Tovább folytatódik a pengeváltás a Google és az Európai Unió között. Az unió adatvédelmi biztosa ugyanis bejelentette, hogy nem nézné jó szemmel, ha a Google Streetview szolgáltatásával a jövőben az Élysées sugárúton, a Trafalgar téren vagy bármelyik más európai város utcáin sétálhatnánk, mivel a képeken olyan személyek is felismerhetőek lennének, akik nem adták beleegyezésüket ehhez. 

 

Megszokhattuk már, hogy az unió anyatigris módjára igyekszik megvédeni bennünket a kólával repülőgépet robbantani akaró terroristáktól vagy a személyes adatok orvhalászaitól. A cikk inkább azért érdemel figyelmet, mert ismét hallatott magáról a Quaero, amelyet a Google európai versenytársának szánnak. Bár itt a feltételes mód vagy a múlt idő sokkal helyénvalóbb lenne.

 

A latin nevű kereső (magyar jelentése: keresek) ötletét még két évvel ezelőtt vetette fel az akkor francia elnök, hogy megtörjék az amerikai keresők monopóliumát. A szép tervek aztán inkább tervek maradtak, a kezdeti lelkesedés után Németország kiszállt a projektből, hogy inkább saját keresőmotorját fejlesztgesse tovább.

 

Az európai kereső szükségességét sokan vitatják, hiszen a Google már rendelkezik azokkal az extra szolgáltatásokkal (multimédiás anyagok keresése, fordítás, hozzáférés teljes könyvekhez), amiket a Quaero legnagyobb előnyei között emlegetnek. A rossz nyelvek szerint a projektet erőltető franciák csak nemzeti büszkeségből szeretnének egy ellen-Google-t kifejleszteni, ahogyan azt például a Google Earth-szel már meg is tették. De vajon érdemes-e belefogni olyan fejlesztésekbe, ami már létezik, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy ez európai? És ez vonatkozik az unió műhold-navigációs gigaprojektjére, a Galileóra is, ami az amerikai globális helymeghatározó rendszernek (GPS) jelentene konkurenciát megvalósulása esetén, talán 2013-ban...

 

Dicséretes az unió fogékonysága a tudományos és technológiai fejlesztések iránt, de előttünk járók másolása nem a leghatásosabb módja a felzárkózásnak. Valódi újításokra lenne szükség, amihez viszont azok a szakemberek kellenének, akik most az Atlanti-óceán túlpartján próbálnak boldogulni. Inkább erre kellene fordítani az eurómilliókat.

 

Sajnos az EU intézményei kedvező kereteket teremtenek az efféle felesleges pénzszórásokhoz: a Bizottságnak jó, hogy pénzt osztogathat tudományos kutatásokra, és a – Tanácsban ülő – tagállamok is vállon veregethetik önmagukat, milyen sokat tettek a tudomány fejlődéséért. Nem is beszélve az európai kutatókról és mérnökökről, akiknek nyilván sokkal könnyebb, hogy a piac változó igényei helyett az EU ötéves terveinek megrendelését kell kielégíteni.