A blogról

Néha komoly, máskor könnyedebb témájú írások az Európai Unió jelenéről és jövőjéről.

E-mail: euvonalas[kukac]gmail[pont]com

EUvonal

Nincs megjeleníthető elem

Európai Parlament

Bréking nyúz: ismertették a hivatalos elnökségi logót

Dátum: 2009.10.29. 16:58 | Szerző: EUvonalas
Visszajelzések: 30 komment
Megosztás: Twitter | Facebook | iWiW
Címkék: design eu elnökség

A közelgő (2010. január 1-jén induló) spanyol elnökség képviseletében José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök ma ismertette a spanyol-belga-magyar elnökség hivatalos logóját, melyet a három ország az elkövetkező 3 évben – kis nemzeti változtatással – használ majd.

A győztes nemzeti-szalagos pályamű alkotója Antoine Durieux belga hallgató, aki az elismerés mellett 10 000 euróval is gazdagabb lett ezáltal.

Az Európai Unió Tanácsát fél évig vezető országok hármasával „elnökségi trióban” szorosabban együttműködnek, támogatják egymást az elnökségi feladatok ellátásában, nagyobb folyamatosságot adva ezzel a félévenként rotálódó EU-elnökségnek.

Magyarország a következő, 2010. január elsején kezdődő elnökségi trió harmadik tagja, így Belgiummal és Spanyolországgal készülünk közösen a 18 hónapos elnöklésre. A három kormány – először az EU történetében – pályázatot írt ki  egy közös, illetve közös arculati elemeket viselő elnökségi logóra. A pályázat során a három tagállam képzőművészeti iskoláinak hallgatóitól várták a pályaműveket, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki az egyet, aki mindent visz.

Ímhol:

Lendületes? Túl egyszerű? Fiatalos? Gagyi? Letisztult? Mit gondoltok? Egy biztos: lesz rá másfél évünk, hogy megszeressük...

(Mellékdal: Úgy tűnik, hogy szakítani fognak azzal a gyakorlattal, hogy az elnökség honlapja az elnökséget adó ország és az EU rövidítéséből és az évszámból épüljön fel (eu2009.cz, se2009.eu). Ehelyett a trio.es/be/hu domaint fogják használni. Szép gesztus, hogy a szoros együttműködést a közös logón túl még ezzel is hangsúlyozni szeretnék. Apró szépséghibája a dolognak, hogy a trio.hu oldal már foglalt, és egy vámügynökség honlapja működik rajta. De a szándék a fontos...)

UPDATE: hivatalos forrásból most kaptam az információt, hogy az elnökségi honlapcím nem a trio.es/be/hu lesz, hanem EUTRIO.ES/BE/HU – tehát a logóban szereplő „eu”-val együtt értelmezendő, így már tiszta. (Mentségemre szóljon, hogy az aktuális svéd elnökség honlapján is rosszul szerepel, ők is félreértették.)

A bejegyzés trackback címe:

https://errolugatok.blog.hu/api/trackback/id/tr571484418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cirrocumulus 2009.10.29. 17:25:36

Khmmm... szerintem ennél azért volt szebb a pályázatok között...

peetig 2009.10.29. 18:55:00

ezen a linken lehetett anno szavazni.

www.eulogo.magyarorszag.hu/szavazas

a nyertes logó nincs is rajta, viszont színvonalasabbak igen. Csatlakozom ANOkához: gagyi!

Kuruttya 2009.10.29. 19:20:50

A magyarnál miért nincs ott a .hu?

Avatar 2009.10.29. 19:51:30

@Álmos: ott van, csak kilóg. Ha kisebbre méretezed a képet, akkor látszik.

Sanya1965 2009.10.29. 19:51:38

Álmos!
Mint írták trio.hu a Trió Vám Team Kft.
honlapjának címe

ergerberger 2009.10.29. 19:53:44

Foscsi, szarcsi logók.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.10.29. 20:16:26

beszaras h a legszarabb nyer minden ilyen palyazaton.
nem is értem.

Division 2009.10.29. 20:17:24

És aki ezt tervezte nem látott még magyar zászlót? Valaki szólhatna neki, hogy nálunk a piros van felül...

registraal 2009.10.29. 20:21:41

Borzalmas...
Ezt is úgy szavazták biztos, mint a Colbert hídat.
Megvol előre a befutó, de azért eljátszották...

peteraxx · http://www.revu.hu 2009.10.29. 20:43:12

szerintem nem trio.hu, hanem eutrio.hu, meg eutrio.be, eutrio.es, es igy tovabb.
ja, a logo nagyon gagyi, egyertelmu.

szamojéd szomszéd 2009.10.29. 21:42:30

szakmai zsűri választott a leggagyibb szar logot?
Gratulálok! A belga hallgató biztos visszaosztott 40%-ot!

Martian (törölt) 2009.10.29. 21:44:44

Hiteltelen és megtévesztő, hogy egyetlen önkényuralmi jelkép sincs benne... legalább a Star Wars birodalmi logóját beleépíthették volna. :))

Villy 2009.10.29. 21:45:12

A Trio Vám Tem kft meggazdagodhat most a honlapjának ez eladásából :)))

Villy 2009.10.29. 21:45:56

@Villy: Bocs, nem tudok írni se, de ez egy ilyen nap.

monyon le 2009.10.29. 22:58:54

Ki volt a "szakmai zsűri"? A logo egyszerű mint a fa ék. egy nagy semmi.

Sir Nyű 2009.10.29. 23:18:08

@Division: Nekem is ez tunt fel elsore.
Meg az, hogy ha a csehek egyedul voltak elnokok, akkor mi hogy lettunk harman? (Nem mintha baj volna.) Biztos lemaradtam arrol, hogy ez benne van az alapszerzodesben (?).

Richard Lenoir 2009.10.29. 23:42:52

@Sir Nyű: 2007-től úgynevezett elnökségi triók (vagy trojkák) vannak, azaz 3 tagállam csinál egy elnökségi ciklust., de egy félévben, egyszerre csak egy elnök van :) A mostani svéd elnökséggel van a jelnelgi trió vége, a következő trió lesz a miénk

lolperec 2009.10.30. 00:48:41

elektro world.. lol..

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.10.30. 00:56:31

A többit elnézve ez ritka béna. Habár elképzelhető, hogy a zöld szellemiség jegyében választották ezt, hiszen ennek a kinyomtatásához szükséges a legkevesebb festék. Persze ettől még unalmas.

kilobike 2009.10.30. 06:13:15

A 10 éves fiam különbet produkál Corellel, mint ezek. Bicskanyitógató egy eljárás volt ez megint.

The Designer · http://design.blog.hu 2009.10.30. 07:25:41

Hmmm... Nekem nem tetszik.

Emellett szerintem ötlettelen.
Nem fejez ki semmit az EU-ról (ennyi erővel azt is kiírhatták volna, hogy Lajos)
Magyar zászlót nem szerencsés elforgatni 90 fokosan (olasz zászlósan). Mindenki tudja, hogy a magyar pirossal az olasz zölddel kezdődik, de akkor sem, és ezen a logón túlnyomóan ilyen pozícióban látszódik a trikolor.
Emellett ha nézem az e-betű és az u betű felső szárai egy összevissza görbe vonalát adják. A szemnek sokkal tetszetősebb lenne a logó, ha ezek a pontok vonalban vagy ívben helyezkednének el.

Biztosan nem ezt választottam volna.

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.30. 09:02:39

@The Designer: nem értesz te a művészethez! Az "e" teteje, és az "u" szárai egy szigorúan monoton csökkenő függvényt rajzolnak ki, ez mutatja azt, hogy ível lefelé az EU teljesítménye:) Mögé kell tudni látni a dolgoknak!

Természetesen a döntősök között temérdek szebb volt.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.10.30. 09:11:49

hát ez übergagyi.ilyet a kishugom is rajzol(éves...)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.30. 09:37:20

10.000, azaz TÍZEZER??? EURÓ??? EZÉRT????

Anyád.

Avatar 2009.10.30. 11:29:28

@szamojéd szomszéd: Nem ez a lényege a pályáztatási rendszernek?

Gerardus A. Lodewijk 2009.11.03. 18:59:37

Jó lenne valami magyarázatot találni (kérni) arra, miért nem a korábban döntőbe jutott, közönségszavazásra bocsátott alkotások közül került ki a győztes.

Alapvető hiba, hogy jóformán csak a szín ad megkülönböztetési lehetőséget. Arra nem gondoltak, hogy fekete-fehér nyomtatás is létezik?


süti beállítások módosítása