A blogról

Néha komoly, máskor könnyedebb témájú írások az Európai Unió jelenéről és jövőjéről.

E-mail: euvonalas[kukac]gmail[pont]com

EUvonal

Nincs megjeleníthető elem

Európai Parlament

Görögországban nyaralnak a német politikusok

Dátum: 2012.08.01. 12:22 | Szerző: EUblog
Visszajelzések: 16 komment
Megosztás: Twitter | Facebook | iWiW
Címkék: utazás görögország németország válság vakáció eurobarometer

Idén nyáron több német döntéshozó is Görögországba megy nyaralni. A politikusok az után döntöttek így, hogy megtudták, az országba 50 százalékkal kevesebb turista érkezik 2012-ben, mint az azt megelőző években – írja a Deutsche Welle.

A politikusok pusztán egyéni szolidaritásból utaznak a déli országba. A német döntéshozók a válság kirobbanása óta megszilárdult negatív előítéletek ellen is „fel szeretnék használni” nyaralásukat, szerintük a görögöknek látniuk kell azt, hogy a német politikusok a görög gazdaság fellendítése érdekében egyéni nyaralásaikkal is támogatni kívánják az országot, így sarkallva más német polgárokat is az utazásra.

Bár első pillantásra furcsának tűnhet a német politikusok kezdeményezése, mégis tény, hogy az idegenforgalom a harmadik legnagyobb társadalmi-gazdasági tevékenységi terület az EU-ban, becslések szerint ez a szektor az EU GDP-jének több mint 10%-át és az összes munkahely kb. 12%-át biztosítja, így a válságból való kilábalás egyik záloga lehet. A görög gazdaság talpra állításának is az egyik fontos eleme az odalátogató turisták számának növelése, azonban a görög politikai viharok, amelyek az utcákon is lecsapódtak, sok ezer turistát bizonytalanítottak el.

A német politikusok pont ez ellen kívánnak tenni, és szeretnének jó példát mutatni. Az egyik Görögországba készülő politikus azonban megjegyezte: „persze nem úgy fogok körbejárni a szigeteken, hogy azt hangoztatom, én egy német politikus vagyok”.

A bejegyzés trackback címe:

https://errolugatok.blog.hu/api/trackback/id/tr764690374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlvajferi 2012.08.01. 19:32:59

kicsit visszakapnak a kölcsönökből amit nyújtottak :-)
a többit elmossa az Égei-tenger ..

Sir Galahad 2012.08.01. 19:34:36

Érdemes összehasonlítani, hogy milyen utat választott a válságkezelésben Görögország és a kormányváltás idején nagyjából hasonló helyzetben lévő Magyarország. A görögök a válság terheit egyszerűen az emberekre terhelték, a bankokat és a multicégeket nem vonták be a teherviselésbe - az Orbán-kormány meg bevonta. Most kapja is ezért a bírálatokat rendesen, hogy emiatt megingott a befektetői bizalom, lefulladt a gazdaság motorja. Ebben lehet valami, de ha a másik, görög válságkezelési módot választja, akkor bizonyára itt is rendszeres tüntetések, utcai zavargások lennének a drasztikus jövedelemcsökkenés miatt. És bizony a turistákat épp ez utóbbi riasztja el a hellén tengerparttól...

Muzsikok közt 2012.08.01. 19:49:37

Mennek körülnézni, villák szigetek eladók most harmadáron!

orient 2012.08.01. 20:23:41

@Sir Galahad: Görögország adósága (miután nagyrészét elengedték a magánbefektetők jelenleg 120%, előtte simán volt 150%. Magyarországé 80% volt 2010 ami rohadt magas egy kelet európai országnak de közelében sincs a görögnek. Megnézheted a lett példát is. Ott is emberekre terhelték és 2 év nehéz év után, meredek emelkedésben vannak és kb. európa leggyorsabban fejlődő gazdasága, stabil lábakon, stabil befektetési környezettel, stabil növekedési kilátásokkal sok évre előre....

globglob 2012.08.01. 20:47:48

@Sir Galahad: a magánhitelezők (nagyrészt nemzetközi bankok, biztosítók) februárban elengedték a görög állammal szemben fennálló követeléseik felét, a másik felét pedig hosszabb lejáratú állampapírokra cserélték, így összesen 107 milliárd euróval lett kevesebb a görög államadósság. Ez bőven több, mint a teljes magyar államadósság.

őzapó 2012.08.01. 20:57:33

Sir Galahad téged megfenyegettek, vagy megfizettek?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.01. 21:21:51

@őzapó:

Megfenyegették, hogy nem fizetik ki.

na4 2012.08.01. 21:39:55

Hát jó nagy marhák, hogy odamentek. Amúgy teljesen mindegy, a görögökön ez már nem segít: GREXIT.

micsoda? 2012.08.01. 21:48:30

Mennek, mert Görögországnak különleges atmoszférája van történelme kapcsán./már amelyik politikus értékelni is tudja/ Különben meg azért is mennek , mert itt kevesebb hangoskodó honfitárssal találkozhatnak, mint például Spanyolországban.

déjá vu39 2012.08.01. 22:14:16

@Sir Galahad: "A görögök a válság terheit egyszerűen az emberekre terhelték,.."

1 órája panaszkodott nekem valaki, akinek görög rokonai vannak, hogy a 6 000 EUR havi nyugdíjat levágták 4 000 EUR-ra...

Sir Galahad 2012.08.01. 22:29:21

@globglob: Oké, de erre mi nem számíthatunk.

Sir Galahad 2012.08.01. 22:30:37

@déjá vu39: Most gondold el ugyanezt az arányt a hazai nyugdíjakkal, és töprengj el azon, jól jártunk volna-e ezzel a megoldással.

BigPi 2012.08.01. 22:32:52

@déjá vu39:

Akkor ott még terhelhetik az embereket, majd olyan 500. körül behúzhatják a kéziféket.

Nálunk az átlag nyugdíj mennyi lehet eur-re átszámítva? Olyan 260-300 körül?

globglob 2012.08.01. 23:05:31

@Sir Galahad: Itt nem arról volt szó, hogy számíthatunk-e rá vagy sem. Azt írtad, hogy a görögök nem vonták be a bankokat, multicégeket a teherviselésbe, míg az Orbán-kormány igen, ezért a görögöknél drasztikusan csökkenteni kellett a jövedelmeket, míg nálunk nem, emiatt a görögöknél rendszeressé váltak a tüntetések, zavargások, míg nálunk nem.

Én az állításod első részét vitattam, mivel a görögöknél is bevonták a multikat a teherviselésbe, csak más technikával. Mivel az állításod többi részét az állításod első részéből vezetted le, ezért az állításod többi része most lóg a levegőben.

Globetrotter2014 2012.08.01. 23:39:41

@déjá vu39: egy nullát elírtál, gondolom...

déjá vu39 2012.08.03. 18:08:09

@Sir Galahad: "Most gondold el ugyanezt az arányt a hazai nyugdíjakkal, és töprengj el azon, jól jártunk volna-e ezzel a megoldással."

@BigPi: "Nálunk az átlag nyugdíj mennyi lehet eur-re átszámítva? Olyan 260-300 körül?"

Pontosan erről van szó. 6000 EUR nyugdíj mellett (ami azért valószínűleg ott sem tipikus) lehet "A zemberekre" terhelni. Nálunk kevésbé.


süti beállítások módosítása