esetben belsőből fakadó indulat-e, vagy pedig a politikai taktika része. Esetenként lehet velük tárgyalni, megdöbbentő ugyanakkor, hogy néha olyan magyarellenes megnyilvánulások mutatkoznak meg még miniszterek részéről is, amelyek nem egyeztethetők össze a tárgyalóképességükkel. Azt tudjuk, hogy a Szlovák Nemzeti Párt zsigerileg magyarellenes, ez iránt nincsenek illúzióim. De a másik két kormánypárt esetében állandóan kételyek merülnek fel, mennyire egy színjáték része a feszültségkeltés. Nem világos, hogy ez összefügg-e Hannes Swoboda európai szocialista képviselő kijelentésével, miszerint Robert Fico miniszterelnök pártjának 2010-ben az MKP-val kellene koalíciót kötnie.

– Mennyire vehető komolyan a kormánytényezők katonai fenyegetése vagy az utca emberének agresszivitása a magyarsággal szemben?
– Az utcai agresszivitást veszélyesebbnek tartom, mert mögötte felismerhető egyfajta szellemiség. Amikor az MKP kormányon volt, nyolc éven keresztül nem volt utcai agresszivitás. Ez akkor jelent meg, amikor az MKP kikerült a kormányból. Ezt veszélyesebbnek tartom, mert mélyről fakadó, felső politikai biztatásra megnyilvánuló jelenség. A többi fenyegetés inkább a politikai taktika körébe tartozik, tömeglélektani hatása viszont sajnos jelentős lehet, mert akár tömegeket is mozgósíthat. Az utca embere nem tesz különbséget a biztatás és a politikai taktika között.

– A tavasszal fordult elő velem először, hogy egy határközeli felvidéki településen nem szolgáltak ki, mert magyarul beszéltünk. Ez lenne a közös Európa?
– Azzal, hogy egy nép az egyesült Európa részét alkotja, nem biztos, hogy az európai kultúra integráns részét is képezi. Egyébként nem biztos, hogy Európára éppen a türelmesség lenne a jellemző.

– Ellentámadásba ment át Pozsony, és szemünkre veti, hogy Magyarországon is annyi a meg nem értett szlovák nemzetiségi, mint odaát a magyar.
– Ezt hangoztatják évtizedek óta, ami azt mutatja, a szlovák politika fejlődésképtelen.

– Néhány hónappal ezelőtt a pilisszentkereszti szlovák önkormányzat Pozsonynál tett panaszt, mert az általa eddig használt épületet birtokba kívánta venni a település önkormányzata. Ez az eset jelent-e fordulatot?
– Ezt az esetet több síkon kell nézni. Látni kell benne a személyi és a helyi ellentéteket és azt is, hogy a konfliktusból kiknek származott hasznuk. Tény, hogy ezt az ügyet Magyarországon rosszul kezelték, van viszont egy tanulsága a magyar politika számára: Budapest ezután – a kölcsönösség alapján – bátran beleszólhat a Felvidéken élők ügyébe, a szlovák kormány a magyarországi beavatkozással ugyanis precedenst teremtett.

– Januártól euróval fizetnek Szlovákiában, jócskán megelőzve hazánkat. Ez a szlovák politikusok érdeme vagy a marakodó magyar politikusok felelőssége?
– A szlovák euró elsősorban az 1998 és 2006 közötti kormány gazdaságpolitikájának köszönhető, és annak, hogy a legutóbbi kormányváltás után az új pénzügyminiszter továbbvitte elődje adó- és pénzügypolitikáját. Ugyanakkor történelmi tény: Szlovákiában ezt a sikert nem lehetett volna elérni a felvidéki magyarság kormányzati szerepvállalása nélkül, Pozsony csak az MKP nyolcéves kormányzati szerepével vált Európában szalonképessé. Nélkülünk nem ment volna.

– Amikor veszélyes súrlódások keserítik a felvidéki magyarság életét, fel kell tenni a kérdést: megtett-e mindent a magyar értelmiség azért, hogy megértesse magát a szlovák értelmiséggel?
– Szeretem az önkritikát, de ebben az esetben nem tehetünk magunknak szemrehányást. Magyar részről Trianon óta a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken kísérletek sorozata történt a jó kapcsolatok megteremtésére, de sehol sem mutatkozott valódi eredmény. Ez nem azt jelenti, hogy személyek között nem alakult ki szolidaritás, hanem hogy nem volt közösségi hatása. Pedig a magyarok állandóan tudatosítják, hogy a szomszéd népekkel egymásra vagyunk utalva. Akár úgy is, hogy a megmaradásunk és az ő fejlődésük is függ a jó kapcsolatoktól. Ha valamiért szemrehányást kellene tennünk nekünk, magyaroknak, az az, hogy nem fogalmaztunk meg egy konkrét célt annak érdekében, hogy saját jogállásunkat javítsuk Szlovákiában, Romániában és Szerbiában. Csak toljuk magunk előtt a problémákat, nem tudunk megoldani semmit, apró részletkérdésekkel foglalkozunk, sőt a közösséget összefogó és érintő kérdésekben sem vagyunk egyöntetűek.

– Miközben radikalizálódik a szlovák társadalom, és egyre agresszívabbak a szlovák pártok, a magyarság visszahúzódik, a magyar fiatalság hallgat.
– A fiatalok távolodása a közélettől azzal függ össze, hogy nem látnak példaképet és megoldást, nincsen jövőképük. Mi, mai felnőttek nem tudtunk egyetlen olyan programot sem megfogalmazni, amelyről úgy éreznék, érdemes követni.

– Ilyen helyzetben könnyen elveszítheti a Felvidék a népességmegtartó képességét.
– A felvidéki magyarság 1994 óta abszolút értékben fogy, de ezt még nem kellene katasztrófának tekinteni, demográfiai gondok másutt is vannak. Nagyobb gondot látok abban, hogy a fogyás ugrásszerű és az összetartó erő gyengül, az értékrend átalakult, és ebben bizonyos mértékben szerepet játszott az MKP kormányzati szerepe is. Túlságosan egy síkra, a gazdaságközpontúságra irányítottuk a figyelmet. Mintha csak egyetlen módon volna elérhető változás, közben ez nem igaz. Ha csak egyvalamire összpontosítok, azzal más szempontokat gyengítek.

– Jelent-e még támaszt a magyar kormány a felvidéki magyarságnak, amikor sorozatos magyarverések, lelki és fizikai fenyegetés éri az embereket?
– Nem lehet a kormányt és az országról alkotott képet szétválasztani. Úgy látom, hogy 2002 óta az összes elszakított területen élő magyarság körében is egyre sötétebb a Magyarországról alkotott kép. Ebben benne van a kormányról kialakított vélemény, és benne van az ország állapotáról alkotott kép. Magyarország évek óta olyan ország az emberek szemében, amely nem áll ki az elszakított nemzetrészek mellett, és ez nem csupán az állampolgársági népszavazás kimenetelének következménye. Az arculcsapás volt, amelyet el lehetett volna kerülni, viszont kormányzati felelősség, amiért nem lehetett elkerülni.

– Mi az oka, hogy ennyire megváltozott a Magyarország-kép?
– Egyebek között a rossz kormánypolitika is befolyásolja az ország megítélését. Tudatosítani kellene Magyarországon, hogy ez az ország nemcsak a magyar állampolgároké, hanem az összes magyaré.

– Önt első fokon elítélte a bíróság, mert egy magyarországi rádióban Ján Slotáról neki nem tetsző módon nyilatkozott. Ezért tízmillió koronát, nagyjából nyolcvanmillió forintot követel a magyarellenes politikus.
– A két éve elhangzott rádióinterjúban azt mondtam: "A szlovák kormány politikailag egyharmad részben Ján Slota pártjából áll, és ez egy fasiszta párt… Nem én mondom így. Ezt a pártot így lehet minősíteni elnökének minden megnyilvánulása szerint. Hogyan lehet minősíteni azt az embert, aki idegengyűlöletet hirdet, aki nemzetiségi gyűlöletet hirdet, aki becsmérli a másik nemzetet, aki fegyveres akcióra buzdít a másik nemzet ellen? Emiatt pereltek. Egyelőre egymillió koronát ítélt meg első fokon a bíróság, de a perköltséggel együtt nagyjából tizenötmillió forintra rúg az összeg, amelyet Slota követelhet, ha másodfokon is elveszítem a pert. Ilyen polgári köntösbe bújtatott politikai per még nem volt Szlovákiában.

– Már megért egyet s mást, ellenzékiként annak idején megjárta a pozsonyi börtönt is.
– Azt az akciót a kommunista időkben indították ellenem, egy olyan politikai környezetben, amelyet nemcsak én, de sokan mások is elutasítottak. Ennek következtében az akkori politikai pert azok is rossz néven vették, akik esetleg nem értettek egyet velem. Most a helyzet megváltozott, formálisan demokrácia van Szlovákiában, és nem börtönnel fenyegetnek, hanem olyan mértékű pénzbüntetéssel, amelyet sohasem fogok tudni kifizetni. Ennek következtében a bíróság lefoglaltatja a házamat, a folyószámlámat, és földönfutóvá tesz. Persze van némi esélyem, ha a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulok.

– Teljes a csend az ügy körül. Lehet, hogy szándékosan húzzák a másodfokú tárgyalást?
– Csak nagy összegű díj fejében fellebbezhettem. Ennek ellenére kellemes meglepetés számomra, hogy a szlovák újságírók ebben az ügyben mennyire együtt éreznek velem.

– Mi történik, ha másodfokon is igazat adnak Slotának?
– Nyolc napon belül ki kell fizetnem a követelt összeget, egyébként bírósági végrehajtást rendelnek el ellenem.

– Vállalná inkább a börtönt?
– Pénzmegváltásra ebben az ügyben nincsen lehetőség.

– Ha lehetne, vállalná?
– Az csak természetes, hogy vállalnám.

piszi, lehet, hogy nekik nincs múltuk bazmeg (amúgy pedig van, de ezt most hagyjuk), nekünk pedig jövőnk nincs, amíg így gondolkodnak az emberek ahogy te.

2007. szeptember 02. vasárnap 21:05

Duray Miklós a szlovákiai magyarság nehéz helyzetéről

A felvidéki magyarok körében megindult pártosodás nyomán lehetséges, hogy le kell számolnunk a magyar egység illúziójával, de talán ennél is nagyobb baj, hogy az itt élő magyarság hétköznapjait megkeserítő évtizedes félelem erősödni látszik – állítja Duray Miklós. A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke szerint az uniós Szlovákiában újra veszélyt jelent a magyar szó, s azzal, hogy Gyurcsány Ferenc időszerűtlennek nevezte a határon kívül rekedt magyarok autonómiatörekvését, egyértelműen a magyarellenes erőket bátorította.

– Tőkés László szerint az RMDSZ rövidesen eltűnik a porondról, s hasonlóan vélekedik Szász Jenő, a polgári szövetség elnöke is. A legújabb hír, hogy Bugár Béla, az MKP korábbi elnöke új párt szervezését fontolgatja. Búcsút inthetünk a nemzeti egységnek a határon túli magyarság körében is?

– Pártszervezésről nem hallottam, de azt tudom: többen szeretnék őt rábírni, hogy legyen elnöke a Magyar Koalíció Pártjával szemben szervezendő új formációnak. Meggyőződésem, hogy Bugár Béla van annyira tapasztalt politikus, hogy nem hagyja magát csőbe húzni.

– Ha Bugár vállalná a neki szánt szerepet, az a felvidéki magyarság politikai képviseletének végét jelentené?

– Valószínűleg visszatérnénk abba az állapotba, amelyben a kilencvenes évek elején voltunk. Akkoriban voltak olyan erők, amelyek a törvényszerűen létrejött három szlovákiai magyar pártot igyekeztek egymásnak uszítani. Elsősorban engem és az általam vezetett pártot akarták félreállítani. Nagyon sokáig tartott, mire sikerült úgy alakítanunk a kapcsolatokat, hogy egyesüljön a három párt, de a mai napig léteznek azok az erők, amelyeknek nem áll érdekükben a magyar egység, s az általuk meghatározott személyekkel töltenék be a vezető helyeket. Azzal, hogy nyolc év után, 2007 tavaszán változás következett be az MKP irányításában, az intrikus személyek szenvedtek vereséget.

– Közöttük van Bugár Béla is?

– Nincsen, ő az egyik sértett személy, akit feltétlenül szeretnének felhasználni.

– Ön is megsértette Bugár Bélát, és csupán néhány napja kért tőle bocsánatot, mert ügynöknek nevezte korábban.

– Hogy az sértés volt-e, vagy sem, azon lehetne vitatkozni, én csak bizonyos tényekre hívtam fel a figyelmet, amelyek valósak és bizonyíthatók. De hát akad, aki nem viseli el a tükörbe nézés kellemetlenségét, emiatt emberileg helyénvaló volt, hogy elnézést kértem Bugártól, mert valóban nem akartam megsérteni.

– Azért az ön ügynökvádja meglehetősen keményen hangzik.

– Valószínűleg félreértés történt, mert nem őt neveztem ügynöknek, hanem a Bugárt 1990-ben befolyásoló személyt, de nem is ez az érdekes. Megítélésem szerint az általam felvetettekre adott reakció meg volt tervezve, és az előbb emlegetett erők belviszály keltésére, ellenpárt létrehozására akarják felhasználni a helyzetet.

– Lehetséges, hogy csupán a nemzetiségi alapon szervezett pártok időszakának van vége.

– Ha a pártszerveződés alapja az érdekképviselet, akkor miért ne lehetne természetesnek tekinteni egy olyan pártot, amelynek túlnyomó többségben egyetlen népcsoporthoz vagy egy régióhoz tartozó tagjai vannak? A természetes érdekek alapján szerveződő pártok addig léteznek, amíg a természetes érdekek léteznek.

– Elképzelhető, hogy az MKP céljai megváltoztak, újra kellene gombolni a kabátot?

– Sok mindent újra kellene gondolni a koalíció pártjával kapcsolatban, viszont az, hogy valójában kinek a pártja az MKP, nem igényel újítást. Hiszen elsősorban a felvidéki magyarok és mindazon szlovákiai állampolgárok pártja, akik közös régióban élnek a magyarokkal. A Magyar Koalíció Pártja regionális párt, s azon belül az ott élő magyarok pártja.

– Milyen ma a magyarok helyzete Szlovákiában, jól élnek?

– Van, aki jól él, de a többség szegény. A felvidéki magyarság körében van a legnagyobb munkanélküliség, meghaladja a 24 százalékot, ennek következtében a körükben mutatkozik a legnagyobb szociális rászorultság. De a társadalmi státusuk is a legrosszabb a cigányok után, ami nem új jelenség. A Csehszlovák Tudományos Akadémia 1968-ban készült felmérése már ugyanezt a képet mutatta.

– Egy különös szlovákiai törvény szerint az állami támogatásokat földrajzi szempontból kategorizálják. Amelyik település alacsonyabban fekszik a tengerszint feletti 277 méteres magasságnál – s itt élnek a felvidéki magyarok –, kevesebb támogatásra jogosult, mint a magasabban fekvő, zömmel szlovákok lakta hegyvidéki települések.

– Nyilvánvaló, hogy diszkriminatív az önkormányzatok támogatását célzó törvény. Ha nem változó éghajlati körülmények között élnénk, akkor a hegyvidéken télen valószínűleg többet kellene fordítani a közterületek takarítására, mint a sík vidéken. Persze ez sem teljesen igaz, mert sík vidéken is óriási hófúvások szoktak előfordulni. Ha sok a csapadék, belvizessé válik a sík vidéki terület, a felmelegedés miatt pedig egyre inkább jellemző az aszály. Lehetséges, hogy újra kellene fogalmazni a sík vidékiek és a hegyvidékiek állami támogatását. Nem tartom kizártnak, hogy az unió más tagországaiban is figyelembe veszik az éghajlati viszonyokat a támogatások megítélésekor, de nem hiszem, hogy a tengerszint feletti magassággal meghatározható a rászorultság mértéke.

– A magyar nyelvű oktatás helyzete sokat romlott, amióta az MKP távolra került a kormányrúdtól?

– Alapvetően még nem változtak meg a viszonyok az oktatásügyben, hiszen még csak egyéves az új kormány, de a szándék már kitapintható. Úgy hírlik, ismét be akarnak vezetni egy olyan törvényt, amely gátolná a magyar nyelvű oktatást. Hogy milyen módon, nem tudjuk. Komoly gond van a kis iskolák működtetésével, persze ez nemcsak Szlovákiában van így. Érdemes volna elgondolkodni azon, miért nem tekinthető alapvető emberi jognak, hogy a gyerekek tízéves korukig saját lakóhelyükön járhassanak iskolába. A családvédelem nemcsak emberi, hanem kis közösségekre lebontható társadalmi érdek is.

– Mi a legnagyobb veszély a magyar iskolákra?

– Két súlyos veszély fenyeget, az egyik a kisiskolák megszüntetése. Ha megszűnik egy iskola, nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek majd átjárnak egy másik faluba. Iskolaváltáskor ugyanis azonnal felvetődik a kérdés: milyen iskolát válasszanak a szülők, magyart vagy szlovákot? Nincs-e közelebb szlovák iskola, mint a legközelebbi magyar iskola? Vagyis egy magyar kis iskola megszűnése nemcsak egy iskola eltűnését jelenti, hanem más társadalmi és kulturális következményekkel is járhat.

– És a másik veszély?

– A magyar nyelvű oktatás megszűnésének lehetősége az általános- és középiskolákban. Annyiban persze jobb a helyzet, mint korábban, hogy működik a révkomáromi magyar Sellye János Egyetem, viszont állandó működési problémákkal küzd. Egy induló egyetemnek sokkal több pénzre van szüksége, mint egy befutott intézménynek, ráadásul a szakmai képzés színvonala a szakoktatás akkreditációjától függ. Mindkét feltétel biztosítása állami feladat lenne, viszont az egyetem működését folyamatosan gáncsolják. Késleltetik az akkreditációkat, és az intézménytől költségvetési forrásokat vonnak el.

– Kielégítők a magyar kormányzati lépések?

– Ha nem kaptunk volna segítséget a magyar kormánytól, akkor már lehet, hogy régen be kellett volna zárnunk az egyetemet. A budapesti segítség persze nem kielégítő, de ez nem csak a magyar kormányon múlik. A magyar kormány magyar közpénzből egy szomszédos ország közpénzéből élő intézmény pénztárába nem helyezhet át csak úgy, gondolkodás nélkül nagyobb összegeket. Ezen a téren megegyezésre lenne szükség Pozsonnyal, de ez a megegyezés nem létezik. Ezt tartom az MKP legfőbb mulasztásának a kormányzás idejéből.

– A szlovákiai magyarság politikai helyzete megváltozott-e, amióta baloldali-nacionalista koalíció került hatalomra Pozsonyban?

– Megváltozott a közhangulat, de a legfontosabb változás, hogy míg 1998 után a felvidéki magyarok úgy érezték, az állam saját intézményein keresztül fizikailag és lelkileg is közelebb került hozzájuk, és elkezdték őket emberszámba venni, most ennek ellenkezőjét érzik. Amikor az MKP bekerült a kormányba, a közhivatalok barátságosabban viselkedtek a magyar ügyfelekkel, most ez a megértés megszűnőben van. Az új kormány kitakarította a közhivatalokból a magyar alkalmazottakat, ugyanazok az idők jöttek vissza, mint 1998 előtt: az emberek nem mernek magyarul beszélni.

– Miért, mert esetleg megvernék őket is, mint Malina Hedviget?

– Nem egészen, mert lehet, hogy abban az esetben más okokat is lehetne találni, de ennek taglalásába most ne menjünk bele. Persze azt mindenképpen le kell szögezni, hogy Hedvig áldozat, de hogy kinek az áldozata, azt nem tudjuk. Visszatérve az eredeti témához: ma már nem érződik a nyílt, utcai magyarellenesség, ami hirtelen fellángolt az új kormány beiktatása idején, és éppen Malina Hedvig esete után szinte varázsütésre lecsendesült. Ebből azonban arra lehet következtetni, hogy akik a magyarellenességet szítják Szlovákiában, azokat irányítják valahonnan.

– Mondhatjuk, hogy lappangóvá szelídült a magyarellenesség?

– Ez jó kifejezés, a nyíltság, az agresszivitás, amely a kormányalakítás néhány hetét jellemezte, mára tovatűnt. A közhangulatban és a közbeszédben is, de leginkább a társadalmi kedélyállapotban viszont érződik, szinte sugárzik, hogy tanácsos visszahúzódni, nehogy valami baj történjen a magyar szó miatt. Pillanatnyilag nincs nagyobb veszély, de nem tudni, ez a helyzet meddig tart.

– Képes-e kellő védelmet nyújtani Budapest a szlovákiai magyarságnak?

– A miniszterelnöknek és a külügyminiszternek az atrocitásokkal kapcsolatos megnyilvánulásai nem bírálhatók. Kérdés, hogy ezek mennyire voltak megfelelők az adott helyzetben. Szerintem azért maradtak abba múlt év augusztusában a közvetlen magyarellenes támadások, mert fennállt a szlovák kormány teljes nemzetközi elszigeteltségének a veszélye, s ez a veszély nem szűnt meg, a nemzetközi kapuk ma is zárva vannak a szlovákiai kormány előtt.

– A magyarok jelentenék a kapukulcsot?

– A szlovákok ezt mondják, szerintem azonban saját kezükben van a kulcs.

– Hogyan fogadta Kóka János és Gyurcsány Ferenc azon véleményét, hogy már nem tartják szükségesnek a határon túl élő magyarok kollektív autonómiáját?

– Nagyon szerencsétlennek tartom mindkét megnyilvánulást. Az elmúlt három évben három olyan hivatalos magyar nyilatkozat látott napvilágot, amely kizárólag negatívan minősíthető. Az egyik a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány volt 2004-ben, a másik a Máért becsődöltetése, a harmadik pedig a most említett nyilatkozat. A népszavazási kampány zengzetes magyarellenes kormánykampány volt, és nem az a következménye, hogy sikertelen lett a népszavazás, hanem hogy ezer és ezer tüske maradt az emberek lelkében, amely azóta is ott gennyedzik. A mostani Kóka–Gyurcsány-nyilatkozat viszont nem egyszerűen stratégiai hiba, hanem nagyon káros a Magyarországtól elszakított magyarság identitásának megőrzése, illetve kollektív jogvédelme szempontjából.

– Változott a biztonságérzetük a nyilatkozatok után?

– Eddig is kiszolgáltatottnak éreztük magunkat, de ezzel az elhatárolódással újabb szöget vertek a határon túli magyarok koporsójába. Nem csupán arról van szó, hogy két budapesti kormánytényező nem tartja időszerűnek az autonómiát, az igazán veszélyes mondat a miniszterelnök száját hagyta el. Szerinte azért nem időszerű a kollektív autonómia, mert elszakadási kísérletként értelmeznék. Aki erre a félelemre igyekszik rájátszani, az azokat erősíti, azokat gerjeszti magyarellenességre, akik egy kanál vízben megfojtanának bennünket. Gyurcsány Ferenc nyilatkozata tehát nem egyéb, mint életveszélyes magyarellenes kijelentés.

– Egy európai uniós tagállamban, egy valódi demokráciában az autonómia kérdése nem lehet probléma.

– Az uniós tagállamiság és a működőképes demokrácia sajnos nem egy és ugyanaz. Viszont nem csupán demokrácia kérdése a közgondolkodás, hogy miként viselik el az emberek a másik kultúrát maguk mellett, és hogyan viszonyulnak hozzá. Az szocializációs folyamat eredménye és a gazdasági helyzettől sem független. Igaz, hogy kilencszázalékos a nemzeti össztermék, a GDP növekedése Szlovákiában, azonban ha megnézzük az ország gazdasági térképét, mindjárt árnyaltabb a kép. Ha ezt a térképet összehasonlítanánk mondjuk az 1910-essel, akkor az volna a legszembetűnőbb: a korabeli Magyarország északnyugati területe, vagyis Árva megye a századelőn a legszegényebb volt. Ez a terület a leggazdagabb vidékek közé tartozik a mai Szlovákiában, ahol alig négyszázalékos a munkanélküliség.

– Mi lehet ennek az oka?

– Az óriási mértékű állami támogatás és az infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Ott nem élnek magyarok, mert ahol magyarok élnek, ott nem folyik fejlesztés. Szlovákia magyarlakta területe két nagy egységre osztható fejlettség szempontjából. Pozsony és a Garam közötti területre, illetve a Garamtól keletre eső területre, amely egyre szegényedik. De ha a magyarok lakta fejlettebb vidéket vetjük össze a szlovákok lakta területekkel, akkor relatíve az is szegénynek számít. Az unióba lépés időszakában a komáromi járásban 23 százalékos volt a munkanélküliség, pedig az gazdag terület. A munkanélküliségi ráta mára nyolc százalékra csökkent, de csak azért, mert az emberek nagy részét felszívták az észak-magyarországi vállalatok.

– A mai helyzetben van realitása egy közös magyar–szlovák történelemkönyv elkészítésének, ahogyan ezt tervezik?

– Ennek a könyvnek arra kellene fókuszálnia, hogy a magyarok és a szlovákok évszázadokig egy hazában éltek. Nem az az érdekes, hogy a szlovákság és a magyarság mikor szerveződött nemzetté, hanem hogy a mögöttünk hagyott évszázadokban kimutatható a közös sors, s ezt vállalni kell a maga puszta valóságában. Az viszont baj, hogy akik szlovák részről akadályozzák a közös történelemkönyv megszületését, csak az újraírás és nem a folyamatok szempontjából vizsgálnák a történelmet. Ez a könyv valószínűleg ezért nem fog megszületni.

– Sokan itthon is tartanak attól, hogy a könyv újraírná a történelmet, s félelmüket például a szlovák sörpalackokon olvasható, sok évszázaddal korábbi gyáralapításra utaló évszámokban is igazoltnak látják.

– Minden sörgyárnak megvan a hiteles levéltári dokumentuma, de attól tartok, hogy a 19. század előtti időszakban Észak-Magyarországon egyetlen sörgyár sem működött.

– Azt azért nehezebb megindokolni, hogy miért keresztelték át Szlovákiában II. Rákóczi Ferencet, és miért vitatják el a fejedelem magyarságát.

– A szlovák nyelvészek bizonyára tanultak tőlünk, magyaroktól, hiszen mi is előszeretettel magyarosítjuk az uralkodók nevét. Korábban a szlovákok mindig annak a népnek a nyelvén említették az uralkodókat, amelyik nép vezetői voltak, sőt ma is így van ez, kivéve, ha magyarokról van szó. Például a spanyol János Károly királyt nem Jan Karolnak mondják szlovákul, hanem spanyolul Juan Carlosnak, ezzel szemben valamennyi magyar főnemes nevét szlovákosították.

– Azért vannak kedvesebb pillanatai is a szlovák–magyar együttélésnek. Például olyan vélemény is napvilágot látott a szlovák sajtóban, hogy a Szent Koronának nem Budapesten, hanem Pozsonyban volna a helye, mert sokáig az volt a Magyar Királyság székhelye.

– És mit szóljon ehhez Esztergom és Székesfehérvár? Vagy akár szülővárosom, Losonc is igényelhetné a Szent Koronát, mert nálunk is megfordult egyszer. Felettébb különös az ötlet, de egyáltalán nem ellenezném a megvalósítást, csak előbb helyre kellene állítani a Magyar Királyságot.

---

Pályakép

Duray Miklós geológus, közíró, politikus Losoncon született 1945. július 18-án, ma Pozsonyban él. Nős, fia Áron Bálint 18 éves. Duray a füleki magyar középiskolában érettségizik 1963-ban, majd 1971-ig munkásként keresi a kenyerét. Közben a pozsonyi Komensky Egyetem Természettudományi Karán általános geológusi diplomát szerez, majd ledoktorál geokémiából. 1965-től aktív közéleti és politikai tevékenységet folytat, 1999-től a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. Politikai, közéleti tevékenysége rendkívül sokrétű. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületének (Csemadok) különböző szintű vezetője és több csehszlovákiai magyar ifjúsági szervezet megalakítója és vezetője. 1978-ban alapítója a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságnak, és a szervezet 1989-es felfüggesztéséig szóvivője. 1979-ben intenzív kapcsolatba kerül a Charta 77 polgárjogi mozgalommal. A rendőrség megfigyeli, kihallgatja és zaklatja. 1982-ben bevonják az útlevelét, büntetőjogi eljárást indítanak ellene az államrend felforgatásának vádjával, majd letartóztatják. 1983-ig vizsgálati fogságban van, majd bírósági per folyik ellene. A pert külföldi nyomásra felfüggesztik, és szabadlábra helyezik. 1983-ban aláírja a Charta 77 polgárjogi nyilatkozatot, és ismét letartóztatják az államrend felforgatása és a szocialista rendszer ellen kifejtett tevékenység vádjával. Fogva tartása ellen széles körű nemzetközi tiltakozás indul, 1985-ben amnesztiát kap. 1989 decemberében a rendszerváltozás utáni első csehszlovák kormány miniszterjelöltje. 1990-ben megalapítja és elnökként vezeti az Együttélés politikai mozgalmat a Magyar Koalíció Pártjának megalakulásáig. 1994 és 2006 között a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője. Ő a kezdeményezője az úgynevezett magyar–magyar csúcstalálkozónak. Számos magyarországi és nemzetközi elismerésben részesül. A többi között megkapja az 56-os Magyar Szabadságharc Érdemkereszt első fokozatát, a Magyar Örökség Díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, a Magyar Művészetért Díjat és a Szent István-díjat.

Ezt már mi is megírtuk. :)


reakcio.blog.hu/2008/08/15/kormocbanyan_keszul_a_szlovak_euro

Koszovóban és Montenegróban is EURO a hivatalos fizetőeszköz.

Koszovóban és Montenegróban kvázi egyoldalúan vezették be az EUR-t, attól, hogy mindenhol elfogadják, ők még nem tagjai a monetáris uniónak.

Ennek az egyoldalú bevezetésnek komoly hagyományai vannak a világ olyan térségeiben, ahol gyenge vagy szinte nem is létező pénzügyi rendszer működik. Korábban a térségben például a német márka töltött be hasonló szerepet (sőt az euro bevezetés után még évekig használták a márkát), de a világ számos országában szó szerint mindenhol (tehát állami hivatalokban is) fizethetsz például amerikai dollárral (USD).

Általában ez egyébként kis méretű, nem túl fejlett pénzpiacokra jellemző, akik számára ez az egyetlen lehetőség például a hiperinfláció elkerülésére.

Koszovó és Montenegró csak használja a pénzt, a pénzügypolitikája nincs összekapcsolva az EU-éval.

Hedvigová: Máskor elég lenne a link, ne másolj be teljes cikkeket.