Ahogy ma egy konferencián megtudtam, a fenti, indiánregénybe illő néven emlegetik a biztosok saját hazájukat az Európai Bizottság ülésein.
Az eufemisztikus megfogalmazás nem véletlen: míg a Tanács célja kifejezetten a tagállamok érdekeinek megjelenítése, és az Európai Parlament politikusai is képviselhetik nyíltan országuk és az ott élő uniós polgárok érdekeit, addig a Bizottság tagjai csak a közösség érdekében léphetnek fel. A Bizottság „küldetésének” fényében fel sem merülhet, hogy a biztosok utasítást fogadjanak el a „hátországi” vezetéstől – munkájuk során félre kell tenniük nemzeti hovatartozásukat, hogy az egyetemes, uniós jót szolgálják.
Ez persze furcsa helyzetet teremt, mivel a Bizottság tagjait a tagállamok kormányai jelölik, rendszerint a hazai belpolitikai élet meghatározó személyiségét tüntetve ki a feladattal. A helyzet akkor válik különösen kényessé, amikor az EU „kormányának” olyan kérdésben kell dönteni, ahol egy-egy tagállam érdeke esetlegesen ütközik a közösség egészének érdekével.
Ráadásul 2014-től várhatóan tovább bonyolódik a kérdés, ekkortól ugyanis már nem küldhet minden ország tagot a Bizottságba, mivel annak létszáma a tagállamok számának kétharmadára csökken. Természetesen a testület „feltöltése” a tagállamok egyenjogúságán alapulva történik majd, így nem fordulhat elő, hogy egy ország két egymást követő bizottságból is kimaradjon.
Vajon mennyire tudnak osztrák, lengyel, magyar, stb. állampolgárságukon és az otthonról érkező nyomáson felülemelkedni, és valóban a közös érdekeket tekintve dönteni a biztos hölgyek és urak? Hiszen a szigorú szabályok ellenére azért a Berlaymont palota (a Bizottság brüsszeli székháza) folyosóin a biztosok is kiveszik a részüket abból, hogy a megszülető döntések minél kedvezőbbek legyenek a hazájuknak – illetve Az Országnak, Amelyiket A Legjobban Ismerik…