Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét hat hónap erejéig egy-egy tagállam tölti be. Az elnökség nagy lehetőség, ugyanakkor kihívás is az egyes országoknak, a csehek – másodikként az „új tagállamok” közül – már nagyon készülnek, készül az új elnökségi honlap (egyelőre átmeneti tartalommal: www.eu2009.cz), az embléma (jobban vagy rosszabbul sikerült példák).
A jövő januártól sorra kerülő csehek egy új reklámfilmben ígérik, hogy „megédesítik Európát”. Mindehhez ismert cseheket is felkértek, és ahelyett, hogy trópusi dzsungelbe vitték volna a celebeket, egy csésze kávé mellé ültették le őket.
Ha elsőre nem lenne világos, azért dobálnak kockacukrokat a cseh hírességek, mert az cseh találmány. Legalábbis az öntudatosabb csehek szerint… Mert a svájciak is maguknak tulajdonítják a dolgot. A feltaláló ugyanis svájci születésű, de akkor épp egy cseh cukorgyárat igazgatott. Sőt, igazából az osztrákok is beszállhatnának a versenybe, mert a terület akkoriban a Habsburg Birodalomhoz tartozott.
Nem egyszerű tehát olyan jelképet vagy találmányt találni, mely kellően ismert, és ne övezné vita a „származását”. Ezzel kapcsolatban elég csak a magyar Nobel-díjasokra gondolni... Bár a magyar elnökség még távolinak tűnik (mi 2011 első felében elnöklünk majd a Tanácsban), annyira mégsem az, a felkészülés már nálunk is javában zajlik.
Elgondolkodtam azon, ki és mi lenne behelyettesíthető a cseh klip magyar változatába... Kik a leghíresebb / legmagyarabb / legismertebb magyarok? Milyen tárgyakat / eredményeket lenne érdemes kiemelni?
Ti mit gondoltok erről? Nálunk ki dobálja majd 2010 végén a Rubik-kockát? :-)