Ha európai szemmel körbenézünk a válság sújtotta világon, nem feltétlenül kell rosszul éreznünk magunkat. Könnyen lehet, hogy az Európai Unió országai lehetnek azok, amelyek a klasszikus kelet-nyugat felosztást nézve, nyugatiként a lehető legkisebb kárral vészelik át az előttünk álló hónapokat, éveket.
Az Egyesült Államokkal összevetve nekünk nincs közvetlen (katonai-biztonsági) érdekünk a közel-keleti háborúk fenntartásában, az európai pénzpiac magasan szabályozott, az európai vezetők a válság kialakulásának idején és azóta is különösen kiemelt figyelemmel kezelik a (közös) monetáris politikát, amelynek eredménye a nyugati világ egyik legstabilabb gazdasága. Reformkényszer, úgy néz ki, elsődlegesen a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok esetében van, azokban az országokban, amelyeket az euróövezethez való csatlakozási folyamat egyébként is szoros, szigorú költségvetések betartására kényszerített az elmúlt években.
Európa most megteheti, hogy előtérbe helyezzen olyan külpolitikai kérdéseket, amelyekkel régóta nem tud megfelelően bánni: mint például az oroszokkal való tárgyalás, megegyezés. Néhány nappal ezelőtt a ma kezdődő EU-27 csúcsot jelölték ki arra, hogy döntsön a tárgyalások további irányáról, hiszen azokat – főleg a lengyel és a litván tiltakozások nyomán – felfüggesztették, egészen addig, amíg Oroszország nem vonja ki teljesen csapatait a szakadár, de korábban grúz ellenőrzés alatt álló régiókból.
Ha utólag nézünk vissza az elmúlt napok történéseire, elképzelhető, hogy mégsem volt helyes döntés a tárgyalások jegelése, ugyanis Moszkva – amellett, hogy szívesen látja az EU-megfigyelőket Grúziában – hallani sem akar a teljes dél-oszétiai kivonulásról. Ezzel egy időben diplomáciailag magyarázható lehetőséget adott a tárgyalások felfüggesztése a Kremlnek, hogy a leendő amerikai elnök tesztelését Európában kezdje el: Medvegyev Barack Obama győzelmének napján jelentette be, hogy – válaszul a NATO Kelet-Európáig érő rakétavédelmi pajzsára – rakétákat telepít a kalinyingrádi területekre. Fogalmazhatnánk úgy is: az oroszok átköltöztek Palin kormányzó hátsó kertjéből a mi spájzainkba. Az Európai Uniónak lépnie kell, egységet, erőt és – az USA-tól a lehető leginkább független – önállóságot kell most mutatnia. A Lisszaboni Szerződés el nem fogadása miatt pedig ez nem lesz könnyű, hiszen nem egyszerűen többségi, hanem teljes körű kooperációt igényelnek az orosz kérdésben erősen megosztott Unióban. Az olajár csökken, és úgy néz ki, Oroszország katonai alapon próbálja javítani gazdasági okokból meggyengült tárgyalási pozícióit. Nagy hiba lenne, ha az Európai Unió a belső ellentétekre hivatkozva nem reagálna erre a folyamatra időben és felkészülten.